Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gyulafehérvár - Alba IuliaRomániaErdély és PartiumAlsó-Fehér vármegye - erőd

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Gyulafehérvár az Erdélyi-érchegység Ompolymelléki (Zalatnai) hegysorának keleti végében, a Maros folyó jobb partján, az egykori Alsó-Fehér vármegyében fekszik.

A város és környéke már az őskor óta lakott volt. Az első Bolgár birodalom idején szlávok tűnnek fel és településüket Belgrádnak (Fehérvár) nevezik. (Györffy György szerint azonban ez nem bizonyítható, csak 16. századi adat van a Belgrád névre).

A honfoglalás után a város névadója, Horka fia Gyula szálláshelye lett, aki az itt fellelhető római romokon várat emeltetett. 997-ben a felnégyelt Koppány testének egy darabját az itteni vár kapujára szögezték ki. István király 1003-ban a hűtlen erdélyi Gyula birtokait elkobozta, majd Gyulafehérvárral együtt rokonának, Erdőelvi Zoltánnak adta. Kristó Gyula véleménye szerint azonban Gyula országa nem Gyulafehérvár környékén, hanem Északnyugat-Erdélyben, a Szamos vidékén helyezkedett el. Szent István király 1009-ben megalapította az erdélyi püspökséget Gyulafehérváron. A várban épült fel a püspöki székesegyház és a püspöki palota. A várost és a várat 1241-ben a tatárok elfoglalták és elpusztították. Alig állították helyre a romos épületeket, amikor 1277 februárjában az erdélyi püspök kivégeztette Alardus vízaknai bírót és emiatt a feldühödött szászok serege felégette a templomot és részben a települést is. A város helyreállítását 1287-ben kezdték el és 1291-ben már be is fejezték, amikor III. Endre király országgyűlést tartott itt. Gyulafehérvár fejlődése azonban a háborús események miatt megtorpant. Püspökének 1354-ben el kellett rendelnie, hogy az üres telkekre a városlakók házakat építsenek, vagy pedig elkobozza az építési telkeket. A vár is rossz  állapotban lehetett, hiszen 1469-ben Mátyás király megparancsolta a falak földig rombolását és a várárkok betömését, mert nem látta értelmét a kijavításuknak. A vár újjáépítését Ulászló király 1516-ban rendelte el, és a munkálatok támogatására 200 aranyforint értékű sót utalt ki.

Az erdélyi fejedelmek palotája a vár sarkában, a székesegyház mellett épült fel. A díszlépcsővel ellátott palota a 16. század elején emeletes volt. Legszebb helyiségét a székesegyház délnyugati tornyával egyvonalban, az emeleten, a mai főbejárattól keletre lévő, földszintes épület fölött alakították ki. Ez a rész, mint Izabella királyné „palotája”, jelenik meg a forrásokban. A 16. század vége táján a palotát két párhuzamos épületszárnyat emelve kelet felé megnövelték, és hozzákapcsolták a préposti palota L alakú épületét is. Bethlen Gábor trónra lépésekor – 1618–19 körül –, majd pedig I. Rákóczi György idejében építkeztek utoljára jelentős mértékben a palotán.

Buda eleste után Izabella királynő Gyulafehérvárra költözött. 1550-ben, azt követően, hogy a királynő tárgyalásokat kezdett Ferdinánd királlyal, Martinuzzi György sereggel jelent meg a falak alatt, de a várat akkor még nem tudta elfoglalni. Csak a következő évi ostrom során sikerült bevennie Gyulafehérvárat és megegyezésre kényszerítenie Izabellát. 1599-ben Mihály havasalföldi vajda, majd 1603-ban Székely Mózes előtt nyíltak meg a város kapui. 1614-től Bethlen Gábor erdélyi fejedelem székhelye lett Gyulafehérvár. A fejedelem jelentős erődítési munkálatokat végeztetett a várban. Ennek során a tervezett négy bástyából 1627-ig kettő készült el: az egyik a vár délnyugati, a másik a délkeleti sarkában. Mindkettő jó állapotban maradt fenn napjainkra. Bethlen Gábort az itteni székesegyházban temették el 1630. január 25-én.

A törökök 1658 szeptemberében elfoglalták, majd kirabolták a várat és a várost. 1704. július 7-én kezdődött meg Gyulafehérváron Erdély utolsó fejedelemválasztó gyűlése, és ekkor fogadták el egyhangúlag II. Rákóczi Ferencet fejedelemnek. Az ellenreformáció idején, 1715-ben visszaállították a reformációval megszüntetett katolikus püspökséget. Ugyanebben az évben kezdtek hozzá III. Károly parancsára és gróf Steinville vezetésével az új, ún. Vauban-rendszerű, csillag formájú erődítmény építéséhez, amely 1738-ra készült el.

Az új vár Visconti 1714-ben jóváhagyott tervei alapján épült fel. Több mint 70 hektár területet foglal el, észak–déli irányban 1400 méter hosszú, kelet–nyugati irányban pedig 950 méter széles. Az erőd hét nagy bástyával, a szabályos hétszög alaprajztól csak kissé eltérő alakban készült el. A bástyákat 10-12 méter magasra építették, téglafalazattal. Csak a bástyák éleit és díszítéseit készítették faragott kövekből. A kurtinákat (a bástyák közötti falszakaszokat) és a bástyák falait belülről támpillérekkel erősítették. A várfalak és a bástyák kazamaták nélkül készültek, a tüzérség elhelyezésére a falak és bástyák tetején alakítottak ki helyet. Az építkezés során az akkor még korszerűnek mondható, 17. században emelt két bástyát is felhasználták, és beépítették azokat az új erődítmény két déli oldali újonnan emelt bástyájába. A nagyméretű, átlagosan 120 méter homlokhosszúságú bástyák ívelt vonalú szárnyait mindkét oldalon fülek mögé vonták vissza. A várárokba, a bástyafülek elé a falaknál alacsonyabb, trapéz alaprajzú, az árok pásztázását segítő védműveket építettek, amelyek az ágyúk felvontatásához szükséges rézsűkkel épültek. Ezeket a védműveket a bástyákon belül induló, és a várárokban végződő belső lépcsőn át lehetett megközelíteni. A várat a várárkon kívül, a terepadottságokhoz igazodó, kiterjedt külső védművek rendszerével is megerősítették. Ennek a második védműrendszernek fontos részei voltak a déli, a nyugati és az északi oldalon a kurtinák elé épített, részben kazamatázott ravelinek (pajzsgátak). Az ezeken elhelyezett tüzérség zárt, egymást fedező tűzrendszert tudott megvalósítani. A keleti, meredekebb domboldalon ilyen védművek nem épültek. Itt, tekintetbe véve a rendelkezésre álló kisebb területet, hagyományos pajzsgátak és ollós rendszerű védművek kerültek kialakításra. A legkülső védelmi övben fedett utak, fegyverterek, és mintegy 400 méter széles glacis (külső vársík) rendszere zárta le az erőd területét. A várnak két bejárata épült ki: az egyik a keleti, a másik a nyugati oldalon. Mindkettőt három kapun keresztül lehetett megközelíteni. A majdnem teljesen befejezett vár építését 1738-ban abbahagyták, így néhány belső épület kivitelezése félbemaradt. 1812-ben rövid időre folytatódott az építkezés, de ekkor már nem emeltek az erődítés jelentős fejlesztéséhez kapcsolódó épületeket.

Az 1784-es Horea-Kloşca-féle felkelés elbukása után 1785. február 18-án a román vezéreket Gyulafehérváron törték kerékbe (harmadik halálra ítélt társuk, Crişan a börtönben öngyilkos lett).

Az 1848–49-es szabadságharcban osztrák helyőrség tartotta megszállva a korszerűnek számító várat, s azt a magyar csapatoknak hosszan tartó ostrommal sem sikerült bevenni. Az osztrákok a vár területén képezték ki azokat a román csapatokat, amelyek aztán innen irányítva pusztították az erdélyi magyarságot. 1918. december 1-jén itt tartották a románok azt a nagygyűlésüket, melyen az 1228 küldött elfogadta Erdély egyesülését a Román Királysággal.

Az erődbe délkelet felől az Alsó- és Felső-Károly kapun át vezet az út, ez utóbbit III. Károly lovas szobra és Ausztria címere díszíti. Északnyugatról az úgynevezett 4. számú, barokk jellegű kapun (homlokzatán Ausztria címere) keresztül juthatunk a várba. Ettől északkeletre épült meg 1921–1922 között a hatalmas görögkeleti katedrális. A kapu déli oldalán áll Erdély leghatalmasabb román kori építészeti emléke, a püspöki székesegyház, melyet Szent István idején, 1009-ben kezdtek építeni. A 11. századi háromhajós bazilikából (amely annak idején körapszissal, északkeleti toronnyal épült) és a különálló keresztelő kápolnából egy Krisztus-domborművön kívül semmi nem maradt fent. Az ősi templom alapfalait az I. világháború idején tárták fel. A mostani székesegyházat a korábbi közelében a 12. században kezdték építeni a késő román kor stílusában háromhajós, kereszthajós, félköríves szentéllyel és a hajók találkozásánál emelkedő négyszög alaprajzú toronnyal ellátott bazilikának. A tatárjárás (1241– 42) idején komoly károkat szenvedett épület sokszöggel záródó, kora gótikus szentélye 1270 körül épült. A délnyugati torony két középső szintjét Széchy András püspök 1320 –1340 között építette ki, s jáki mesterek ekkor alakították ki a csúcsíves nyugati bejáratot. 1442-ben a törökök pusztítottak Gyulafehérváron, ekkor a templom jelentősen megsérült. A rombolás nyomait Hunyadi János hozatta rendbe a marosszentimrei győzelem emlékére. A torony három felső emeletét is ő húzatta fel, s ekkor jelölte ki családi temetkezési helyül a székesegyházat. A későbbiekben további gótikus, majd reneszánsz részletekkel bővült a templom; az utóbbi stílust elsősorban az 1512-ben elkészült Lászai- (Lázói-) kápolna képviseli.

A püspöki palota a székesegyház déli szomszédságában áll. A középkori eredetű épületet többször átépítették. Lakója volt többek közt a könyvtáralapító Batthyány Ignác, rajta kívül Haynald Lajos és Márton Áron püspökök.

 

A fejedelmek lakóháza a püspöki palotától keletre eső épület. Az Erdélybe visszahívott Izabella királyné lakott itt fiával, a későbbi fejedelemmel, János Zsigmonddal. Az erdélyi fejedelmek közül Bethlen Gábor és II. Rákóczi György is szépített az épületen. Falai között többször tartottak országgyűlést.

Forrás:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 229-232.

GPS: É 46° 4.092 (46.068207)
K 23° 34.309 (23.571819)

A vár nagy része szabadon látogatható, azonban a déli részén egy szakaszon katonai létesítmény van, ahová nem lehet bemenni. Ottjártunkkor (2005), a keleti Alsó Károly kaput és a Felső kaput renoválták, ezért a Felső kapu környéke le volt zárva, de be lehet kéredzkedni. A vár északnyugati részén a várárkot különböző cégek használják. Itt portaszolgálat van.

Vár-Webáruház - Látvány térképek várainkról