Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Dálnok - DalnicRomániaErdély és PartiumHáromszék történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

templom 

Vármegye: Háromszék 

Ország: Románia 

Régió: Erdély és Partium 

Helységnév 1: Dálnok 

Helységnév 2: Dalnic 

DÁLNOK – templom 

Dálnok (Dalnic) falu 1332-ben Dálnuk néven jelentkezik a forrásokban. 1496-ban Dalnic, 1587-ben Dálnokfalva formában fordul elő.

1332-ben plébániatemploma van, papja, Diko, kézdi esperes, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint maga és társai után 40 régi banálist fizet, 1334-ben pedig 6 garast. 

1538-ban Gergely a plébános, 1556-ban meg István, aki egyben a kézdi szék alesperese is. 

A ma is álló templom építését az 1400-as évek elejére teszik, ami lehet egy régebbi templom újítása vagy egészen új templom. Inkább az előbbi feltevés helyes, mert az 1978. évi restauráláskor a gótikus elemek mellett román kori részletek is előbukkantak. Ugyanekkor falfestményeket is felfedeztek. Szt. Katalin tiszteletére volt szentelve. A különálló torony és a templom közé épült összekötő templomrész újabb. A régi helyett épült új torony mai alakját 1922-ben nyerte. 

A templomot várfal vette körül; erre az 1675. évi leírás is utal, amely templomkastélyt említ. 

Az 1978. évi feltáráskor rovásírást is felfedeztek. 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 614-615.

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 55.353 (45.922550)
K 25° 59.090 (25.984840)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025