Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Fraknó, vár

Bár egy német nyelvű oklevélmásolat már 1295-ben megemlíti „Vorckhensteine”-t, a helységnév későbbi fejlődése alapján kétségbe kell vonni ennek az okiratnak a hitelességét. A várral ugyanis a 14.századbeli oklevelekben castrum Farubno (1346), Farohno (1370), majd Farahtno (1398) néven találkozunk, és csak a 15.század fordulóján jelenik meg a német Vorchtenstein, majd 1425-ben a magyar Frackno elnevezés.

A spanyol származású Nagymartoni grófok 1202-ben tűnnek fel a vidéken. Kézai elbeszélése szerint, Simon és Bertrand grófok, valamint leánytestvérük Tota, Konstancia aragóniai királylány kíséretében érkeztek Magyarországra, amikor feleségül ment Imre királyhoz. Tota a királytól kapta nászajándékba Nagymartont., Benedek vajdával kötött házassága alkalmából. Tota grófnő korán meghalt és testvére, Simonra hagyta a birtokot. 1230-ban II. Endre is Simonnal ítélte Nagymartont. A spanyol lovag sok jó szolgálatot tett a királynak, a tatárokkal szemben megvédte Esztergomot és követségben járt IV. Ince pápánál. Őt tekinthetjük a Nagymartoni család megalapítójának.

A Nagymartoniak első vára, legújabb feltételezések szerint nem Nagymartonban, hanem a fraknóváraljai Hausberg-en volt. Ezt a várat Albert osztrák herceg 1289-ben elfoglalta és bár öt évvel később III. András visszaszerezte, a hainburgi békekötés értelmében le kellett rombolni. Nem sokkal később, a 14.század elején láttak hozzá a Nagymartoniak a réginél sokkal hatalmasabb középkori sasfészkük felépítéséhez azon a sziklán, ahol ma is áll a fraknói vár. Egy 1346-os oklevél arról tudósít, hogy Nagymartoni Lőrinc fia Miklós és Nagymartoni Miklós fia Miklós megosztoztak Fraknó és Kabold várakon, valamint az azokhoz tartozó falvakon. A Nagymartoni-család a 15. században már a Fraknói nevet használta.

Az 1346-os oklevélben szereplő két unokatestvér, akiket megkülönbözetésül Német, illetve Magyar Miklósnak hívtak, nem sok dicsőséget szerzett családjának. 1371-ben miután gyakran kegyetlenkedve a környék nemesein, sőt az osztrákokat is behívták az országba, Nagy Lajos azzal büntette őket, hogy minden jogügyletüket érvénytelenítette.

Két évvel később ismét hatalmaskodásért bünteti őket a nádor. 1377-ben Szepesi Jakab országbíró jószágvesztésre ítéli Lőrinc fia Miklóst, aki Athinai Lőrinc birtokán hatalmaskodott és négyszeri megidézésre sem jelent meg a törvényszék előtt. Ezt az ítéletet azonban, a jelek szerint, nem vették komolyan a Fraknóiak, mert 1381-ben Erzsébet királyné kénytelen kiküldeni a vasvári káptalant, hogy Fraknói Miklóst a Marc nevű birtok elfoglalásától tiltsa. Miklós fia Pál sem volt különb az apjánál, 1385-ben megtagadta a királyné végzésének átvételét.

Zsigmond király 1398-ban elvette Fraknó várát Fraknói Pál örököseitől és a Kanizsaiaknak adományozta. A királyi döntés oka, hogy a Fraknóiak egy Lyncher nevű „hűtlen németre” bízták a várat. Ez a büntetés sem változtatta meg a család erőszakos magatartását. 1410-ben Beledi Jakab fia, Beled emel panaszt az országbírónál az ellen, hogy néhai Fraknói Pál fiai elfoglalták Sopron megyei birtokait. A Fraknóiak pazarló életmódot folytattak, amely felemésztette a vagyonukat és zavaros anyagi helyzetükben sorra elzálogosították a birtokaikat Albert osztrák hercegnek.

Hunyadi Mátyás előbb megerősítette a Hasburgok zálogjogát, majd 1488-ban visszaszerezte a fraknói várat. Három évvel később, az 1491-es pozsonyi béke ismét Ausztriához csatolta Fraknót. Ezt követően 135 évig osztrák parancsnokság alatt állt a vár. A magyar országgyűlés többször követelte a terület visszacsatolását, az uralkodó azonban sokáig nem volt hajlandó lemondani erről a hadászati szempontból rendkívül fontos erődítményről.

A fraknói vár többször is igazolta bevehetetlen hírét. Szolimán hadai, amikor 1529-ben Bécs ellen vonultak, meg sem kísérelték elfoglalni a várat. A császárváros alól visszaözönlő törökök is beérték a várhegy lábánál fekvő falu felgyújtásával. 1605-ben Bocskai István, 1622-ben Bethlen Gábor, 1683-ban pedig a török járt a falai alatt, de komoly veszélyt egyik sem jelentett a várra.

A vár és környéke a legbékésebb módon, kereskedelmi jogügylet útján került vissza Magyarországhoz. Esterházy Miklós 1622-ben 400 ezer forintért zálogba kapta az uralkodótól Kismartont és Fraknót. Négy évvel későn, amikor ezt a területe visszacsatolták Magyarországhoz, Esterházy Miklós örök adományt nyert a birtokra és megkapta a fraknói gróf címet.

Esterházy Miklósnak első dolga volt leromboltatni a korszerűtlen, öreg falakat és hamarosan hozzákezdett az új vár felépítéséhez (1635-1637). A régi épületek közül csak a szilárd Öregtoronynak kegyelmezett, arra is ráépítettek egy emeletet. Miklós nádor fia, Pál herceg feljegyezte naplójába, hogyan segítettek a torony építésénél a család tagjai és szállították fel a szűk lépcsőházban az építőanyagot a tetőre: „Kinek tégláit úgy vittük fel mindnyájan, hogy egyik a másik kezébe adta a téglát, az utolsó éppen a torony tetején lévén a földre tette és így egy nap az egész téglát fölvitték. S ezután befödvén, Szent Mihály arkangyal képét tették föl, kinek tisztességére építtetett.”

A lerombolt régi vár helyén Esterházy Miklós kétemeletes palotát építtetett, amely 1637-ben készült el. A várkápolnát 1642-ben szentelték fel. A nagyszabású bástyafalak, valamint a kaszárnyák építését Esterházy Pál fejezte be, 1660 körül.

A vár nem bizonyult kellemes lakóhelynek. Hatalmas termeit hideg, szeles napokon nem tudták kifűteni és a várhegyre való feljárás is kényelmetlen volt. Így érthető, hogy amikor a sokkal lakályosabb kismartoni kastély elkészült, az Esterházy-család azonnal áttette oda a székhelyét.

/Juhász László: Burgenland, Várvidék (Lakitelek, 1999)/