„… Lobor vára egy szűk szoros fölött helyezkedik el, melyen át Loborból Lepoglavba lehetett jutni. Lobor castrumát 1259-ban említik meg, amikor Mária királyné a Puchynin fiaknak adományozta. Később a Cillei grófok Lobort is megkapták, majd a Vitovácé és fiaié, aztán Székely Jakabé, 1504-ben Beriszló Ferenchez került, hogy végül Keglevich Péter tulajdona legyen [3].
A várat egy hegy ormára helyezték el úgy, hogy a vár területét egy sziklaárok választja el a hegy további részétől. A vár elülső részében - ahol két szint még látható - laktak valamikor. A várudvart, de az egész várat és a lakórészt is kettős, félkör alakú fallal övezhették.
[3] Lobor településéhez közel, a Keglevichek egy kies kastélyt építettek fel, melyet egészen a legújabb korig laktak. …”
---/---
„….Az egyik közeli hegyen találhatóak meg, a középkori Lobor várának romjai, melyet 1259-ben említettek meg, amikor is Mária királyné odaadományozta egy bizonyos Puchynin fiainak. A későbbiekben egyéb urak váltották egymást benne – a Cillei grófok, Vitovác János, Székely Jakab, majd 1504-ben Beriszlói Ferenc tulajdona lett, végezetül, Keglevich Péteré, aki 1537-tol 1542-ig horvát bán volt.
A Keglevichek felhagyván középkori várukat, a 16. század végén, vagy a 17. század elején a Zlatartól északnyugatra eső síkságon felemeltették kora barokk kastélyukat....”
---/---
Loborgrad/Pusti Lobor – Loborvár/Puszta Lobor
Loborvár maradványai, Lobor településétől kb. 3 kilométerrel északabbra, egy viszonylag alacsonyabb, a Krapina völgységből nézve rejtőzködő, 520 méter abszolút magasságú hegyen található. A vár ellenőrzése alatt tarthatta az Ivánscsica hegység nyugati masszívumán áthaladó kocsiutat. A vár a három oldalról igen meredek hegycsúcsnak szinte egészét elfoglalja. Megközelíteni egyedül az északi oldalról lehetett, az Ivánscsica hegység itt délnek ereszkedő lejtőjének nyaktagján keresztül, amit egy sziklába vágott védőárokkal vágtak ketté. A védőárkon átkelve lehetett a külsővárba jutni, melyből mára csak jelentéktelen maradványok láthatók a védőárok mentén. A belsővárat magára a hegycsúcsára építették fel. A vármag egy legalább kétszintes, szabályos téglalap alakú (18x7 m) építményből állt, amihez utólag egy hatalmas, félkör alakú ágyútornyot (bástyát?) illesztettek. A várnak ez a része volt a legjobb állapotban még 1990-ben is, ám azóta jelentősen lepusztult.
Lobortt először 1244-ben, mint birtok említik meg. Magát a várat azonban csak 1259-ben, amikor is Mária magyar-horvát királyné elvette a Puch nembeli Orbán fiától, hogy odaajándékozza Mihály varasdi ispánnak. A 14. szd. elején, a várat Niger Tamás birtokában említik meg. Loborvárat 1399-ben, Zagorje megye egészével a Cillei család kapja meg. A Cilleiek után a vár birtokosa Brankovics Katalin (1456-tól), majd Vitovec János és fiaié, Jánosé, Györgyé és Vilmosé (1457-től), aztán Székely Jakabé (kb. 1489-től), Corvin Jánosé (1494-től), Beriszló Ferenccé (1504-től), Bánffy IV. Jánosé (1517-től), végül a Keglevich családé (1525-től, 1905-ig), akik aztán a várat a 16. szd. végén, vagy a 17. szd. elején felhagyják, hogy Lobor településen épült új kastélyukba költözzenek át.
---/---
Engel Pál adatai szerint:
A magyar történetírásban is (castrum) Lobor név alatt szereplő vár 1399-1456-ig a Cillei családé volt, majd 1457-től Vitovec Jánosé és fiaié (a Zagoriai grófoké). 1488-tól Corvin Jánosé, de 1489-től, Székely Jakab kezén volt. Azután Beriszló Ferencé lett 1504-től.
A várnak egy várnagya ismert: János (Hans, királyi) 1458. 05. 28.
---/---
A vár mai állapota:
A várat 2008. 03. 16-án látogattam meg Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A várat megközelíteni Lobor települését északnak elhagyva lehet. A turistaút 2/3-ától már látható a külsővár, és az azt a hegynyereg többi részétől elválasztó sziklába vágott árok. A felvezetőút innen továbbhalad a belsővár irányába, hogy a belső- és a külsővárat elválasztó árokba torkoljon.
A kis területű belsővárnak csak az északi és a déli külső fala áll, valamint a kettő közt húzódó osztófalak egy része. A déli homlokfal külső oldalához egy fal-szoros kb. 5 méter hosszú, gondosan kivitelezett maradványai csatlakoznak. E falcsonk folytatása már leomlott a meredek hegyoldalba, így irányát, hosszát ásatás nélkül már nem lehet meghatározni. A vármag, kb. 3 méterrel magasodik a külsővár nyugati vége fölé. A vármagot és a külsővárat egy sziklás, meglehetősen széles, árok választja el egymástól. A vármag keleti végét, egy félkör-alakú domb alkotja.
Valószínűleg az alakja és a falszoros csonkja miatt ide egy kettős falrendszert (Gj. Szabo), vagy egy tekintélyesebb méretű, rondellát/ágyútornyot (K. Regan) képzelnek el. Ám annak nagyobb lehet a valószínusége, hogy a félkör-alakú domb a vármag keleti homlokfalának és egy ennek a falnak támaszkodó kaputoronynak a leomlásával jött létre. Ezt bizonyíthatja a domb tetején található négyszögletes suvadás (most tűzrakóhely van benne), valamint a suvadás külső szélénél egy kb. 0,8 méter hosszú faldarabka. Ha itt kaputorony volt, akkor innen egy felvonóhídon keresztül lehetett a külsővárba jutni.
A külsővár egy hosszúkás, egyre keskenyedő térség, melynek keleti végét egy sziklába vágott árok választja el, a hegynyereg további részétől. A hosszanti oldalakon semmilyen erődítésnek sincs nyoma, így ha kőfal övezte, az már rég a mélybe omlott. Egy aprócska falcsonk található csak, a sziklába vágott árok külsővár felöli oldalában. Ez a falcsonk lehet az övező fal, de egy itteni kaputorony maradványa is.
/Szatanek József/
Forrás:
Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb.
Mladen Obad Šcitaroci: Dvorci i perivoji Hrvatskoga Zagorja (Zagreb, 1993.)
mr. sc. Krešimir Regan: Srednjovjekovne utvrde i kašteli na obroncima Ivanšcice
Branko Nadilo: Várromok az Ivánscsica hegység délnyugati lejtojén
