Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagykemlék vára

Nagykemlék vára Veliki Kalnik falu északi határában, közvetlenül a nagykemléki turistaház melletti szilkaszirten található. A vár Szlavónia egyik legpompásabb királyi vára, amely a magyar-horvát közös történelem egyik koronatanúja.

Kemlék középkori vára nem egy ütemben jött létre. A várszikla környezete az őskor óta adott helyet az ott megtelepedőknek. Római korból származó leletek is ismertek a környéken. Nem kizárt, hogy valami erődítés korábban is állhatott itt, de a jelenleg fellelhető romok csak a középkorhoz köthetőek.

A várrom négy egymás alatti szinten helyezkedik el. Magja a szikla legmagasabb pontján épült, sokszögletű fallal határolt várrész. Ezt keskeny folyosó köti össze a hatalmas torony-palotával, amelynek felső szintjéről közelíthető meg. Ettől délre található a keskeny legfelső várudvar. Ebből tovább ereszkedve a középső udvaron újabb palotához érkezünk. Ennek szintjéről tovább ereszkedve jutunk a Szent Katalin tiszteletére szentelt várkápolnát is magába foglaló középkori alsóvár területére.

A ma látható legjelentősebb részletek 15. századiak. A vár történeti adatai alapján egyértelmű, hogy királyi színvonalú berendezése lehetett. Erről ma is árulkodnak a megmaradt késő gótikus építkezésekre utaló maradványok. A felülről számított harmadik udvar szintjéről még tovább ereszkedve érünk a legalsó várudvarba, melyet csak a vár újkori bővítése – valószínűleg a 16. század közepi Alapy-féle építkezések – során alakítottak ki.

A várban a legutóbbi évtizedekben jelentős ásatások folytak. Ezek főként a legalsó várrész építési periódusait tisztázták. Gazdag 16–17. századi leletanyag került elő, főként a figurális díszítésű zöldmázas, késő reneszánsz kályhacsempe anyag mondható kiemelkedő jelentőségűnek. A kutatások kisebb nagyobb megszakításokkal ma is tartana és a vár majdani fejlesztésének, a romok részleges kiegészítésének előkészítését szolgálják. Várhatóan a közeljövőben sokkal több részlet feltárul majd a várba látogató közönség előtt. Van még mit tisztázni a legalább 800 – de sejthetően 1000 – éves múltra visszatekintő vár építéstörténetében.

A vár történelme:

Szent László király 1090 táján elődje, Szent István magyar király tiszteletére a kalocsai főegyházmegyéhez beosztva megalapította a zágrábi püspökséget, amellyel a 11. magyar egyházmegyét hozta létre. Talán ugyanekkorra, vagy valamivel későbbre, a Könyves Kálmán király 1097-es végső győzelmét követő időre tehető az a világi közigazgatási átszervezés is, amelyben a királyságba tagozódó Horvátország kormányzását is meg kellett megoldani.

A horvát Tirpimirovics-ház idején is egy országrészt, a Felföld kis horvát megyéit, zsupáit (Gecskét, Likát és Korbavát) is egy, a király által kinevezett bán kormányozta. Ennek mintájára, de jóval nagyobb területre a magyar uralkodók is bánokat neveztek ki, melyek megkapták az addig Somogy és Zala megyékhez tartozó Dráva és Kapela-hegység közti, Zágráb központú területek igazgatását is. A bán volt jogosult kinevezni tartománya megyés ispánjait, a királyi várak várnagyait is. A bán volt jogosult kinevezni tartománya megyés ispánjait, a királyi várak várnagyait is. A bánok kivétel nélkül az ország legtekintélyesebb főurai közül kerültek ki, akik aztán gyakran szereztek a királyi adományok jóvoltából szlavóniai birtokokat is.

Ezt a Drávától a tengerig érő, az 1091 előtti történelmi, kis Horvátországot is magába foglaló területet értették aztán a középkorban „egész Szlavónián”.

A vár már 1270 előtt is királyi várként gyakorta láthatta falai közt Árpád-házi uralkodóinkat. Aligha véletlen, hogy 1242 márciusában Kádán kán mongoljai  megkísérelték az elfoglalását. IV. Béla király üldözése közben arra is gondolhattak, hogy esetleg a királyt itt tudják majd elfogni. Miután tudomást szerezhettek arról, hogy az uralkodó másutt tartózkodik, tovább siettek üldözésére egészen a tengerparti Trau (Trogir) városáig.

A vár sikeres megvédéséért IV. Béla király az Ákos nembeli Máté fia Fülöp ispánt jutalmazta meg 1243. június 4-én Budán, a Nyulak-szigetén keltezett oklevelével: „a fent említett Fülöp, az őrizetére bízott Kemlék nevű várunkat védelmezte okosan és hűségesen, mind a tatárokkal, mind azokkal szemben, akik hűtlenségbe esve, Szlavónia felől többször megtámadták. Ennek köszönhető tehát, hogy Szlavónia feletti uralmunk megújult”.

Nagykemlék egyike a tatárjárás előtti klasszikus középkori kővárainknak. A vár mongol invázió előtti történetéről nagyon keveset tudunk, s azt is csak közvetetten. Kemlék egyike volt a Drávántúl várispánsági központjainak. A korai királyi várispánság aztán fokozatosan átalakult késő középkori váruradalommá.

V. István király 1270-ben Rátót nembeli Roland bánnak adományozta Kemléket és tartozékait, utódai 1283-ban még osztozkodtak rajta. Nem tudjuk, mikor és miért került magánkézből újra királyi kézre, 1291-ben ugyanis az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. Endre király már a sajátjaként említette.

Az egész Anjoukorban az uralkodói javakhoz tartozott. Például 1352-ben szerepel királyi várként, a 14. században mindvégig a szlavón báni tiszt tartozéka. Nagy Lajos királyunk több alkalommal is tartózkodott a várban (1362. június, 1380. június). 1396–1405 közt a híres bosnyák főúr, Hervoja testvérének, Horvatinics Vuk bosnyák bánnak, majd özvegyének kezén találjuk. 1405-ben viszont újra a körösi ispánok igazgatása alatt állt.

Később, 1409–1419 között királynéi birtok lett, Luxemburgi Zsigmond királyunk második feleségének, Cillei Borbála királynénak egyik kedvelt tartózkodási helye volt, például 1412 októberében időzött itt. Utána a királyi családdal rokonságban lévő főúr, Garai János zálogbirtoka lett. Halála után Garai lengyel származású feleségéé, illetve ennek testvéréé, IV. Ziemowit mazóviai hercegé volt.

Tőlük 1428–33 közt Albeni János zágrábi püspök szerezte meg, aki végrendeletileg a püspökségre hagyta. Ezt azonban a király nem támogatta, s a korona számára újfent lefoglalta. Zsigmond 1435-től zálogul II. Tvartkó bosnyák királynak adta. Albert király jóvoltából aztán 1439-től a nagy hatalmú tartományúré, Cillei Ulriké. Ő 1456-ban Nándorfehérváron áldozatul esett a Hunyadiakkal folytatott hatalmi harcnak. Özvegye, Brankovics György szerb fejedelem leánya, Katalin 1461-ben az osztrák Weisspriachoknak zálogosította el.

Az özvegytől Mátyás király 1465–67 táján lefoglalta, majd 1467-ben újfent egy balkáni uralkodónak, László szentszávai hercegnek (a későbbi Hercegovina törökök elől menekült urának) adta, akitől 1481 után ismét visszaszállt a koronára. A Hunyadi-kor végén előbb Egervári László bán, majd 1487–1495/1498 közt bajnai Both András zálogbirtoka volt. Mindketten Mátyás jeles hadvezérei voltak. Még közelebb állt azonban a nagy humanista uralkodó szívéhez Hunyadi (Corvin) János herceg, a kiszemelt trónörökös, aki 1490 óta jog szerinti tulajdonosa lett Kemlék várának és a hozzá tartozó uradalomnak.

Ténylegesen azonban bajnai Both András tartotta a birtokában, akitől Corvin csak Siklósért cserébe tudta visszaszerezni. A herceg aztán 1502-ben várnagyának, Alapi Boldizsárnak adományozta, akinek az utódai a Mohács utáni időkben is birtokolták a várat, egészen a család kihalásáig (1584). Az Alapyak idejében, 1557 táján megkísérelték védhetőbbé tenni a várat, ekkor épülhetett a legalsó udvar körüli várrész. Alapy Gáspár egyébiránt nevezetes hőse volt a török elleni harcoknak, részt vett 1566-ban Szigetvár védelmében is, később Kanizsa főkapitánya volt.

Az Alapy lányok, Borbála és Margit kezével az Erdődyekre és az Orehóczyakra szállt az uradalom. Utóbbiak építették fel a vár alatti – mára szintén elpusztult kastélyt, melyet 1685-ben így említettek meg: castellum muratum sub castro NagyKemlek. Orehóczy Johanna kezével – aki 1733-ban férjhez ment Keglevich Péter grófhoz – jutott a birtok az utóbbi családja kezébe. Ekkor azonban a vár már romként szerepel a birtok összeírásában.

Források

Dénes József - Nagykemlék büszke vára - Várak Kastélyok Templomok magazin 2010 1.

Gjuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj is Slavoniji, 1920. Zagreb

A Horvátországban megjelenő „PROSTOR” kiadvány, Vol. 3(1995), No. 2(10) 299. oldaltól, 322. oldalig.
Eredeti cím: Neki pomoćni prostori u starim gradovima kontinentalne Hrvatske

A horvát források fordítását Szatanek József készítette, Pécs, 2003. 07.