„...A mai Zágráb vármegyében számos olyan középkori vár van, mely nagysága és története alapján elég jelentősnek tekinthető. Mégis meglehet, hogy Horvátországnak nincs még egy olyan vára, melynek története olyan szoros kapcsolatban lenne, az ország történetével, mint a Zágráb környéki Sesztina (Šestina) fölött lévő Medvevár (Medvedgrad) [2], története Ezt a várat a XIII. században, úgy 1250. körül, a zágrábi püspök építette, aki erre egy olyan hegy fennsíkját szemelte ki, mely annak ellenére, hogy a zágrábi hegység együtteséhez tartozik, mégis attól akkora távolságra esik, hogy igen könnyen meglehetett védeni, és még a környező magasabb hegyekről sem lehetett sikerrel támadni. Ez a kitunő elhelyezkedés, különösen a Szljeme (Sljeme) csúcsának kilátójából fogható fel, ám ez a zágrábi hegységet délről megfigyelő részére is, elég egyértelműnek mutatkozik. A vár szinte minden oldalról nagy távolságból látszik, de magából a várból is be lehet látni, szeretett hazánk, Horvátország távolabbi részeit is. A Medvevárban talált történelem előtti település nyomai, csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy már a kőkorszaki emberek is pontosan megértették a jelentőségét ennek a pozíciónak.
A vár azonban nem maradt sokáig a püspökök kezén – vélhető, hogy Filó püspök a felépített váráról, az épp ez időben, Ottokár cseh király műveként, keletkezett Szamobor (Samobor) váráért mondott le – mivel kevéssel az építkezések befejezése után (1262. körül), már a király kezében volt, 1290. körül Gardun püspök uralta, aki a várat I. Iván püspöktől váltotta meg, miután a király, azt még visszaadta Timotej püspöknek (1272-ben). Gardun csak pár évig bírta Medvevárát, mert 1297-ben András király elvette tőle, és az irányítására Torusztija Miklóst (Nikola Torustija ) állítatta, Torusztija fia, már a tulajdonának tekintette és el is adta a Babonics családnak. Jóllehet a káptalan azon fáradozott, hogy visszakapja a várat, a Babonicsok továbbra is birtokolták a várat, egészen 1323-ig. Kevéssel ez után, egy kis időre, Prodanich Mikcs ( Mikc Prodanic ) bánt találhatjuk a vár birtokában, majd újra a király veszi magához, míg Zsigmond király oda nem ajándékozta Albeni Hermannak és Rudolfnak , Eberhard püspök unokaöccseinek. A Cillei hercegek is szemet vetettek erre a fontos várra, és 1436-ban meg is vették. Miután a család kihalt, ez a vár is hadvezérükhöz, Vitovác Jánoshoz került. A Vitovác fiak hűtlenkedése lehetőséget adott Corvin Mátyás királynak arra, hogy többek mellett Medvevárát is elvegye tőlük, ami aztán Mátyás fiához, Corvin Jánoshoz került, hogy aztán a halála után, Brandeburgi György tulajdona legyen, aki János özvegyét vette feleségül, majd eladta a várat Máriának, II. Lajos feleségének.
A véres Mohács mezei csata után, Medvevárát, Karlovich Iván vette meg, hogy 1531-es halála után, ezt a várát is erővel hódítsák el a Zrínyiek , utánuk egy időre az Erdoődyeké és Szentgyörgyieké . Miután a Szentgyörgyi család 1610-ben kihalt, a Zrínyiek másodszor is a vár tulajdonába kerültek, ám egy időre, Mikulich Tamásnak zálogosították el, hogy 1657-ben visszavegyék tőle. A Bécsújhelyben, Zrínyi Péter és Frangepán Miklós kivégzésével záruló események után, az Udvari kamara által elkobzott Medvevárát, Csikulin Ferenc bárónak (Franjo Čikulin) adományozták, utána a vár – mely ekkoriban már romos volt – Moscon Júliához, Sermage gróf feleségéhez tartozott, a Sermagok után, a jelenlegi tulajdonos, Rosenpihel Kulmer gróf kezére került.
Már ebből a Medvevár tulajdonosi körét áttekintő rövid ismertetésből látható, hogy a vár története, meglehetősen szoros kapcsolatban áll, az évszázadok történéseivel, és azon családok erejével, akik e terület sorsáról döntöttek. Tekintsük át még egyszer a Medvevár építésével kapcsolatos kevéske híradást (Más várak építéséről szinte semmilyen feljegyzést sem ismerünk). Ezekből megláthatjuk, hogy a várat, Filó püspök építette fel, 1244. és 1250.
között, hogy az építtetője, Benke kanonok volt, és, hogy a várban volt egy Szt. Fülöp és Jakab kápolna [3] .
A vár tehát a tatárjárás után időkben keletkezett, akkor, amikor nagy számban keletkeztek máshol is várak: Szamobor (Samobor), Oklics (Okić), Szomszédvár (Susedgrad), Garics vára (Garić-grad), stb. A várat természetesen nem azonnal készítették el a mai formájára, mivel évszázadokig folyamatosan bővítették és modernizálták. 1487-ben a szábor elrendelte, hogy Medvevár külső falait újítsák fel, 1574-ben, Szentgyörgyi István, tiszttartója, Arkonáti Jeromos, javítatta Medvevár falait, lehetséges, hogy az ő közreműködésével, magasították fel téglából a főtornyot. Miután az 1590-es földrengés megrongálta Medvevár védelmi berendezéseit, Szentgyörgyi István sem maradhatott tovább a várban, és a sesztinai (Šestina) kastélyba költözött át, meglehet, hogy ezután már senki sem javítatta ki a várat, és ezért 1642-ben a források Medvevárát, már csak, mint arx diruta , említik meg.
Az biztos, hogy a Medvevár felépítéséhez is királyi engedélyre volt szükség, és hogy a királynak menyire kedvére volt az, hogy itt vár épüljön fel, az a cselekedete is mutatja, hogy a hozzátartozó földeket is magának, az építtetőknek adományozta.
Az építkezések több évig folytak, amit a nagyon gondosan faragott kövek is mutatnak, melyekkel a sarkokat szegélyezték. Százával maradtak fenn még ilyen kövek, melyek egy része egy méter hosszú és fél méter széles, a végeik pedig gondosan csiszoltak ( BosselÐuader, Buckelquader ). Ehhez hasonló kövek csak Nagy Kemlék egyes részein vannak még, melyek a legrégebbi építkezésekhez tartoztak. A bejárati kapunak ( 31 ) nem sok fala maradt fenn. Innen balra, az övező falakig egy fal ( 29 ) húzódik, a G területre lépve, a tőle jobbra eső fal ( 32 ) teljesen eltűnt. Balra egy lapos domb emelkedik F, F , mely valaha egy fallal ( 35 ) volt erősítve, ami valami bástyaszerűség volt, és a kaput ( 31 ) őrizte. feltehetően a 34 -nél érhettünk a második kapuhoz. A 28 -as fal még ma is áll, itt végződött a széles várárok, mely az egész várat körbevette az a,a -tól, az x, x -ig, míg az északi oldalon elegendőnek bizonyult a hegy meredeksége, ezért ide nem kellett árok. A 35 -nél volt a harmadik kapu, amit nyilvánvalóan toronnyal erősítettek, itt megemlíthetjük, hogy az a háromosztatú címer - amit mostanság vittek át, a nemzeti múzeumból, a különvált régészeti múzeumba - itt volt megtalálható. Ez egy szép gótikus munka, ám a címer, fájdalom, oly annyira megrongálódott, hogy egyedül csak az Albeniek címerére lehet ráismerni. Ezután érkezünk a D-D , külsővárba, mely a várat övezve, az E-E -hez kapcsolódik és, amelytől délen, a 9-es fal választotta el a D , külsővártól. A 27 , fal már nagyon romos, de teljes pontossággal meg lehet különböztetni a folytatását képező 3 -t, ahol a 6 és a 7, falak zárják le az E , külsővárat, mely a 8 , övező fallal csatlakozik hozzájuk, ami előtt, a már említett széles árok húzódott. Elhaladva a 18-19 , fal mellett, ami kitűnő építésű, majd a rosszabb állapotú 4 , fal mellett, a 6 , jelzethez érünk, ahol biztos, hogy a vár negyedik kapuja volt, és most lépjünk be az A területre, ami mára omladékkal töltődött fel, de valaha a vár védelmének küzdőtereként szolgált, sőt védofolyosóval is felszerelték. A 10 -nél, volt egy kicsiny kapu, mely a külsővárba vezetett át. Az I. lakótorony maradt fenn a legjobb állapotban. A toronynak az első időkben csak két szintje volt, a falainak sarkát „kváderkövekkel” erősítették, a későbbiekben téglából, még egy szintet építettek rá, melynek sarkait, már gyengébben faragott kövekkel erősítették. Dél felé a toronynak csak szűk ablakocskái voltak, a földszinti bejárat felett, azonban, már nagyobb ablakok voltak. A falai 2,40 méter vastagok voltak, a belsejében lévő helyiségek 7,45x6,25 métert tettek ki. A torony kívülről 11,5 méter széles volt, és még ma is valamivel több, mint 12 méter magas. A nyugati része teljesen leomlott. Semmi kétség, ez a torony lakó- és véd- toronyként (bewohnbarer Berchfrit) is szolgált. Egy haránt fal 16 , választotta el az A területet, a B területtől, de valamiféle kapunak mára nyoma sem maradt. Ebben a sarokban állt a II. torony, mely az újabb időkben szinte teljesen összedőlt, de nem olyan rég, még látszódott egy kettős, gótikus helyiség (ablak?) a nyugati oldalon. Ezt a tornyot is gyakran javítgatták, éspedig olyan méretű téglákkal, melyek jóval kisebb alakúak, a mai tégláknál. Ennek a toronynak a sarkai is meg voltak erősítve, méghozzá, púposra faragott sarokkövekkel. A c-c –nél egy nagyobb épület volt, melynek mára már, az alapjait sem lehet felismerni, a 22 -nél különösen erős fal volt, mely szintén egy valamiféle helyiség maradványa lehetett, ez előtt volt a C , helyiség. Valahol itt kellett állnia a várkápolnának. Ezt a részt nyilvánvalóan lakóhelynek alakították ki, és itt lehetett a nagy terem a „ palas ” is. A 20 fal is érdekes, még pedig az miatt, mert nyilvánvalóan későbbi építésű, ennek ellenére sokkal rosszabb kivitelezésű a többi falhoz képest, ám ezt a falat is a gótikus korban készítették, ahogy azt a gótikus ablaka mutatja. Az újabb időkben nagyon romossá vált.
A falazási technika a régebbi részeken teljesen egynemű. Mindegyik régi fal, szépen megmunkált kövekből palástszerűen készült, melynek közét tört kövekkel öntötték ki ( Gussmauer ). A későbbi részek ( 4 -es fal, a 20 -as és a 21 -es) sokkal rosszabb kivitelezésűek és nincsenek palástfalaik.
[2] V. Kukuljević: Dogođaji Medvedgrada, Arkiv. za povjest. jugosl. III. (g. 1854.) ( Medvevár története. A jugoszláviai történeti levéltárban III. (1854.) ) [ 3] A vár romjai között találtak egy kora gótikus oszlopfőt ( capitula), amit a zágrábi régészeti múzeumban őriznek, mely eredetileg a Szt. Fülöp és Jakab kápolnában lehetett. Érdekes, hogy a Medvevár fölötti hegyen ma is van egy Szt. Jakab kápolna melyről magát a hegyet is elnevezték.”
Engel Pál adatai szerint:
A vár az okiratokban 1262-1398-ig, mint királyi birtok szerepel, 1398-1436-ig az Albeni család tulajdonában volt, majd a Cilleieké 1436-1461-ig, eztán Cillei Ulrik özvegye 1461-ben eladta Weisspriach Zsigmondnak, akitol 1465-ben laki Túz (Thuz) János váltotta ki 12000 aft-ért. Mátyás elvette tőle (1481) és 1485-ben Podjebrád Viktorinnak adta cserében sziléziai birtokokért, 1488-ban pedig tőle is elkobozva Corvin Jánosnak (Övé 1490-ben, 1495-ben - Zágrábi kápt. hh. lt. II-290; 1501.). A Corvinok után 1509-től Brandenburgi Györgyé volt (1524-ig), majd Korbáviai Karlovics Jánosé (1526.). Az Albeniek óta állandó tartozéka volt > Rakonok és > Lukavec birtoka.
Várnagyok/kapitányok:
Bogawecz Mylakowych Rascianus (Brankovics Kataliné) 1458. I. 2.
? várnagy (Laki Túz Jánosé) 1474 XI 19.
Battyáni Boldizsár (királyi) 1482 X 4.
bajnai Bot (Lábatlani) András (királyi ill. Corviné) 1489 V 8; 1489. V 10. (Lábatlani, kap.) 1490 XII 8 (kap., Firnhaber 57), 1491 III 5.
Poki Antal (Corviné) 1491 IX 29. (kap.) Alapi Boldizsár kap. (Corviné) 1492 VI 1.
Derencsényi Imre [Corviné] 1492 X 19 (comes castri) Pető László és Horvát János (Corviné) 1496 III 20.
Blasychewych András 1498 VIII 12 - XII 27.
Beryslowych István 1501 IX 8.
Pán Péter (Brandenburgi Györgyé) 1511 X 9.
bednjai Frodnohar Zsigmond 1518 VII 17 (kap.)
A vár mai állapota:
A vár területe, elhelyezkedésénél fogva, a zágrábiak kedvelt kirándulóhelye, emellett a horvát állam a nemzeti függetlenség emlékhelyévé tette, ezért a vár felújítására (újjáépítésére) rengeteg pénzt költöttek. A várat romjaiból szinte teljesen újjáépítették, a történeti hűség jól-rosszul sikerült figyelembe vételével. Mindenesetre nagyon látványos, de kissé műrom benyomást kelt. A felkeresése leginkább a panoráma miatt ajánlott, főleg ha összekötjük a környék egyéb látnivalóinak megtekintésével.
A várat bejárta: Kósa-Szatanek, 2002, majd Ferenczy Sándor József és Szatmári Tamás, 2007. tavaszán
Megjegyzés:
Egyes források szerint, Medvevárban halt meg a legnagyobb magyar humanista költőnek tartott Janus Pannonius (azaz, a Csázma településéről (ma Čazma/Körös vm.), Cezmicai Jánosnak nevezett) pécsi püspök, miután Mátyás királlyal történt összetűzése után a címéről, mindenéről lemondva menekülnie kellett.
Más források szerint, Medvevárában csak ideiglenesen szállt meg, s ténylegesen a toplicai/topuszkói apátsághoz tartozó, Remete/Remetinci apátságban halt meg, 1472-ben.
Gjuro Szabo: Sredovjećni gradovi u Hrvatskoj is Slavoniji, 1920. Zágráb
Nadilo, Branko: Medvevár és más, Zágráb környéki várak (Građevinar” címet viselő folyóirat 55. évfolyamának (2003.) 8. számában)
