Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Buják vára

A településtől 2 km-re északra, a Cserhát egy észak–déli völgyéből kiemelkedő 310 m tszf. magas csúcsán találhatóak a vár romjai. Talán meglepő, de a mai napig egy teljesen feltáratlan, jelentős magaslati várromunk. Ennek részbeni oka, hogy a vár napjainkban is a Magyar Honvédség katonai területén helyezkedik el. Szerencse azonban, hogy a rendszerváltást követően már látogatható a vár területe.

A vár formája és mérete alapján minden bizonnyal magánvárként emelt erősség legkorábbi részletei a vármag északnyugati részén sejthetők. Pontos alaprajza, a nyugat fal mellett húzódó helyiségsor építéstörténete csak ásatással és falkutatással deríthető fel. Az ismert kőfaragványai a kései 15. századra utalnak. Patay Pál a külső falgyűrűt is az 1550 körüli építkezésekhez köti, maga a nagyméretű rondella és a vele egykorú kapuépítmény is bizonyára ekkor épülhetett.

A hegytető legmagasabb részét elfoglaló, kb. 20x40 m-es vármagot, melynek alaprajzi formája ovális, vagy sokszögű (feltárás nélkül nem határozható meg) az utóbbi évben ismét megtisztították a növényzettől. Az megállapítható, hogy épületek csupán a nyugati oldalon figyelhetők meg, míg a magasabb keleti részen a feltételezhető vastag omlásréteg alatt még az övezőfal pontos vonala sem követhető.

Nyugaton legalább hat, különböző mértékben betöltődött, különböző korú téregység kapcsolódik a minden bizonnyal többször átalakított, támpillérrel bővített, magasabban álló külső falhoz, melyen néhány esetben falelválás is megfigyelhető. E fal ma látható északi végződésén belül védő folyosó maradványai mutatkoznak, kívül egy derékszögű, támpillérre vagy külső toronyra utaló fal csatlakozik hozzá.

A vármagot több méterrel mélyebben egy vastag, részben sokszögű, magasan álló, de ma is erősen benőtt falgyűrű övezi falszorosként – alsóvárként, keleten kapu feltehető helyével, északon sokszögű, torony jellegű lezárással. Ehhez észak felől egy nagyméretű, 20 m átmérőjű rondella kapcsolódik, belőle dél felé egy főleg keleti részében ránk maradt kapuval záruló újabb falszoros indul, néhol faragott kőből kialakított lőrésekkel és védőfolyosó maradványaival. A kapu előtt egy külső, a várfallal közel párhuzamos erődítés feltöltésként, s néhol falazatként jelentkező maradványai.Ide érkezik a végig megmaradt eredeti felvezető út.

A vár legkorábbi, hitelesnek nem tekinthető ábrázolása az ún. Birckenstein-metszet 1686-ból való. Szerepel a Mocsáry-monográfia Lányi-Lehnhardt metszetei között is. A Vasárnapi Újságban 1861-ben és 1864-ben is megjelent egy-egy fametszet a várról. Könyöki József 1890-ben készítette el az erősség alaprajzát és két távlati képét. Máig legpontosabb, 1953. évialaprajzi felmérését a budapesti Műszaki Egyetem végezte el.

Györffy György szerint a Kökényes-Rénold nemzetségnek köszönhető a birtoktestük közepén emelkedő erősség építése, bár erről írott forrással nem rendelkezünk. Az okleveles anyagban 1308 és 1315 között tűnik fel, ekkor királyi várként, annak kapcsán, hogy Csák Máté emberei eredménytelenül ostromolták.

1386-ban Mária királynő Garai „Bánfi” Jánosnak adta, kinek Miklós nevű fia magtalan halála (1394) után ismét királyi birtok. 1405-ben Vadakoli/Mikolai Orsolya, Losonci István özvegye kapta zálogba, de 1411-ben már Borbála királyné bírta. 1439-ben kapta Albert királytól Bátori István országbíró. 1551-ben állítólag Bátori András erősítette, de az adat pontos forrását nem ismerjük.

1552. július 19-én foglalta el Ali budai pasa. Ezután 1593-ig török kézen volt, az első években a hatvani szandzsákbég felügyelete alatt. 1554-től maradt fenn őrségének listája, eszerint ekkor 52 fős őrsége volt Mehmed Sabán aga vezetésével.

1593 és 1663 között ismét keresztény kézben volt, állítólag Báthori István országbíró foglalta vissza. 1663-ban a törökök újra megszállták Bujákot – amit Dár-Junak várának neveztek – és Hasszán aga vezetésével ötven főnyi őrséget helyeztek el a várfalak között. Ebben azt időszakban járt az erősségben a híres török utazó és történetíró, Evlia Cselebi. Buják várát az törökök 1666-ban végleg elhagyták és falait puskaporral felrobbantották. Az 1683. évi hadjáratokban már jelentősége nem volt.

A 19. század elején gróf Károlyi Erzsébet volt a várromot is magába foglaló terület birtokosa, aki a források szerint romantikus kertté alakíttatta a maradványokat és állagvédelmi munkálatokat is végeztetett. A II. Világháború után katonai terület lett a vár és a környéke. Sajnos mind a mai napig nem került sor még a romok szakszerű régészeti feltárására és megóvására.

Forrás:
 
Nováki Gyula – Feld István – Guba Szilvia – Mordovin Maxim – Sárközi Sebestyén:
Nógrád Megye Várai az őskortól a kuruc korig ( Magyarország várainak topográfiája 4. kötet )