Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sepsiszentgyörgytől ÉK-re, a Bodoki-hegység K-i lábánál, a Háromszéki-medence peremén 576 m magasan, a Csernátoni (Nagy)-patak mellett fekszik Alsócsernáton (Cernatu de Jos) község. A falu központjában, enyhe magaslaton áll az egykori erődített templom.

A település leírásokból ismert középkori temploma a 15. század végén, de még inkább a 16. század első éveiben épülhetett, valószínűleg egy korábbi épület helyén. A források szerint 4 öl széles, 17 öl hosszú volt, boltozatos szentéllyel és hajóval. A települést 1658-ban tatár, 1659-ben a török pusztította el, nem tudni, hogy ekkor jutott-e valami szerep az erődtemplomnak. A mai templom 1680 – 1700 között épült, kelet-nyugati tájolással, a már súlyosan

megrepedezett középkori templom helyére. A régiből mindössze 5-6 méternyi falszakaszt hagytak meg az É-i oldalon, amelyet az új épület falába olvasztottak be. 1830-ban, a tűzvész után átépítették, majd 1904-ben javították a templomot. A 20. század elején az É-i fal bejáratát elfalazták, s a délin új bejáratot nyitottak.

A templom mai formájában téglalap alaprajzú, délen portikusszal, nyugaton karzatfeljáróval, nyeregtetővel. A támpillérekkel erősített déli falat öt ablak töri át. Belseje klasszicizáló későbarokk stílusú, különösebb építészeti díszítés nélkül. Berendezéséből figyelemre méltó a Cseffei-család címerével ellátott, gazdagon faragott kő szószéke, amelyet 1700-ban Bernáld János lófő készíttetett. A szószék mellett a vértanú Damokos Tamás sírköve látható.

A harangtorony mai állapotában teljesen újjáépített. Sem belsején, sem külső falain középkori részlet nem fedezhető fel. Eredetileg két vagy három emeletes lehetett, keskeny, magas lőrésekkel. A zsindellyel fedett tornyot 1830-ban villámcsapás érte, amikor leégett és harangjai is megolvadtak. Az új tornyot 1835-ben kezdték csak építeni, de még el sem készült egészen, amikor földrengés miatt ismét megrongálódott. Ekkor felső része megrepedezett, amelyet visszabontva újraépítettek.

A templomot kerítő ovális alaprajzú várfalnak mintegy 35 m hosszú szakasza az É-i és a D-i oldalon meglehetős épségben fennmaradt. Bejárata egykor a fal K-i görbületébe illesztett kaputorony alatt nyílott, a D-i és az É-i oldal védelmét egy-egy négyzet alaprajzú védőtorony biztosította. Egyházi források szerint a várfal építése 1600 – 1609 közé tehető, ez az időpont azonban vitatott. A templom DNy-i sarkával átellenben az eredeti fal alig egy m magasságig visszabontott maradványa látható. Szemben az épület ÉNy-i sarkával, a várfal már ennél is magasabb; az egykori védőfolyosó szintjéig emelkedik. Az ÉNy-i saroktámmal egyvonalban a védőfal csaknem eredeti magasságig nő és ezzel a magasságig húzódik közel 25 méteren keresztül, ezután megszakad s a harangtoronyig csupán az itt-ott felbukkanó alapkövek jelzik a fal egykori vonalát. A meglehetősen épségben megmaradt É-i falszakasz jól szemlélteti az egykori védőfal fölépítését, méreteit és védműveit. A folyami görgeteg kövekből rakott várfal vastagsága az alapnál 1,80 cm. A fal udvar felőli oldalainak kétharmad magasságán párkány fut körbe; erre támaszkodott az egykori védőfolyosó. A 90 cm vastag mellvéd falát fordított kulcslyuk alakú lőrések törik át, amelyeknek befelé szélesedő fülkéjét szemöldökkövek zárják le. A lőrés külső oldalát téglából rakták, ebből alakították ki a kulcslyuk alakú nyílást. A várfal magassága kívülről 7-8 m, a feltöltődött udvar felől nézve valamivel alacsonyabb. A falakat egykor kívül és belül egyaránt vakolat borította.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 560.