Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csíkkarcfalva - CărţaRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Csíkkarcfalva (Karcfalva, Cârţa) helység 1332-ben már szerepel: „E(cclesia) B(eatae) Mariae Virginis„, amint Domokos Pál Péter közli saját római kutatásai eredményeként.

1406-ban Lőrinc pap a plébános, aki Csík–Gyergyó alesperese is oláfalvi származású. 1482-ben és 1495-ben Bertalan plébános szerepel az okiratokban.

1591-ben Bethleheni Mihály a plébános. 1667-ben Thamási Gergely a plébános, Csík, Gyergyó, Kászon főesperese.

A pápai tizedjegyzék korának temploma helyén 1444-ben új templomot építenek. Pontos dátumát jelezte a templom déli kapujának szemöldökkövén három, felül nyitott nyolcas, vagyis: 444. Sajnos ez eltűnt, amikor a hajót lebontották. 1796-ban ugyanis új hajót építenek és csak a szentély marad meg eredeti gótikus stílusában. Bordás mennyezetéről a bordák díszművekkel ékes gyámkövekre futnak, melyeken emberfő, hold, nap féldomborművei láthatók. Egykor gótikus ablakaiból egyet hagytak meg egészen, a többit felülről befalazták. A középső zárókövön Agnus Dei domborművét faragták ki.

Nagyon szép a gótikus fali szentségfülke.

E század elején új sekrestyét építenek, amikor befalazzák a régi sekrestye gótikus ajtókeretét. Az 1958. évi renováláskor hozták felszínre.

A diadalív félköríves.

A templom középkori emlékei közé tartozik a fent említett 1540-ből való kehely, egy másik kehely az 157-es évekből (utolsó számjegy hiányzik), egy gótikus szentségtartó, mely egykorú a szentéllyel. Hátsó ajtócskáján a felirat későbbi: „Ecce panis vitae 1653.” Egykorú a szentéllyel a gótikus keresztelőmedence is.

A templomot Csík legmagasabb 4 öles várfala veszi körül, fedett gyilokfolyosóval és lőrésekkel. Keleti bástyájából emelkedik ki a torony, amelyet Mártonffy György püspök, a falu szülötte költségén két emelettel magasítottak. A torony harmadik emeletén befalazott csúcsíves ablakok vannak.

A hajó lebontásakor érdekes régi tárgyakat (rézcsészék, rézkés stb.) találtak, melyek a bécsi múzeumba kerültek.

Különös leletnek számít az az emberi csontváz, mely álló állapotban volt befalazva, kezében egy pár patkóval.

A templomhoz vezető déli oldalon szép barokk Máriaszobor áll. A templom északi oldalát a millenniumkor ültetett fenyves övezi.

A középkori tiszta katolikus egyházközség hívei egy kis epizódtól eltekintve – mindmáig katolikusok maradtak. Az epizód az volt, hogy Székely Mózes idejében egy Kelemen nevű prédikátor került a faluba.

Tartózkodása rövid ideig tartott, mert a nép elkergette és az átállottak házait lerombolta.

A XVIII. században katolikus plébánia. E század elején is itt csak katolikus templom és egyház van.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 601-602.


GPS: É 46° 32.116 (46.535263)
K 25° 45.486 (25.758101)

A templom kulcsát a templomdomb lábánál levő parókián lehet elkérni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025