Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Selegszántó - AntauAusztriaBurgenlandSopron történelmi vármegye - Vár

  • Történelem


Antau (Hirm-Antau/Mattersburg) Selegszántó


A helység a 13. sz. óta túlnyomórészt az Osl nemzetség tulajdona volt. Ennek a leginkább a kunoktól származtatható családnak egy ága Selegszántó után “de Zantho” azaz Szántóinak nevezte magát. Ez azt jelenti, hogy a székhelyük itt volt a faluban.
Ebből következik, hogy a 13. - 14. sz.-ban Selegszántón egy kisebb vár állhatott, hasonló mint Vulkapordányban (Wulkaprodesdorf) vagy Darázsfaluban (Trausdorf). A Szántóiak mellett a Bükki család tagjai is rendelkeztek tulajdonrésszel Selegszántón, illetve a róluk nevet kapott Bikiföldén (Wiegelsgut), ami a későközépkorban elnéptelenedett településrésze Selegszántónak. A Bükkiek birtokukat 1360-ban eladták a Petőfalvi (von Pöttelsdorft vagy Potli) családnak, akik a 14. sz. folyamán Selegszántó legnagyobb részét felvásárolták. 1410-ben Zsigmond király a kihalt Petőfalvi családtól a koronára visszaszállt uradalmakat, köztük Selegszántót is eladta a Kanizsaiaknak, akik szintén az Osl nemzetségből származtathatók. A Kanizsaiak a települést Kismarton (Eisenstadt) uradalmához csatolták.
Egy része a falunak az újabb időkben a fraknói (Forchtenstein) grófsághoz tartozott. A helység legnagyobb részét elzálogosították, majd 1738-tól az egész települést herceg Eszterházy Pál Antal egyesítette és azóta a fraknói grófsághoz tartozik.
Hogy hol található a középkori Szántói vár, a mai településképben nem felismerhető.

forrás: Harald Prickler: Burgen und Schlősser im Burgenland (ford.: Jakab József

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció