Először két évvel ezelőtt a Miklós Zsuzsa Tolna megye várait bemutató könyvében olvastam Dáró várról. A könyvben bemutatott fénykép egy falmaradványt mutatott… Falmaradvánnyal rendelkező ismeretlen Tolna megyei vár? Igen jól hangzott, elhatároztam, hogy felkeresem a helyszínt. Elhatározásomat nem követte tett, várbarátoktól halottak is kissé elbizonytalanítottak. Az odavezető út menti tanyákról elszabaduló vérszomjas kutyákról, és a megközelítés körülményességéről szóló mende-mondák nyesték vissza bimbódzó érdeklődésemet. A Dombóvár környéki Hat vár Hat rád című rendezvény csillantotta fel bennem újra a reményt. Be is terveztem egy túrát, melynek keretében felkeresem idén a várat. A végső lökést tervem megvalósításában egy Hevesi Zoltán által közölt poszt hozta meg az Index Várak Várromok című fórumában.  A várnál tett kirándulásról tett beszámoló elolvasását követően levelet írtam Zoltánnak, melyben segítséget kértem az odajutást illetően. Nagy örömömre segítséget kaptam, ahol a túrázó egy térképrészlet segítségével ismertette az odavezető legkönnyebb útvonalat. Visszajelzését és hatékony segítségét ezúton is nagyon köszönöm.

 

 

A levélben leírtak és a személyes tapasztalataim ötvözésével a következőekben szeretném ismertetni az vár felkeresésének általam ismert legegyszerűbb módját. Az út során több alkalommal GPS koordinátákat vettem fel, hogy az elősegítsem a várat felkereső érdeklődők tájékozódását.

 

Megközelítés:

 

A helyszínt Kapospula irányából célszerű megközelíteni. Egy híd vezet át a Kaposon, mely egészen Dombovár Szőlőhegyig vezet. Mi a Szőlőhegy végét jelző tábla környezetében parkoltunk egy füves területen.  (46°21’55.33”N , 18°06’00.8”E) Innen indul nyugati irányba egy szekérút.  Baloldalon tanyaépület(ek) elkerítve, jobbra szántóföld. Kb. 1 kilométer megtétele után egy előttünk egy erdős terület, tölünk jobbra egy töltésút vezet a Kapos felé. Nekünk balra kell fordulni a füves ösvényen ami tulajdonképpen bevisz minket a vár alatti völgybe. (46°21’39.1”N , 18°05’21.8”E-letérő) Az ösvény tulajdonképpen egy egykori szekérút lehetett, amely bevitt a völgy peremén egykor elterül tanyák és vályog tanyaépületek közé. Ezen létesítmények nyomai az erdőírtás mentén még felfedezhetőek. Egy kisebb gyaloghíd vezet át minket azon a kis csermelyen, amely haladási irányunkkal párhuzamosan folydogált. A hídon átkelve pár méter után egy bozótos magaslat tornyosul elénk. Itt Blum András várbarát szavai csengtek a fülembe, mely szerint a várat magaslatot nyugatról megkerülve érdemes felkeresni.  Helyi fakitermelők igazítottak útba minket, és a vár alatti fedetlen kút veszélyére felhívva a figyelmet, mintegy konfirmálták számomra, hogy jó helyen járunk. A magaslat nyugati oldalán egy vízmosás kezdődik, amely egyenletesen emelkedve vezet minket úticélunk felé. A vízmosás végén feltűnik az a fedetlen kút, amelyről az elmúlt időszakban annyit halottam. Túratársaimmal, Balogh Zoltánnal és Altsadler Zoltánnal megvizsgáltuk a kút környezetét, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a vár alatti elpusztult tanyaépülethez tartozhatott egykoron. A tanyaépület nyomait a kúttól jobbra meg is találtuk. Tekintettel arra, hogy Dáróvár szerepel a Hat vár Hat rád elnevezésű programsorozatban, talán érdemes lenne a balesetek elkerülése végett elkeríteni ez a rendkívül mély kutat. Tőle pár méterre indul egy ösvény északi irányba, amely tulajdonképpen a vár maradványaihoz vezet minket.  (46°21’27.1”N, 18°05’21,1”E-Dáróvár helyszíne)

 

 

Története:

 

A várat 1370-1380 között castrumként (vár), a XV. Században castellumként (várkastély) említik. Építése Engel Pál szerint Mojs nádor rokonának Dárói Salamonnak (1273-1308) tulajdonítható. 1358-ban említik unokái Péter és Miklós váraként. Később a Miklóstól származó Dárói Majos család birtokolta. A Dárói család birtoklástörténetét, és egyúttal a vár 14.-16. századi történetét híven mutatja be az alábbi tanulmányrészlet:

Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)- Kovács Péter: Egyetem vagy birtok (Bécs-Krakkó-Itália) • 221 (226. oldal)

Sajnos a rendelkezésemre álló okleveles anyagból nem lehet eldönteni, hogy Dárói Majos kinek volt a gyermeke. Feltehetőleg Miklós mester leszármazottja lehetett. Életpályáját 1370-től ismerjük. Ebben az évben Dárói Majos fiai a Tolna megyei Dáró várában és tartozékaiban birtokosok.

…A nagy birtokszerző minden bizonnyal Dárói Majos volt, aki királyi milesként, katonaként is megalapozhatta családja vagyoni helyzetét. Az egregius kifejezés is arra utal, hogy a megyei nemesi társadalomban fontos szerepet töltött be. A 15. század elejére a Majos, a családnév részévé válik (Dárói Majos). A 15. századra a Dárói Majosok tehetős megyebeli családnak számítanak.  A família a következő falvakban volt birtokos: Dáró vára, Szederjes, Tekerés, Atala, Enyed, Uga, Egyházaszaka, Középzaka, Kápolnászaka, Vásárhely, Almás, Ecsény, Ábrahám és az ott levő apátság kegyúri joga, Bíróit, valamennyi Tolna megyében, valamint Miklósi, Jutány és Mágocs Somogy megyében.

A jelentősnek mondható birtokegyüttes ellen a Zichy-család indított pert. Mivel 1447 előtt meghalt anyja, Dorottya, Dárói Majos lánya, fia Zichy Benedek ettől az évtől kezdve magának követelte Dáró vár és tartozékainak felét, mert azok a fiú-, illetve leányágat egyaránt illetik. Majos fia István fia Imre a részt nem adta ki és csak hosszadalmas pereskedés után egyeztek meg. A Dárói Majosok képviseletét hamarosan Mihály vette át Imrétől, aki 1458-ban még élt, de 1464-ben már valószínűleg nem. A megegyezésre csak 1467-ben került sor, amikor a két fél a nádor előtt kibékült. Ennek értelmében Dárói Majos Mihály a perköltség fejében a somogyi konvent előtt 1467. február 9-én köteles 100 magyar forintot, nyolc ökröt, két tehenet, három hordó bort, gabonát és egy lovat adni. Azt, hogy a pert a Zichy-család nyerte, egy másik oklevél is bizonyítja. Benedek a somogyvári konvent előtt tiltakozott, mert annak ellenére, hogy az 1466. november 22-én Tolnavár mellett a királyi parancsra összehívott congregatio generálison Guti Országh Mihály nádor és ítélőmestere, Korotnai János, neki ítélték Dáró vár felét és annak tartozékait és az erről szóló oklevél fejében az 50 aranyat is kifizette, a nádor és embere ígéretük ellenére a következő Baranya megyei congregatio generálison, sem az oklevelet nem adták oda, sem a pénzt nem kapta vissza, Dárói Majos Mihálynak kedvezve ezzel. A per további menetéről nem tudunk, de annyi bizonyos, hogy a Zichyeknek nem sikerült megszerezni részüket. A birtok magával hozta a politikai szerepvállalást is, igaz a megyei kereteket csak egy esetben lépi túl. Dárói Majos László 1432-ben a királyi aula tagja. Megyei tisztséget is csak Mihály viselt, aki 1475-ben Ews-i Imrével Baranya megye alispánja, 1481-ben Kápolnai Miklóssal szintén Baranya megyében viseli ezt a tisztséget. 1482-ben és 1483-ban Kápolnai Miklóssal, illetve Fúló Jánossal már Tolna megyében találjuk, mint alispán. Dárói Majos Mihály Mátyás 1464-es boszniai hadjáratában is részt vett. Az év októberében, mivel a török ellen vonult, el kellett napolni egy perét. Ekkor említik azt is, hogy Dárón Pekedi Lőrinc a várnagya. Ez egy újabb bizonyíték a megyei hierarchiában betöltött vezető szerepére. A família legtekintélyesebb tagjának, Dárói Majos Mihálynak a halála után azonnal széthullott az a gazdasági egység, amit Dáró vára központtal a család hosszú évtizedek alatt megszerzett.

(A birtokperekről a Zichy család levéltárából származó oklevelek tájékoztatnak minket, amelyek kiadásra is kerültek a Zichy okmánytár sorozatban, illetve a Somogyi Konvent oklevelei között is fennmaradtak a témával kapcsolatos anyagok Pl:Kiadva: Zichy okmánytár III. 399, .Zichy okmánytár IV. 102. Borsa Iván: A Somogyi Konvent oklevelei az Országos Levéltárban (Forrásközlés) (Ötödik közlemény) 1371-1380 )

 

Elsőnek a volt alispán elhunyt testvérének, Imrének a lánya, Katalin lépett. Döntésének okát egy 1496-os oklevélből ismerjük. A család feje, a néhai Dárói Majos Mihály, testvére halála után elfoglalta annak birtokrészeit és ezért Imre özvegye, Katalin asszony, többször perre ment sógorával a királyi kúriában. Mihály lépését jogtalannak találták és mivel nem adta vissza az elfoglalt javakat - különösen Dáró várát -, fővesztésre ítélték. Az elhunyt szülők után, lányuk próbálta meg visszaszerezni a jogtalanul elfoglalt birtokokat. Katalin lépése teljesen logikus volt, hiszen mint egyedüli gyermek, jogosan félt, hogy unokatestvérei is teljesen kisemmizik. Ezért adta el 1495. IX. 7-én a Dáró várban lévő részét, valamint Ábrahám, Enyed, Acsala, Szederjes, Zaka és Bíróit (Tolna vm.), valamint Mágocs, Jutány és Miklósi (Somogy vm.) falvakban található részeit Kálmáncsehi Domonkos választott váradi püspöknek, ezer forint fejében.

Döntését jól megfontolhatta, mert tudta, ha birtokait vissza akarja kapni, olyantól kell segítséget kérnie, aki tekintélyénél fogva megálljt parancsol a rokonságnak és van elég pénze. Gyakorlatilag ugyanazt tette, mint Mihály, aki Bakóczban találta meg emberét. Félelme nem volt alaptalan. Dárói Majos Miklós, hasonlóan apjához, II. Ulászló király parancsa ellenére, elzárkózott a Katalint illető részek kiadásától.

Miklós, aki apja halála után, az idősebb testvér jogán a családban átvette a vezető szerepet, Katalin után, öccsével, Mihállyal is perbe keveredett. Mivel a család mindkét ágával és a vevőkkel szemben nem tudta saját érdekeit képviselni, hamarosan kompromisszumot kötött. Dárói Majos Miklós elsőnek Katalinnal egyezett meg, akinek átadta a Jutányban (egész) és Miklósiban (rész) levő birtokait. Mindezt Mihály nevében tette, de ennek ellenére az oklevél végén megemlítik: Miklós a bevallást köteles a szekszárdi konvent előtt Mihály által megerősíttetni.

 Az egyezséggel mindenki jól járt. Dárói Majos Miklós csak két birtokrészt vesztett el a családi vagyonból, Katalin pedig valamit visszakapott apja birtokaiból. Kálmáncsehi Domonkos sem panaszkodhatott, hiszen annak ellenére, hogy ezer forint fejében végül is nem sikerült a birtokokat megszereznie, egy évvel később elmondhatta: az egykori Dárói-vagyon egy darabja az övé lett. 1497-ben ugyanis Katalin, akiről megemlítik, hogy az Olasziban lakó György, tehát egy mezővárosi polgár felesége, a két birtokot eladta Kálmáncsehi Domonkos váradi püspöknek 400 forintért. Ebből 200-at készpénzben kapott, a maradék összeg fejében a püspök Olaszi mezővárosban egy házat adott.

Nem tudjuk, hogy a két testvér között mikor rendeződtek a problémák. Véleményem szerint hamarosan megegyeztek. Erre utal egy 1501-ben kiállított irat. A szekszárdi konvent oklevele szerint, a néhai Dárói Majos Miklós özvegye, Katalin asszonynak, Mihály 200 forintot fizetett a nőági rész fejében.

Az egyezséget fogott bírák előtt kötötték meg, ami azt mutatja, hogy a család két ága között ekkorra ideiglenesen megszűnt az ellenségeskedés, s ennek nem a Miklós halálával kialakult új helyzet - Mihály lett a család feje - az oka, hanem az egyezség. Erre utal közvetve az is, hogy Bakócz Tamás birtokai között 1495 után nem találjuk meg a Dárói Majosok földjeit. A Dárói Majos Mihály 1505-ben, Bakócz Tamás segítségével, megpróbálta családja vagyonát növelni. Erre egy 1458-ban kiállított oklevél adta meg a jogi alapot. Ekkor Somkereki Erdélyi István és Dárói Majos Mihály és Imre egymást minden birtokukban kölcsönösen osztozó testvéreknek vallották magukat.

Ebben az évben köthetett ugyanis házasságot az erdélyi nemes, a későbbi alvajda és görgényi várnagy, Mihály és Imre testvérével, Annával. Az érsek közbenjárására azért volt szükség, mert a dolgot bonyolította, hogy Somkereki Erdélyi Istvánt 1467-ben, az erdélyi felkelés leverése után, Mátyás fej- és jószágvesztésre ítélte javait Csupor Miklós vajda kapta. A vajdától ezek testvérére, Csupor Istvánra szálltak, kinek halála után Bakócz kapta meg a birtokokat. Az érsek Dárói Majos Mihályra való tekintettel Anna gyermekeinek visszaadta a javakat, akik viszont a néhai Dárói Majos Mihály javaiból illető részt örökbe vallották Dárói Majos Mihálynak. Dárói Majos Mihály további sorsáról keveset tudunk. Itáliai terveit a családi problémák miatt el kellett vetnie, szinte kizárt, hogy 1496 és 1501 között elhagyta volna Magyarországot.  Azért az isteni parancs és sugallat megérkezhetett. Az egyházi pályáról ugyan lemondott, de két leánya közül az egyiket apácának adta. 1524 előtt halt meg, s vele a Dárói Majosoknak magva szakadt. Birtokaikat II. Lajos király Werbőczy Istvánnak adományozta. DL 722041524. III. 7.

II. Lajos király oklevele. Fraknói Vilmos: Werbőczy István életrajza. Bp. 1899.360. p.

1524-es birtokszerzeményei között nem sorolja fel a Dáróiak birtokait. Mivel a beiktató oklevelet nem ismerjük, nem biztos, hogy a beiktatás megtörtént. Az oklevél szerint a következő birtokokat kapja a személynök: Dáró vára, Enyed, Szederjes, Atala, Uga, Egyházaszaka, Középzaka, Végzaka, Almás (Tolna m.), Miklósi, Jutány és Mágocs (Somogy m.). Ezenfelül megkapta az ábrahámi kolostor kegyúri jogát is. Ha összehasonlítjuk Mihály 1495-ös birtokaival, látszik, a Dárói Majosok földje egyre jobban fogyott.

 

 

A 1524 utáni kusza viszonyokról az alábbi két részlet ad tanúbizonyságot:

1525-ben Dombo-i Farkas, Arthandi Pál, valamint Aaroi Mayos Mihály özvegye és két leánya nevében tiltakozik az ellen, hogy Werbewcz-i István a Tolna megyei Daro vára, valamint Zaka birtokába beiktassa magát. (Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai-2007)

Láttuk, hogy Tolna megyében a Ferdinánd-párt csak időlegesen és részlegesen tudott sikereket elérni, 1536 után pedig a megye kizárólagosan János-pártivá vált. Ez Ferdinándot egyáltalán nem zavarta abban, hogy Ozorát Thurzó Elek országbírónak, Simontornyát és tartozékait Váraljay Szaniszló székesfehérvári prépostnak, Szerecsen János összes birtokait Révay István naszádos kapitánynak, Ártándy Pálnak az országban található összes javait, köztük Daró várát és Dalmand mezővárost Nagy Imre alnádornak adományozza. Ezek a szerzemények azonban alig jelentettek többet, mint egyegy tételt, amelyről végrendelkezni lehet és reménykedni, hogy az örökösök majd valamikor ténylegesen is a birtokába jutnak. Ifj. Szakály Ferenc: Tolna megye 40 esztendeje a Mohácsi csata után • 5 (20. oldal)- Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

 

Felépítése: 

 

A vár 20*50 m-es nagyságú területen (0,1 ha) helyezkedik el.  Keletről és nyugatról is igen meredek az erősségnek otthont adó magaslat. Délről a gerinc irányából kettős árok és sánc védi az erősséget. Az északi oldal alatt kisebb terasz húzódik félkörívben. Az ÉNY sarkon kisebb téglafal maradványok találhatóak. Az egyik szakasz ledőlt és a peremen várja, hogy lecsússzon a domboldalon. Túratársain a nyugati oldal közepén közvetlenül a plató pereme alatt újabb falszakaszra hívják fel figyelmem. Egy ásatás talán tisztázhatná a vár alaprajzi felépítését. A  helyszín a sűrű növény és bozóttakaró miatt inkább a vegetációs időszak előtt érdemes felkeresnie az érdeklődő várbarátnak.

Annak ellenére, hogy a helyszín eleme a Hat vár Hat rád elnevezésű túrasorozatnak a terület nagyobb karbantartást és odafigyelést igényelne, elég, ha figyelembe vesszük a vár alatti vízmosás végén levő fedetlen mély kutat. Érdemes lenne a balesetek elkerülése végett cselekedni minél előbb. Reméljük, hogy ahogyan a helyszín egyre ismertebbé válik a kirándulók előtt, előnyére változik majd a terület is a jövőben.

 

Egyéb források bejegyzések:

 

Harangozó Éva: Dáróvár

1542-43-ban Tinódi másodszor tartózkodik huzamosabb ideig a környéken, ezúttal Dáró várában, amely Werbőczy Imre tulajdonában volt, a dombóvári vártól látótávolságra. Itt írta 1543-ban „Verbőczi Imrehnek Kászon hadával kozári mezőn viadalja” című históriás énekét, melyben az 1542. március 25-én a kozári (ma Egyházaskozár, Baranya m.) mezőn lezajlott csatát írja le. A mű 1554-ben Kolozsváron jelent meg nyomtatásban „ Cronica Tinódi Sebestyén szörzése” címen.

1544. évi hadjáratok során a török Ahmed pasa vezetésével foglalta el a Dombaiak várát, Dombót és a Dáró várát. Ezután kezdtek hozzá a közigazgatás átszervezéséhez. A várat a későbbi korok nem említik.

Szájhagyomány: Itt élő idősek gyermekkorukból emlékeznek falra, kútra, veremre. A vár tövében ásogatva találtak gyűrűt, koponyát, lócsontokat…Sok rege szólt az alatta húzódó barlang, vagy járat rendszerről és a rejtett kijáratokról.

http://dombovar-szolohegy.info/p/eltunt-vilag/daro-var

Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei I. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)

IX. Adattár1-62: Sásdi járás

SZERECSENY (SZERECSEN) János, Dáró vár kapitánya, Sellye, Kisfalud, Aranyos, Pázdán, Csókafő, Kisvejke, Závod, Boleta, Kisfalu, Bödöcs-falva és a Dráván túli Zagyoca vidéke birtokosa. 15, 213

Báró Forster Gyula: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905)-895.oldal

Pula és Dombóvár közt Daróvár vagy Daruvár. Csánki D. :Mo.tldr. III. 403.

Turul 1883-1950 (Magyar Sybilla)

Dombóvártól nyugatra Tolna- és Somogymegyék határszélén állott a XIII– XIV. századokban egy kis Dáró nevű vár 12–15 faluból álló uradalmával.* Az Athala és Pula falvak felett fekvő hetényi pusztán a mult században még mutogatták egy vár romjait s azt Süllyedt várnak hívták.* Lehet, hogy az egykori dárai vár töredékei voltak azok.

Engel Pál-Magyarország világi archontológiája-1301–1457* V.-Várnagyok és Várbirtokosok

Dáró (Tolna m.)

Castrum/castellum. Építése Mojs nádor rokonának, Dárói Salamonnak (1273-1308) tulajdonítható. 1358-ban említik unokái, Péter és Miklós váraként (Dl. 71869). Később a Miklóstól számazó dárói Majos családé volt (1370: Z. III. 399, 1380: Z. IV. 172, 1447: Z. IX. 279). – Rom Dombóvár mellett NY-ra a Kapos D-i partján, Jágónak területén (BMFN I. 93, 9/29; Fügedi 121; Csánki III. 403).

 

 

Csánki Dezső-Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – III. kötet

Tolnavármegye várai és erősségei

Dáró. (Daró.) Castrum Daro simulcum pertinenciis eiusdem in Simigiensi et Tholnensi comitatibus. (1370: gr. Zichy cs. okmt. III. 399., 1380: U. o. IV. 172.) Castellum Daro. (1449: Zsélyi llt.) Castrum Daro. (1450: U. o.). Már a XIV. században (1370-ben) s a XV-ikben is a dárói Majosoké, a kiktől – leány-ágon – 1450-ben Zicsi Benedek tartott jogot e várnak, mint a mely a fiu- és leány-ágat egyaránt illeti, részeihez. Ez alkalommal hozzátartoznak Enyed, Tekercs, Szederjes, Felső-Atala, Ábrahám, Alsófalu, Uga, Gonda, Vásáros-Szaka, Egyházas-Szaka, Közép-Szaka, Vég-Almás és Ibolczka Tolna-, Alsó-Miklósi, Mágocs és Jutej Somogyvármegyéből. Ma Dáró vagy Daru néven vár és szőllőhegy, Pula és Dombovár vidékén. Tolnamegyei tartozékai közül azonban csak Enyed, Alsófalu (mint puszták) és Atala vannak meg.

 

A cikket írta, fotózta, összeállította: ifj. Fidrich Tibor 

 

A helyszínen készített videófelvétel a Várvadász blog videócsatornájában érhető el az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=So8_uynDBtQ