Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bélavár középkori története

Bélavár nevének eredete

            Csánki Dezső magyar történész, a „Kőrös vármegye története a XV. században” című művében Bélavárt, 1420-ban, a roviski (Roviška) egyházmegyéhez tartozó településként említi meg. A hiteles okirat, ami alapján ezt megtette, jelenleg a budapesti Állami levéltárban található.  Zsigmond király, egy 1423. december 18-ai oklevelében, Jákószerdahelyi Egyed fiainak, Jakabnak és Mártonnak bizonyos földeket adományozott hadiszolgálataikért. Ezek birtokok között megtalálható Beloblathye neve is. Egy későbbi időpontban Zsigmond meg is erősítette ezt az adományát. Mint Belowrcz említik meg, 1465. április 13-án, Szapolya János és Újlaki Miklós, Imre bánnak, Nagy Kemlékből írt levelükben, melyben utalnak arra, hogy a zágrábi káptalan visszakéri eme birtokát, sőt ez a levél is végig erről beszél. Mint Belowrcz említik meg, 1465. április 13-án, Szapolya János és Újlaki Miklós, Imre bánnak, Nagy Kemlékből írt levelükben, melyben utalnak arra, hogy a zágrábi káptalan visszakéri eme birtokát, sőt ez a levél is végig erről beszél.     Mátyás király, egy 1473-as oklevéllel, újból megerősíti Jákószerdahelyi Gergely fiat, Jakabot, Mártont, Tamást és Domokost birtokaikban és „Belublathya” -ban is. E korszak okirataiban a Belowarcz, Beloblatje és Beloblatye elnevezések is említésre kerültek. Egy Csázmából (Čazme) származó, 1482-es, eredeti levélben, megerősítik a csázmai káptalan előtt, azt megállapítást, hogy Briga Balázs fia, Iván és a gudováci Péter mester örökölték meg, egyéb birtokokkal együtt „…Belowarcz” -t is. Ugyancsak a csázmai káptalannak, egy 1483-as, eredeti leveléből derül ki az, hogy elvették gudováci Péter mester tulajdonából, a belovarczi birtokot, mely addig a Nagyszerdahelyi (Veliko Sredice), Szt. Márton egyházmegyéhez tartozott. Ennek ellenére ez az egyházmegye, a későbbiekben, gudováci Péteré lett. Bélavárt megemlítették 1579-ben és 1611-ben is. Valószínűleg a 17. század első felében, a Belovacka, vagy Beloblacka, vagy Beloplacka patak mentén, egy kisebb erődítést vagy őrtornyot emeltek a török elleni védelem érdekében. Ezt az erődítést különféleképpen jelölték a korabeli térképeken úgy, mint: Belouac, Belauax, Wellovar. Az erődítés szomszédságába az alábbi településeket jelölték meg: Rouistse (Rovistye-Rovišće), Zrediza (Szerdahely-Sredice), Heregulan (Hrgovljani), Korenovo, Szt. Magdolna (Kápolnás-Kapela), Tzirkueno (Cirkvena), Nevinac, Severin, Ratsa (Rácsa-Rača), Meguiretse (Megyerőc-Međurača).  R. Lopašić megemlíti, hogy 1666-ban, Bélaváron, a török ellenes harcok során, állt egy megerődített őrgóré (čardak).

            Az oklevelek, levelezések és a térképek, de még ezeken kívül sok helyen megemlített adatok megerősítik azt, hogy            a Bélavár szó, egy ó horvát, a belovari (kb. fehéres, fehérlő, mocsár?) szó eredeti alakjából képzett elnevezés. Felesleges volt tehát azon 19. század végi és 20. század eleji személyek lázongása, akik azt erősítgették, hogy a Bélavár szó magyar eredetű.

Két kiemelkedő horvát tudós, Gjuro Szabo és Franjo Francev fenti elgondolását erősítette meg, dr. Franjo Iveković is, aki, Broz-Iveković, „Horvát nyelv szótára” című művében a következőket írta: „Bjelovar, Bjelovara, m. Bj. Egy horvátországi város. Még két falut neveznek így Horvátországban, ám a bjelovar szó, például fehérlő (szikes) földet, fehérlőt, szikest, azaz szikes, sovány földet jelent, hasonlóan a ’ A szőlőskertjeink a fehérség miatt ebben az évben gyengén teremtek, a szőlőszemek a földre peregtek’ mondáshoz, amit sok ével ezelőtt, a földműveseink mondogattak; más nézetek szerint a bjelo-var szó, a moč-var (močar-mocsár) szóhoz hasonlóan fejthető fel. Érdekes például az a térkép is, mely száz kilométeres körben három falvat is feltüntet Bellawar, Bellowar és Bellavar névvel.

Bélavár keletkezése

            A 14. század végén és a 15. század elején, ezen a sűrűn lakott területen, már nagyon sok nemesi és egyházi birtok volt megtalálható. A mai Bélavár közvetlen közelében, az alábbi egyházmegyék találhatók: Koroneva, Velika Sredica, Pavljani, Međurača és Nova Rača.           Erre a korra lehet Bélavár keletkezését is helyezni, amit először, egy máig vitatott hiteleségű, 1413-as oklevélben említettek meg. A törököknek, az erre a vidékre történő, 14-15. századi benyomulásával, a terület „senki földje” lett, miután szüntelenül kézről kézre járt. A lakosság szétfutott és az élet lényegében, a törökökkel szemben felállított határ menti kicsiny erősségekben folyt tovább. Ekkoriban alapították meg a varasdi generalitás területén, a későbbiekben híressé vált, 16. gyalog ezredet.

E híres ezrednek az első parancsnoka, 1538-ban, kőszegi Jurisics Miklós volt. Az 1591-től, 1594-ig tartó nagy háborúban, a horvát katonaság végleg megállította a török előrenyomulást. A sziszek alatt elszenvedett vereségük után, visszanyomták a törököket a Száva mellékétől. Ezután a Monoszlótól és Csázmától, a Dráváig tartó széles földsáv, újból a horvátok kezére került. Az új erődítések emelésével, elkezdődött a végvidék betelepülése és élettel való megtöltődése. Bélavár is egy ilyen új erődítés volt.

Johann Herberstein kőrősi generálisnak, egy 1666-ban, az udvari haditanácsnak írt levelében megemlítette „G’schloss Bellovar-t”, mely körül csatározásokat vezetett, a betelepült Vlach népekkel. A szlavóniai határőrvidéket, a 16. és 17. században négy kapitányságra – Kőrösi, Ivanityi, Kaproncai és Szentgyörgyi – osztották, a kapitányságokat pedig további vajdaságokra.

Egy tisztviselő, vajdasági parancsnokként, a katonáival a bélavári erősségben lakott. A fent említett négy kapitányságot, 1749-ben, két ezredbe vonták össze: az 5. kőrösibe és a 16. szentgyörgyibe, melyeket 100 évvel később, 1872-ben, újból összevontak, immár a 16. varasdi gyalog ezredbe. Ennek az új ezrednek a parancsnoka, von Sessia Csikós Péter ezredes, a híres Csikós Béla festőművész apja lett. Az ezredet, 1919-ben, 42. bélai gyalogos ezrednek nevezték át.

A 18. század közepén, a Katonai határőrvidék egész területét a határőrvidékiek lázadása járta át, akik féltették az előjogaikat, melyeket a császári udvar új rendeleteivel korlátozni akartak. A szeverini lázadást, mely alapjaiban rengette meg a Varasdi generalitást, 1755-ben fojtották vérbe, szinte rögtön az után, hogy Mária Terézia császárnő, elrendelte, hogy a határőrvidéki ezrednek, egy új, erősebb katonai támaszpontot építsenek Új Varasdon.

Beck Fülöp határőr tábornok tervei szerint, 1756-ban elkezdték az új vár építését, erről Krcselich Boldizsár Ádám, az „Annuama” című művében, így írt: „… Ezen kívül, Szeverin (Severin) és Rácsa (Rača) között, a Bélavárnak nevezett helyen, a szerencsétlen emberek, nagy vesződsége mellett, a vezérkar számára új lakásokat és egy erődöt emeltettek, ahova a piaristákat is beszállásolták. Az év végére, a házak többségét felépítették úgy, hogy egy kicsivel később, már több hivatalt ide lehetett költöztetni Kőrösből, az építkezéseket ez után is folytatták..”. A későbbekben Beck azt is elrendelte, hogy ezt a helyet nem szabad többé Bélavárnak hívni, hanem csak Új Varasdnak, büntetés terhe alatt, annak, aki ettől eltérő módon nevezi.

„… Új Varasd, vagy Bélavár azonban semmilyen biztonságot sem nyújtott, mivel teljesen fából épült, sőt az ellenségnek egyeneses egy új utat nyitottak vele, hogy pusztíthassa hazánkat. Ebben az erősségben semmi sem készült szilárd anyagból, így idősebb korára teljesen el fog romosodni is tönkre fog, menni, azon kívül, hogy minden ráfordított költség, valójában kidobott pénz, hazánkra csak veszélyt jelent. Adná a magasságos Úristen, hogy ez másképp derüljön ki…” Beck azonban hajlíthatatlan volt a panaszokkal és kifogásokkal szemben, és a bélavári erődöt csak felépítette egy mocsarakkal övezett fennsíkon, mivel a mocsarak mégiscsak valami biztonságot nyújtottak a számára. A várat ezután szinte egy lélegzettel építették fel.

Forrás: a horvátországi „NetCom d.o.o.” kft. Bjelovar.hr honlapja.

Fordította: Szatanek József, Pécs, 2003. szeptember. Szatanek@dravanet.hu