Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ÁlmosdMagyarországHajdú-Bihar vármegyeBihar történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Álmosd, református templom

Álmosd község Hajdú-Bihar vármegyében, közvetlenül a magyar-román határ mellett, Létavértestől 9 kilométerre északkeletre fekszik. A település első ismert írásos említése 1261-ből való, mikor V. István király,
Álmos fia Chyre részére már új adománylevelet adott.

Az Álmosdi Chyre család egészen 1554-ig, a család kihaltáig birtokolta Álmosdot. A református templom igen régi építmény alapját valószínűleg első ismert birtokosa a Chyre család építtette. A hagyomány szerint a család temetkezési helyéül szolgáló templom volt.

A templom és környezetének kutatását először Vende Aladár végezte el, de sajnos a feljegyzései elveszetek. Vendének sikerült bejutni az altemplomba, ahol látni vélte a maradványokat és felismerte a román stílus jegyeit. Mivel az altemplom kutatása életveszélyes volt, ezért visszatemették. Az ezt követő második feltárás a templom közepénél egy alapozásban akadt el, majd pénz és megfelelő eszközök hiányában a munkákat félbe hagyták. A küszöbön álló II. világháború és az azt követő idők napjainkig nem hoztak lehetőséget a templom megkutatására.

A szakemberek úgy vélik, hogy a templomnak a 13. század végén, legkésőbb a 14. század elején már biztosan állnia kellett. A templomot körülölelő erődített falat, az 1552. évi egri diadalt követően építette Dobó István. Álmosd ezt követően a nagyváradi vár külső erődítési vonalához tartozott. A fal egy része helyre lett állítva, de régészeti kutatása még nem történt meg.

Álmosdi csata

1604. október 15-én verték szét Bocskai István hajdúi Johannes Pezzen császári ezredes hadtestét az Álmosd és Diószeg között vívott ütközetben, aminek eredményeként a bihari nemes úr vezetésével hamarosan országos felkelés bontakozott ki a Habsburg uralom ellen. Az álmosdi csata emlékművét a település határában állították fel.

Források:

Dr. Fóris Anna – Dr. Kertész János: Bihar-vármegye községei -  Magyar városok és vármegyék monográfiája 25. - 1938

Nagy Gergő: Álmosd régészeti lelőhelyei és korszakai - A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. - 2015

GPS: É 47° 25.022 (47.417034)
K 21° 58.866 (21.981100)

Információk: Álmosd község Hajdú-Bihar vármegyében, közvetlenül a magyar-román határ mellett,
Létavértestől 9 kilométerre északkeletre fekszik.

A református templom a település központi részén, a Bocskai utcában található. Az erődfal megmaradt részlete a templom előtt látható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció