Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

-- Hunyad vármegye névadó vára nem a napjainkban is épségben álló jelenlegi erősség, hanem annak közelében, a D-re emelkedő Szent Péter hegyen, a magyar központosított királyságot tűzzel-vassal létrehozó I. István király által emeltetett ispánsági központ volt. Ez ugyanúgy, mint a X. század elejének többi erődítménye, egy fagerendákból rekeszes szerkezetűre készített, földdel megtöltött várat jelentett, ami a királyi vármegye politikai és gazdasági központjaként szolgálta az uralkodói hatalmat. A Kárpát medencére kiterjedő régészeti vizsgálatok után általánosságban csak azt mondhatjuk ki, hogy a korai ispáni földvárak egy-egy szélesebb fennsíkú, alacsony dombon helyezkedtek el, területük több hektár nagyságú volt és fa-föld sáncok kerítették őket. Központi irányító szerepüket a tatárjárás után elvesztették, bár némelyiket átépítették az akkoriban korszerűnek számító kővárrá.

-- Hunyad második erősségét {Engel Pál történész szerint} a Kolozs vármegyében emelkedő Sebes vára jelentette, így minden Anjou-kori oklevél erre az erődítményre vonatkozik.

-- 1409-ban Luxemburgi Zsigmond király Hunyad birtokot Vajknak, egy Havasalföldről Erdélybe menekült oláh előkelőnek adományozta oda. A napjainkig fennmaradt oklevél még nem említett ezen a helyen várat, azt valószínűleg csak a fiú, Hunyadi János építethette meg, hogy a továbbiakban, mint birtokközpont szolgálja. Az udvari lovagból a török elleni harcok kiemelkedő hadvezérévé vált Hunyadi csillaga gyorsan emelkedett, szörényi bán, majd erdélyi vajdaként egyre nagyobb hatalom, és ami vele járt, gazdagság övezte. A kezdetben kicsiny kővárat Hunyadi János kormányzó, majd fia a magyar királlyá koronázott Mátyás építette ki. Hunyad mai várának első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1446-ból való. Mivel az uralkodót az ügyei Budához kötötték, jelentősek még az itt lakó özvegy Szilágyi Erzsébet úrnő által végrehajtatott munkálatok is. Ekkoriban a török harcoktól távol fekvő épület inkább főnemesi palotának, mint katonai célú létesítménynek számított. 1482-ben az uralkodó törvénytelen fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda, aki később kénytelen volt elzálogosítani Kinizsi Pál temesi főispánnak. A XVI. században a birtokosai között találjuk az enyingi Török famíliát is. 1536-ban Czibak Imre ostromolta a csapataival, de sikert nem ért el. Vitéz Mihály havasalföldi vajda is eredmény nélkül volt kénytelen elvonulni a falai alól, bár felégette a várbeli épületek tetőzeteit. Az Erdély dicsőséges aranykorát elhozó Bethlen Gábor fejedelem utasítására külső védőművel erősítették meg, de a lakóhelyiségek felosztásában is változtatásokat hajtottak végre. A vár és a hozzá tartozó jobbágyfalvak sorát a fejedelem az unokaöccsének, Istvánnak adományozta oda. Az ő halála után rövid ideig az özvegye, a szépséges Széchy Mária lakott a falai között, majd a Bethlen örökösöktől a XVII. század második felében a Felvidéken birtokos, marhakereskedelemből dúsgazdag főúri famíliává vált Thököly család tulajdonába került. Mivel Thököly István fia Imre 1671 után kénytelen volt elmenekülni a Habsburg-ház ellenőrizte országrészről, többször is megfordult ebben a várában is. Birtoklása 1685-ben ért véget, amikor a hatalmát vesztő töröktől elpártolt Apafi Mihály erdélyi fejedelem elkoboztatta. A nagyúr fiára, ifjabb Mihályra hagyta, majd annak özvegyétől 1725-ben a királyi Kamarára szállt a váruradalom. Mivel mindvégig laktak Hunyad várában, a katonai jelentőségét vesztett épület elkerülte a feleslegesség vált magyar erődítményekre kimondott felrobbantási parancsot, bár a többszöri átépítések sokat rontottak az eredeti felépítésének szépségén. Utolsó katonai alkalmazása 1784-ben történt, amikor a Horea parasztfelkelése idején a biztonságos falak közé menekültek a környékbeli nemesek, ahol sikerrel védekeztek a támadások ellen. 1817-ben az erdélyi körúton lévő Habsburg I. Ferenc osztrák császár elragadtatottan szemlélte a középkori várat, aminek kijavítására 30 ezer forintot adományozott. A helyreállítás eredményét azonban már 1823-ban egy villámcsapás okozta tűzvész, megsemmisítette, így a vármegye kénytelen volt szükségtetőkkel fedni az épületeket. A szabadságharc leverése után hivatalok működtek az évszázados falak között egészen 1854-ig, amikor ismét tűzvész pusztította el az épületek födémét. A szomorú állapotokon csak Arányi Lajos egyetemi orvos-tanár által írt album változtatott, mivel ennek hatására a közvélemény figyelme ráirányult a történelmi múlt eme becses emlékére. 1868-tól a magyar műemlékvédelem folytatott rajta sok évig munkálatokat, de például Steind Imre építész sok helyen – lebontatva az eredetit – egy teljesen új „művárat” alkotott, megtévesztve az oda látogatót. A későbbi évtizedekben már hozzáértőbb építészek dolgoztak rajta, de az első világháború utáni trianoni békekötéssel megszakadt a kapcsolat a Romániához csatolt területtel. 1956-tól a román műemlékvédelem napjainkban is tartó helyreállítási munkálatokat végeztet a minden esztendőben sok-sok ezer kíváncsi turista által látogatott Hunyad várán.

Leírása:

Hunyad vára {cetatea Hunedoara} a Zalasd patak meredek partja fölé emelkedő dombon létesült a XV. század első felében. Építtetője a Zsigmond királytól adományba kapott uradalomról magát Hunyadinak nevező előkelő nemesi família feltörekvő tagja János úr volt. A régészeti ásatások által kiderített legkorábbi részletek egy szabálytalan ellipszis alakú kővárat tártak fel az ÉNy-i sarkában egy toronnyal. Ezt a kicsiny erősséget rövidesen a D-i oldalon kaputoronnyal, valamint a falakból kiemelkedő három kisméretű, kör alakú védőtoronnyal erősítették meg. A bejárat fokozottabb védelme miatt a kapu, később átkerült az ÉNy-i oldalra, a Zalasd patak fölötti igen magas fahidas útvonalra. Mivel Hunyadi János kormányzó idejében ez a terület viszonylag biztonságos hátországnak számított a török betörésektől, elsősorban a kényelmes főúri lakhatást biztosító épületekre fektették a hangsúlyt és nem a katonai védelmi részekre. Ekkoriban létesítették az emeletes palotaszárnyat, felsőbb szintjén az „Országházzal”, a K-i részen a kápolnát. Tisztán katonai célúnak csak az elkülönülő öregtornyot, a „Nebojsza” – „Ne félj” tornyot nevezhetjük, ami végső menedékhelyül szolgált volna a várvédőknek. A XVI. században Bethlen fejedelem idején már a török elleni védelmi rendszerbe tagozódó Hunyad várának katonai jelentősége nőtt meg, ekkoriban emelték a K-i ágyúteraszt és a régi kaputorony előtti rondellát. Mivel a kicsiny várudvar épületei nem tették lehetővé a gazdasági épületek elhelyezését, ennek részére a Zalasd patak túloldalán egy külsővárat {„huszárvárat”} létesítettek. Ezzel kiépült a napjainkban is látható védelmi rendszere Hunyad várának, amin a következő évszázadokban már jelentősebb változás nem történt.

-- Személyes megjegyzésem: A 2003. év júliusában tett látogatásom idején Hunyad vára előtt kisebb kirakodóvásárt találtam, ahol különböző népművészeti tárgyakat vásárolhat az ide látogató. A középkori erősségbe jutáshoz belépőjegyet kell venni, de a pénztárnál kapni szép képeslapokat és a várat bemutató {irtózatosan tört magyarsággal beszél a narrátor!} CD-lemezt is. Nincs idegenvezető, a lovagteremben létesített kisebb történelmi tárlatot, valamint a helybeli néprajzi kiállítást mindenki a maga kedve szerint látogathatja, kivéve a „Nebojsza” tornyot, ami le van zárva. -- A XIX. század végén kialakított, Hunyad várát füsttel-korommal elborító gyáróriás napjainkra már a múlté.

Romániában is a szocializmussal együtt leáldozott a nehézipar, bár ez az itt dolgozó sok-sok ezer munkásnak az életét igen csak megkeserítette. Előny viszont, hogy ezzel megszűnt a középkori vár egykor fehér falait elsötétítő szennyezés, így csak remélhetni lehet, hogy Hunyad történelmi falai egyszer ismét az őt megillető dicsfénybe kerülnek vissza.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 481-483.