Jászberény legkorábbi egyházát a pogány jászok megtérítését véghezvivő Ferences-rendi barátok építették fel a XV. század második felében. Okleveles említése szerint 1472-re készült el, amikor IV. Sixtus római pápa engedélyt adott a templom és a hozzá tartozó kolostor használatára. Az egyházi épület a korszakban általános gótikus ízlésvilág szerint létesült, belső terében osztatlan hajóval, kívülről támpillérekkel tagoltan. Fala a hajónál 125, míg a szentélynél 90 – 100 centimétert tett ki. A D-i oldalához csatlakozott a földszintes kolostor tömbje. A K-i részen kialakított hosszúkás szentély be tudta fogadni a nagyobb létszámú szerzetesi közösséget, míg a hajóban foglaltak helyet a polgári lakosok. A szentélyhez ragasztották a négyzetes harangtornyot is. Az egyházi épületeket erős kőkerítés határolta, amely eredetileg a temető körülhatárolására szolgált. Ezt használták fel a XVI. század közepétől a hódító törökök, hogy egy palánkfallal kiegészítve újabb erődítménnyel szilárdítsák meg a hatalmukat. A fa-föld védőművek napjainkra nem maradtak fenn, így csak a régi térképek, kisebb régészeti kutatások és korabeli adatok alapján lehet rekonstruálni a helyzetüket. Az egyház előtti térségben három ágyúrondellával megerősített palánkmű állhatott, melyet a Zagyva és Csincsa {törökül „árok”} vízfolyások védelmeztek.
A sokat szenvedett erődítés 1594 után pusztult el, maga a templom is megsérült a pusztító harcokban és tűzvészekben. A hozzá tartozó kolostor helyén egy újabb építését 1723-ban kezdték el Carlone, a híres egri építész vezetésével. A szabályos négyzet alakú udvart övező lakószárnyak munkálatai az 1770-es évekre fejeződtek be. A rövidesen megkezdődő barokk stílusú átalakítással belső tere megváltozott, de a külső gótikus ablakokat is befalazták, melléjük ovális nyílászárókat létrehozva. Napjainkban látható formájában barokk és rokokó az egyházi berendezése. Az 1970-es években, a belső terében feltárási munkálatokat végeztek.
Megközelítése:
Magyarország alföldi területén, a 32-es és 31-es főútvonalak találkozásánál fekszik Jászberény városa. A középkori városközpont kiesik a forgalmas centrumból, a Zagyva folyó melletti fákkal eltakart Ferences-templom körül helyezkedik el. Napjainkra már semmi sem látható a török hódoltság erődítményéből, de a folyó határolta gótikus egyház temploma a távoli évszázadokat idézi fel a szemlélőben.
Története:
Jászberény város korai település része a Zagyva folyó és kisebb vízfolyások közötti térségben alakult ki, miután az 1241 – 42-es pusztító tatárjárás után Árpád-házi IV. Béla király hívására visszatért és letelepedett ezen a helyen a jászok népcsoportja. Nagyon sokáig ragaszkodtak a pogány szokásaikhoz, így még Hunyadi Mátyás királynak kénytelen volt felszólítani a ferences szerzetesrendet, hogy térítsék a konok jászokat a katolikus hitre. Ennek egyik fontos kelléke volt, hogy templom létesüljön, melyet a korabeli oklevelek szerint 1472-re készítettek el, a hozzá csatlakozó kolostorral együtt. A békés évtizedek után tragikus események következtek, a vesztes mohácsi csata után Budát megszálló törökök visszavonultukban Jászberényt is feldúlták és felgyújtották. Más forrás szerint ugyanez játszódott le 1536-ban is, de a károkat a ferences barátok még helyreállították. Buda 1541-es török általi megszállásával az ország középső részei tartósan a hódító oszmánok hatalmába kerültek. Az egyre gyakoribb török rablóportyák elleni védelmül sürgősen ki kellett építeni azt a végvárrendszert, melynek egymáshoz közeli erődített helyei felfoghatják az ellenséges támadásokat. Ennek kapcsán a nagyobb várak, nemesi szállások mellett szóba kerültek a jelentősebb egyházi kőépületek is. Így 1543. október 4.-én a pozsonyi országgyűlés határozatában erődítményt akart létrehozni Jászberényben, de mivel Habsburg Ferdinánd király ennek költségeit a magyar nemesi rendekre hárította, a terv nem valósult meg. Dobó István egri várkapitány 1549. március 12.-én azt jelentette Nádasdy Tamás nádorispánnak, hogy a török Szolnoknál palánkvárat kíván létrehozni, és „hasonlóképpen a jászberényi kastélyt is igyekeznek újra építeni. Ezeket ugyan közszájon beszélik, de megbízható embereink és kémeink ugyanezeket hozzák hírül” Ezek szerint már lehetett valamilyen formában egy erődítés itt, de hogy ki parancsára emelték, azt nem tudni. A helységtől É-i irányban 24 km-re lévő Hatvan mezővárosát 1544-ben foglalták el a pogányok, ahol egy fontos palánkvárat emeltettek. Itt alakítottak ki egy adózó körzetet {„szandzsák”} amelyhez Jászberény akkori időkben népesnek számító nyolc utcájának lakossága tartozott adózni. Az 1552-es hadjáratban Szolnok vára tartósan a török hatalmába került, de a hadászati szempontból igen fontos Eger alatt csúfos vereséget szenvedtek a muzulmán seregek. A királyi végvárrendszerrel szemben természetesen a hódítók is igyekeztek kiépíteni a maguk hálózatát, így már az 1559. októberében, híre ment, hogy megszállták a jászberényi ferences templom erős tornyát és kolostorát, aminek megerődítésére a környező vidékek lakosságával nagy mennyiségű faanyagot hordattak össze. Az egri végvári katonák el is határozták, hogy lerombolják az egyházát, de ezt Ferdinánd király szigorú tiltása miatt nem tehették meg. Istvánffy Miklós kortárs történetíró feljegyzése szerint végül 1566-ban Musztafa budai pasa utasítására létesült a jászberényi palánkvár. Mivel, mint a török hódoltság másfél évszázada alatt más helyeken is, itt is a környékbeli lakosság robotmunkájával hozták létre a védőműveket, úgynevezett „magyar módra” emelt palánkfalat kell elképzelnünk. A vastag tölgyfa oszlopokat mélyen leverték a talajba, majd rőzsével vagy vaskapcsokkal egymáshoz rögzítették őket. Így két falat létrehozva, a közeit földdel töltötték, a külső oldalát pedig agyaggal vonták be, a felgyújtás elleni védekezésül. Természetesen ezt a palánkfalat mindig javítgatni kellett, a rothadó fagerendák örökös cserére szorultak. A palánkerődítmény mellett a kolostor temetőjének kőfala és a külső folyóvizek is segítették a törökök támaszpontjának védelmét, minek korabeli neve „Dsánfeda” {lélekfeláldozó} volt. Helyőrsége a napjainkig fennmaradt zsoldlisták szerint 1568-ban 392 katonát számlált. 1594-ből ismert a tüzérsége is, ami 15 kisebb-nagyobb ágyúból, köztük tarackból, 5 sugárágyúból és 2 seregbontóból állt. A főleg könnyűlovasokból álló török csapat feladatai közé tartozott az adóztatás biztosítása, a környék feletti uralom fenntartása és persze ők is sokszor vezettek rablóportyákat a királyi területekre. A korabeli forrásokból ismertek azok a fegyveres összecsapások, amik a másfél évszázados török hódoltság idején zajlottak a környéken. Így 1577-ben az egri magyar végváriak lest vetettek a berényi törököknek, vagyis egy kisebb csapat lovasuk kicsalta őket a biztonságos falak mögül, majd a rejtekhelyen várakozó nagyobb sereg megrohanta és levágta a pogányokat. A következő esztendőben az egriek tüzes szerszámokkal akarták felgyújtani a palánkot, de rajta vesztettek, két magyart levágtak, míg 21-et foglyul ejtettek a palánk védői. Korabeli adat szerint 1582-ben a végbeli magyarok már 12 szekér „tüzes labdát” gyűjtöttek össze, hogy elpusztítsák vele a berényi török támaszpontot. Ez év novemberében Borbély András, Sárközi Mihály és Balassi Bálint hadnagyot az egri vitézek élén megtámadták, sok pogányt megöltek vagy elfogtak.
A török erődítmény első pusztulása 1594-ben következett be, amikor annak hírére, hogy Tieffenbach királyi generális Turánál győzelmet aratott a törökök, a berényi helyőrség felgyújtotta és elhagyta a posztját. Érdekessége az eseménynek, hogy a helybeli lakosság is elmenekült, valószínűleg a Habsburg sereg idegen zsoldosainak garázdálkodásától félve. Egészen 1617-ig nincs semmiféle híradás, hogy Jászberényt lakták volna. Csak II. Oszmán török szultán 1618-as kedvezményekkel kecsegtető ajánlata után kezdett ismét benépesülni a helység. Huszein budai beglerbég 1620-ban megparancsolta a berényieknek, hogy településüket „karózattal” erősítsék meg, amíg ez elkészül, nem kell robotra járniuk Hatvan városába. Nem valószínű, hogy ez az újabb palánkvár elkészült volna, mivel az 1630-as évektől kezdve egyre sokasodik a lakosság panasza az őket zsaroló hajdú és huszártámadások miatt, aminek kivédésére, sőt a bűnösök kivégzésére is engedélyt kaptak a török hatóságtól. Ebből is látszik, hogy már nem állomásozhatott nagyobb muzulmán csapat itt, hogy védelmet nyújthasson a „gyaur” lakosságnak. Például 1637-ben végvári magyarok kifosztották és felgyújtották az újra fejlődni kezdő mezővárost. Még egy adat vall az esetleges erődítettségéről, miszerint 1685-ben Ibrahim hatvani aga engedélyt adott a berényi lakosságnak, hogy a környéket fosztogató tatár sereg elől magukat árokkal védelmezhessék meg. Ezen valószínűleg a Zagyva folyó és a Csincsa nevű vízfolyás közötti területet érthették. A török megszállás rövidesen véget ért, mivel Hatvan és Szolnok várait még ebben az esztendőben elfoglalták a Habsburg seregek.
A jászberényi palánkvár sáncait 1840-ben egyengették el, azóta a terület vízrajza is gyökeresen megváltozott, csak a ferences templom maradt meg az eredeti formájában.
Forrás:
Sáros András: A jászberényi ferences templom története {2004}
Gyárfás István: A jász-kunok története {1885} I. – IV. kötet
Sugár István: A török végvárrendszer ÉK-Magyarországon {Studia Agriensia 5 – 1985}
Rózsa György: Városok, várak, kastélyok – régi látképek {1995} 65. old.
(Szatmári Tamás)
