Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Répcesarud - FrankenauAusztriaBurgenlandSopron történelmi vármegye - Vár

  • Történelem


Frankenau (Frankenau-Unterpullendorf/Oberpullendorf) Répcesarud

1262-ben Lutzmannsburger-ek megosztották birtokukat, ahol Répcesarud, ami 1156 óta hozzájuk tartozott, Franko grófhoz került. Ez az ága a családnak megtelepült Répcesarudon, így az addig Sarudnak nevezett település megkapta mai nevét. A 15. Sz.-ban a Frankenauer-ek, akik egy másik uradalom után a Gös vagy Gösfalvi nevet is viselték, elvesztik Répcesarudot. A birtokot Güns-höz csatolták, ennek urainál maradt a falu a feudális alkotmány végéig.
A Frankenauerek valamikori lakóhelyéről, akik egy Meissen-i nemzetségből származnak, mára már semmi nyom sem maradt. Megpróbálták egy a falutól messzebb fekvő telepet “ Burgau”-t neve miatt összefüggésbe hozni a Frankenauerekkel. Valójában Burgau, ami egy kiemelkedésen áll, a Stoob egyik holtágának tavában, amit Dubanjaknak hívnak, mint terület megfelel egy középkori védműnek, aminek a településtípusát nehéz besorolni: az időbeni elhelyezkedése alapján Burgau királyi várjobbágyoké (Hofstattsiedlung), mégis részben módos parasztok lakták.

forrás: Harald Prickler: Burgen und Schlősser im Burgenland (ford.: Jakab József)

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció