Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A középkori Kassa városa a Hernád folyóba torkolló Csermely patak mentén alakult ki a XII. század közepén. Az egykori forrásokból, alaprajzokból és modern régészeti feltárásokból tudjuk, hogy két kapu vezetett a településre, az É-i és a D-i oldalon. Ezt a két bejáratot egy hosszúkás, ovális alakú főutca kötötte össze, amelynek kiszélesedő D-i részén építették meg a Szent Erzsébet plébániatemplomot. Okleveles adatok szerint a település első falait a tatárjárás pusztításai elmúltával megkezdett országos méretű erődítési program idején emelhették, ami 36 hektár területet foglalt magába. Ez valószínűsíthetően egy vékonyabb kőfal lehetett, amit időközönként egy-egy torony tagolt. A XVI. században, az ágyúkkal vívott harcászatnak ellenállóbb védőműveket, először kerek rondellákat majd ó-olasz valamint új-olasz bástyákat létesítettek a Habsburg hadvezetés által iderendelt külhoni hadmérnökök. Az így bekerített terület már elérte az 50 hektárt, amit nyolc nagyobb méretű bástya védelmezett. A többször megújított védőműveket utoljára Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem utasítására francia hadmérnökök vizsgálták és korszerűsítették. 1711 után a városfalak a háborús idők elmúltával ugyan elvesztették katonai jelentőségüket, de még sokáig fennálltak. 1713 és 1803 között Habsburg III. Károly császár és király utasítására először a kassai Citadellát bontották le teljes mértékben majd a XVIII. század végén a terjeszkedő városi lakosság egyre nagyobb darabokat hasított ki a védőművekből, a köveiket felhasználva az építkezéseikhez. 1810 – 1820 között került lebontásra a középkori város két bejárata, az É-i és a D-i kaputorony. 2002-ben a kassai városfal legépebben megmaradt részlete a Hóhér bástya, aminek udvarán áll a Rodostó-ház. Ehhez a védőműhöz kapcsolódik a városfal egy hosszabb szakasza. A Főtér D-i bejáratán emelkedett egykori kaputoronynak az alapfalait kiásták és konzerválták a szakemberek egy másik falszakasszal egyetemben.

Napjainkra már csak ezek a kisebb részletek maradtak meg az egykori Felvidék legjelentősebb városának számító Kassa falaiból.

Megközelítése:

Szlovákia DK-i vidékén, a tornyosnémeti határátkelőtől É-i irányban 20 kilométert haladva az E 71-es autóúton érkezünk meg Kassa {Košice} nagyvárosába, amelynek történelmi belvárosát kerítették egykoron erős védőművekkel. Ennek feltárt és megóvott maradványait a Főtér D-i végében valamint a K-i oldalon a lakóházak közötti részeken láthatjuk.

Története:

A Hernád folyó közelében létrejött kicsiny település első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1230-ból való, ami szerint a lakossága magyarokból állt. Ezt a települést pusztította el az 1241-42-es tatárjárás, amikor a muhi csatában győztes mongol lovasseregek felperzselték, lakóit legyilkolták. A megritkult népesség pótlására Árpád-házi IV. Béla király szász telepeseket hívott be erre a területre, ahol a messzi földről érkezett idegen „hospesek” {vendégek} mellett nemesi származású előkelők is birtokoltak földeket. A rövidesen felvirágzó helység lakosságát 1249-ben privilégiumokkal ruházta fel az uralkodó. Egy 1255-ös adat szerint a kassai polgárok már ötezer hektárt birtokoltak, ami a Hernád folyó termékeny völgyében húzódott. A Kassán minden csütörtökön megrendezett hetipiacon cserélt gazdát a környékbeli jobbágyok élelmiszerfeleslege, valamint a városlakó kézművesek iparcikkei. 1270-ből már a kassai bírót és az esküdteket is megemlítette egy oklevél. A település fontosságát jelzi, hogy 1290-körül királyi pénzverő műhely létesült benne, ahol a kassai mértékű ezüstmárkát verték. A településre vonatkozó korai források zöme az egyházi állapotokról szólt.

A városka plébánosát 1257-ben említették először. Szent Erzsébetről elnevezett temploma, a mai székesegyház helyén, a régi iratok szerint már 1283-ban működött. A XIII. századi, háromhajós egyház alapfalait egy régészeti feltárás hozta a napvilágra. Az egyházhoz istápoly is tartozott, aminek jövedelme és a dézsmák elosztása hosszú pereskedésre okot adó viszály keltett a kassai plébános és az egri káptalan között. Ezért 1292-ben Lodomér esztergomi érsek kiátkozta a vele perbeszálló kassai plébánost és a polgárokat is. Végül mégis megszületett a megegyezés, miszerint a kassai plébános, akit az egri püspök kivett a főesperesség joghatósága alól, megkapta Kassa város dézsmáját és tizedét. Ennek fejében a kassai egyházfi évi 15 márkát fizetett a káptalannak. Ez a megállapodás, mivel a szász lakosság főleg szőlőműveléssel foglalkozott, igen jelentős kedvezmény volt. Mivel 1301-ben III. Endre király halálával magvaszakadt az uralkodói ágnak, az addig is már óriási befolyásra szert tevő bárók ragadták kézbe a politikai hatalmat. Az oligarchák igyekeztek minél nagyobb területekre kiterjeszteni a befolyásukat, maguk felett nem ismerve el senki felsőbbségét. Közülük a zempléni területek feletti uralmat az Aba nemzetséghez tartozó Amadé nagyúr szerezte meg, aki több évtizeden keresztül viselte a nádorispáni méltóságot. A szepességi szász városok, köztük Kassa is, a cseh származású Vencel király mellé álltak, mivel az ő érdekeiket veszélyeztető, a közelükben várak sokaságával rendelkező zempléni oligarcha, Aba nembeli Amadé nagyúr az Itáliából érkezett Anjou Károly Róbert trónkövetelő táborába tartozott. Amadé báró minden eszközzel, ha kellett még fegyverrel is, azon volt, hogy megszerezze a gazdag szász települések feletti uralmat. A krónikák leírása szerint 1304-ben a szepesi polgárok egyesített hada sikertelenül próbálta elfoglalni Amadé báró gönci várát. Az ostromlókkal szemben a várnagy és őrsége visszaverte a támadást, sőt még a cseh király zászlaját is zsákmányul ejtette. Így a továbbiakban a szász polgárok kénytelenek voltak behódolni Károly Róbert király előtt, ami egyet jelentett elismerni Amadé báró fennhatóságát is. A király hívei ekkoriban foglalták vissza véres ostromban Szepesvárt a csehektől, aminek élére az uralkodó az egyik nagy hatalmú hívét, a saját tartományát kialakítani igyekvő Aba Amadé bárót nevezte ki. Az oligarcha rövidesen felépítette Kassa városa feletti hatalmának nyomatékául a közeli hegyen Szokoly várát, amiben posztoló fegyveresei jogtalan vámokkal sarcolták a kereskedelmi úton haladókat. A konfliktus végül 1311. szeptemberében véres összetűzéssé fajult, aminek során a kassai szászok megölték Amade bárót, míg két fiát és kíséretét foglyul ejtették. A nagyúr özvegye jogorvoslatért az uralkodóhoz fordult, de Károly Róbert király inkább a szászok mellé állt és nekik adott igazat. Az uralkodó a „kassai egyezségben” kötelezte az Amadé-fiúkat, hogy a kassai lakosokat többé nem zaklatják, egyúttal visszaadják a bitorolt egyházi, királyi és világi javakat a jogos tulajdonosoknak. A békekötés azonban nem tartott sokáig, mivel a szabadlábra került Amade-fiúk már a következő esztendőben bosszúra szomjasan nagy haddal vonultak fel Kassa polgárai ellen. A döntő összecsapásra 1312. június 15-én, a várostól 10 kilométerre K-re fekvő Rozgony falu mellett került sor. A Tarca folyó fölé emelkedő dombon álltak fel az Aba nemzetség és familiárisai, valamint a Csák Máté tartományúr által küldött segélycsapatok, míg velük szemben Károly Róbert király nemesei, a johannita lovagok és a szepességi szászok fegyveresei a völgyben sorakoztak fel. A csatát az oligarchák serege kezdte el, amikor a dombról leereszkedve összecsaptak a királyi haddal. A véres közelharcot végül a harcedzett johannita lovagok és a Kassáról megérkezett szász polgárok ellentámadása döntötte el, akik áttörték az egyesített Aba – Csák arcvonalat. A királyi seregből sok más harcos mellett életét vesztette Rátót nembeli „Porc” István fia Kakas, Bagen fia István, Borsa nembeli Tamás fia László, Forró nembeli Aladár fia Jakab, Csák nembeli Györke királyi zászlótartó, Péter beregi várnagy, Csák nembeli Mihály. A velük szembenálló tartományúri hadból elesett a két seregvezér, Zólyomi {Balassa} nembeli Miklós fia Demeter és Aba nembeli Nagy {Szép} Aba báró, valamint az Amadé fiúk közül Miklós és Dávid, tehát az oligarchák véres veszteségeket szenvedtek el.

A rozgonyi csatában szerzett érdemeikre tekintettel a kassai szász polgárok az uralkodótól számos kiváltságot kaptak, így a Hernád folyó parti város gyors virágzásnak indult. Az addig létező két helység, Esztergom és Buda mellett, a magyar királyságban 10 pénzverő kamarát hoztak létre. Ezekből az egyiket Kassán állították fel a királyi tisztségviselők, mivel itt már előtte is működött egy kisebb pénzverde. 1319 ápr. 9-énKároly Róbert király a kassai polgároknak Abaúj és Zemplén vármegyék egész területére kiterjedő vámmentességet adományozott. 1335 novemberében a visegrádi palotában találkozott egymással Károly Róbert magyar, III. Kázmér lengyel és János cseh király, akiknek egyezsége alapján létrejött a Kassa – Lőcse – Krakkó nemzetközi kereskedelmi útvonal. 1347 júl. 28-án Nagy Lajos király Kassát szabad királyi városnak nyilvánította, és a budai jogokat adományozta oda. Megkapták a helyi plébánia kegyúri jogát is. A továbbiakban a helység országos vásár tartására is jogot kapott, míg a hetipiacait továbbra is csütörtöki napokon tartotta. 1361 aug. 9-én az uralkodó árú megállító jogot adományozott a városnak.

1368 feb. 25-én Nagy Lajos magyar és III. Kázmér lengyel uralkodó kereskedelmi egyezményt kötött egymással Budán, ami szerint a lengyel kereskedők szabadon jöhetnek Kassáig, ahol 3 napig az árúikat ki kellett rakniuk eladásra felkínálva. A megmaradt készletet aztán szabadon tovább vihették az országba. A magyar kereskedőket hasonló kedvezmények illették meg lengyel földön. 1369-ben Kassa városa címert kapott a királytól, ami az Anjou ház motívumait tartalmazta. Nagy Lajos király 1374-ben kiváltságlevelet adott ki a városban a lengyel rendek számára, akik ennek fejében elismerték a leányági örökösödést. A „kassai privilégium” a lengyel nemesi rendek számára az 1351-es magyar nemesi törvényekhez hasonló fontossággal bírt. Luxemburgi Zsigmond magyar király, szokásához híven pénzszűkében lévén, 1392-ben eladta a Kassa városában álló házát. A viszonylag békésebb évtizedeknek 1440-ben szakad vége, amikor Erzsébet királyné a szolgálatába fogadta Jan Giskra cseh huszita zsoldosvezért. Az úrnő neki adományozta Zólyom várát, egyúttal kinevezte sárosi főispánnak {1440 – 1458}, valamint megbízta Kassa városának irányításával. Giskra az országos elfoglaltságai miatt egyik bizalmasát, Talafúz kapitányt állította a hadászati fontosságú szabad királyi város élére, aki feladatául kapta, hogy akadályozza meg az ellentábor által az országba behívott Ulászló lengyel király híveinek szabad mozgását a Krakkó – Buda útvonalon. Egykorú források tanúsága szerint a harcedzett cseh husziták egymás után indították a támadásokat a felvidéki vármegyékben Ulászló király hívei ellen. A cseh zsoldosok fokozatosan a hatalmukba kerítették a környező vidékeket, sorra foglalták el az ellenpárti nemesek várait. Bár később a bátaszéki vereség miatt Erzsébet királyné hívei kiszorultak a Dunántúlról, de a felvidéki területek nagy része szilárdan az ellenőrzésük alatt maradt. 1441 őszén Ulászló király két hadvezére, Jan Czapek és Bebek Imre a csapataikkal sikertelenül vívták Kassa város falait, amit Jan Giskra zsoldosvezér az embereivel megvédelmezett.

A törökkel vívott vesztes várnai csata után választott hét főkapitány közé került Jan Giskra, aki egészen az 1461-es esztendőig korlátlan ura maradt Kassának. Uralmát csak Hunyadi Mátyás királynak sikerült megtörnie, amikor a Maros folyó menti várbirtokokért cserében a rettegett zsoldosvezér lemondott felvidéki tartományáról. Az uralkodó számára fontos gazdasági jelentőséggel bírt a város, amelynek polgáraitól többször is rendkívüli hadiadót szedetett be. 1474-ben megkezdődött a kassai Szent Erzsébet székesegyház kétszárnyú főoltárának festése. A 48 gótikus táblaképből álló sorozat 1477-re készült el. 1489 dec. 14-én Hunyadi Mátyás király felszólította Kassa városát, hogy 1000 arannyal járuljon hozzá a Frigyes német-római császárral folytatott béketárgyalások költségeihez, melynek fedezésére az országgyűlés, adót ajánlott meg. 1490-ben Mátyás halála után a gyengekezű Ulászlót választották meg a rendek magyar királlyá, akinek testvéröccse, Albert herceg ezt sérelmezve betört az országba és ostrom alá vette Kassát. Az esztendő utolsó hónapjában azonban a fekete sereg kiűzte a lengyel katonaságot. A Dózya György vezette 1514-es parasztfelkelés idején nagyobb létszámú felkelő sereg táborozott ezen a vidéken, de komolyabb összecsapásra nem került sor. A törökkel vívott mohácsi csata után az ország nemesi rendjei anarchikus belháborúba kezdtek, Szapolyai János vagy éppen Habsburg Ferdinánd király mellé állva. 1527-ben az osztrák zsoldosok több csatában legyőzték János híveit, akik kénytelenek voltak feladni Kassát is. A helybeli szász polgárok örömtüzeket gyújtva fogadták a bevonuló Habsburg sereget. A hadiszerencse azonban 1536-ban megfordult, amikor Czeczey Lénárd fegyvereseivel, csellel elfoglalta a fontos kereskedővárost. A következő évtizedben az erdélyiek pártján állók kerekedtek felülre a városvezetésben, a legtöbb németpárti polgárt elűzve otthonaikból. Az egykorú forrás szerint hamarosan négyszer annyi magyar lakott a településen, mint németajkú. Czeczey utasítására csak egy kaput hagytak meg bejáratnak. Ezzel szemben építtetett magának egy házat, amit árokkal és palánkkal öveztek. Innen vigyázták a forgalmat János király katonái. Czeczey Lénárd 15 esztendőnyi kapitánysága alatt sohasem hagyta el ezt az őrhelyet. A kereskedőváros is szépen jövedelmezett, így telt a városfalak erősítésére. Czeczey tömérdek muníciót halmozott össze a raktárakban. Izabella királyné ágyúin kívül ő maga is 12 darabot öntetett és mindannyit becsületes magyar névre keresztelt. Mint városkapitány a kardforgatáson kívül a seregvezetéshez is kitűnően értett. Jeles kémeket tartott minden fontosabb helyszínen, akik a legfőbb ellenség, a Habsburg-ház lépéseit figyelték. 1539 nyarán Czeczey Lénárd kassai városparancsnok katonasága meglepte és véres csatában szétverte az ellenük vonuló Habsburg-párti csapatokat. Eme győzelem után a Szapolyai párt kiterjesztette hatalmát a felvidéki szász településekre. A szepességi kereskedőket harmincad, rovás és tized fizetésére kötelezték Czeczey emberei. Miután 1540-ben meghalt Szapolyai János király, utódja a török vazallus Erdély trónján fia, a még csecsemőkorú János Zsigmond lett, akinek gyámságát Martinuzzi Fráter György barát látta el. 1544 körül Czeczey a házába hívta a korszak leghíresebb krónikás énekesét, Tinódi Lantos Sebestyént. Ő és a többi vándorzenész, énekes és hegedűs mindig szívesen látott vendég volt a kassai városkapitánynál, sőt Tinódi Lantos 1548 – 1553 között teljes jogú kassai polgárként lakozott a helységben.

1551-ben Izabella özvegy királyné lemondott Erdély feletti hatalmáról. A megegyezés részeként a Szent Korona és Kassa városa is Habsburg uralom alá került. Megkezdődött a Szapolyai-pártiak üldöztetése, a városi tanácsban is Ferdinánd hívei kerültek túlsúlyba. A Bécsi Haditanács számára stratégiai jelentőségű Kassa városának védőműveit külhoni hadmérnökök vezetésével modernizálták, ellensúlyozandó az Erdély felől várható támadásokat. Megalakult a Felső-magyarországi főkapitányság is, Kassa székhellyel. 1556 tavaszán hatalmas tűzvész pusztított, amit korabeli szóbeszéd szerint Bebek György rablólovag emberei támasztottak. Várvizsgálatokat tartottak a hadmérnökök a török ellen kiépített végvári rendszer egyes erősségeiben. Így 1558-ban Kassa városába is ellátogattak, ahol megállapították, hogy annak falai néhány helyen kidőléssel fenyegetnek. A számonkérésükre a városi elöljáróság az e célra rendelt 2000 forintból csak 401-t tudott tételesen elszámolni, a többi összeget másra költötték. Ezért a királyi biztosok utasították őket a hiányosságok mielőbbi kijavítására. Schwendi kassai főkapitány seregével 1566 – 1567 során felszámolta Bebek György rablólovag tartományát, várait – köztük Krasznahorkát, Szendrőt és Szádvárt – sorra elfoglalta. Mivel a törökök 1596-ban elfoglalták a hadászatilag fontos Egert, az innen már régebben elmenekülő egri káptalan részben Jászóra, részben Kassára költözött el. A beköltöző katolikus egyházfők és a már protestáns vallásra áttért kassai szászok között egyre élesebbé vált a viszály. 1604 januárjában Belgiojosó kassai főkapitány katonai erő alkalmazásával elvette a lutheránus felekezettől a Szent Erzsébet székesegyházat és az ide menekült egri katolikus káptalannak adta át. Amire válaszul a felvidéki szabad királyi városok képviselői a tanácskozásukon elhatározták, hogy protestáns vallásukat, ha kell, erővel is megvédik. Erre hamarosan sort keríthettek, mert a Bocskai István erdélyi nagyúr szolgálatában álló hajdúktól az álmosdi csatában vereséget szenvedő Belgiojosó főkapitány előtt bezárták a város kapuit. Ellenben szélesre tárták a diadalittasan bevonuló erdélyiek előtt. Rövidesen gyűlést hirdettek meg, amin a környékbeli nemesség meghódolt Bocskai előtt. Annak számára egy szultáni csausz {követ} királyi koronát is hozott, amit azonban Bocskai, csak, mint ékszert fogadott el. Basta császári generális két győztes csata után Kassát ostrom alá vette, de végül dolgavégezetlenül volt kénytelen elvonulni. Bocskai Istvánt időközben erdélyi fejedelemmé választották, eme méltóságában kötötte meg a Bécsi békét. 1606. december 29-én kassai házában meghalt Bocskai, akinek halálán a hajdúk feldühödve, a megmérgezésével gyanúsított Káthay kancellárt a főtéren felkoncolták. Kassa városa rövidesen a békeszerződés értelmében ismét Habsburg kézre került vissza.

1607-es zsoldlista szerint a fontos hadászati és kereskedelmi pontnak számító Kassa városát 400 huszár, 30 hajdú, 500 német gyalogos és 51 tüzér {„pattantyús”} vigyázta. 1619-ben ismét az ellenpárt uralma alá jutott, amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadai előtt nyitott kaput. A református hitet valló hajdúkatonák szeptember 6-án kegyetlen kínzások után megölték a kezükre került Körösi Márk esztergomi kanonokot, valamint Grodetz Menyhért és Pongrácz István jezsuita papokat. 1621 májusában a pozsonyi ostrom során megszerzett Szent Koronát Kassára hozták, majd tovább az ecsedi várba. Egykorú leírások szerint mindvégig követte a koronázási ékszereket Révay Péter báró, koronaőr is. A következő esztendőkben is többször szolgált felvonulási útvonalul a fontos kereskedőváros az erdélyi csapatoknak a Habsburg területek elleni hadjáratok során. 1626 márc. 2-án Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a városban feleségül vette György Vilmos brandenburgi protestáns választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalin hercegkisasszonyt. Az egykorú források szerint a főnemesi mennyasszony kíséretében 300 ember, 340 lovon és 40 hintóval, míg a fejedelmi rangú vőlegény kétezer főre rúgó díszes bandériummal érkezett meg a Hernád-parti városba. Az ünnepélyes szertartás után teljes egy hétig tartó mulatozás vette a kezdetét. A Habsburg kétfejű sas uralma csak Bethlen fejedelem 1629-es halála után tért vissza Kassára. Forgách Miklós felső-magyarországi főkapitány 1632 februárjában elfogta az egyre nagyobb méreteket öltött parasztfelkelés vezérét, Császár Pétert, akit két napig tartó kínzás után kivégeztetett. 1644-ben ismételten hadak jelentek meg falai előtt, amikor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem serege élén bevonult az önként kaput nyitó Kassa városába. E hír hallatán hírére a többi felvidéki város és erődített hely is meghódolt az erdélyiek előtt. Még a májusi hónap során a Habsburg-ház feltétlen hívének számító Esterházy Miklós nádorispán seregével próbálta visszafoglalni, de kudarcot vallott, mivel Kemény János vezényletével felmentették a szorongatott városlakókat. 1648 őszén meghalt az erdélyi fejedelem, így a linzi béke értelmében ismét császári helyőrség vonult be falai közé. Az 1670-es Wesselényi-féle összeesküvés megtorlásaként Kassa városának D-i oldalán egy korszerű erődöt, {citadellát} létesítettek a császári hadmérnökök, hogy onnan ellenőrizzék a lázadásra hajlamos polgárságot. 1675 decemberében Strassaldó kassai főkapitány a zsoldosaival elfoglalta és kifosztotta Debrecen mezővárosát, arra hivatkozva, hogy a helység támogatja a Habsburgok ellen küzdő bujdosókat. 1677 novemberében Cobb császári generális a Bécsi Haditanács utasítására az egyre nagyobb területeket behálózó bujdosók családjait vette üldözőbe. Az egykorú jelentések szerint a kassai piacon 60 rabul esett embert, katonát, nemest és jobbágyot vegyesen, lefejeztetett vagy karóba húzatott. Mire válaszul a csapatokba szerveződött bujdosók, akiket a források mind gyakrabban „kurucoknak” neveztek, a Keresztes településnél foglyul ejtett 32 császári tisztet húzták szintén karóba, majd a fejükre szegezték a kalapjukat.

1682. július 7-én Thököly Imre kuruc vezér lovasai elfogták az állomáshelyére utazó új kassai főkapitányt, gróf Herbenstein császári főkapitányt és nyolcvanfőnyi kíséretét. Thököly Imre kuruc harcosai és Semsey Pál ónodi főkapitány 1500 lovas és gyalogos katonája 1682. júliusában óvatosan megközelítette a kassai citadellát, majd létrákon bemászva rajtaütött annak gyanútlanul alvó helyőrségén. A véres közelharcból végül a felkelők kerültek ki győztesen, mindegyszálig levágva a császári zsoldosokat. A városi császári őrség augusztusban hódolt meg, miután Thököly török segélyhadak ostromával fenyegette meg őket. A kuruc uralomnak az 1683. szeptemberi, Bécs városa alatt elszenvedett török vereség vetett véget, ami után a velük szövetséges bujdosók is egyre nagyobb területeket voltak kénytelenek átadni a támadó osztrák katonaságnak. Fajgel Péter kassai kuruc városparancsnok 1685. október 25-én, kétheti védelem után, Thököly Imre török általi elfogatása hírére, feladta a Felvidék egyik legfontosabb kuruc bázisát, Kassa városát az őt körülzáró Caprara császári generálisnak. A korabeli dokumentumok bizonysága szerint a kuruc helyőrség nagy része átállt a kétfejű sasos Habsburg zászló alá. Megkezdődött a városlakó protestáns polgárok üldöztetése, templomaikat fegyveres erőszakkal juttatták katolikus kézre. A vészkorszak mélypontját az eperjesi kivégzések jelentették, amikor 1687 májusában mások mellett kivégezték Feja Dávid egykori kassai főbírót is. 1701-ben a Habsburg Lipót császár és király által a magyar várakra kimondott felrobbantási parancs nem vonatkozott a Felvidék egyik legfontosabb kereskedelmi és katonai támaszpontjára, Kassa városára, amiben, a továbbiakban is erős zsoldos helyőrség posztolt. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején a Montecuccoli lovasezred védelmezte a városfalakat, akiket 1703 októberében Csáky László kuruc generális vett ostrom alá. Nagyobb lövegek híján azonban ez csak kiéheztető blokád volt. A felkelők rövid néhány hónap alatt felszabadították Magyarország legnagyobb részét, a harcok a továbbiakban a Ny-i határszélen és a Dunántúlon zajlottak. Így a magára maradt kassai Habsburg helyőrség nem számíthatott sehonnan sem felmentésre, a zsoldosok lassan felélték az élelmiszerkészleteiket. 1704 okt. 31-én Hercules Montecuccoli császári ezredes és csapatai szabad elvonulás fejében átadták Kassa városát az őket körülzáró kuruc csapatoknak. A kapitulációs egyezmény szerint a császáriak a Felső-kapun át, távoztak, míg a felkelők az Alsó kapun keresztül vonultak be a hadászati fontosságú helységbe. Az egykorú feljegyzések szerint a helyben maradt, így zsákmányul esett hadieszközök között volt 150 ágyú, 200 mázsa lőpor és több mint 20 ezer darab ágyúgolyó, tehát a Habsburg hadvezetés fontos bázisának tekintette Kassát. Csak a sebesültek és betegek maradhattak a városban, míg a hadifoglyokat kölcsönösen kicserélték a szembenálló felek.

Egykorú forrásból értesülhetünk róla, hogy Bercsényi Miklós kuruc fővezér 15 éves Lackó nevű fiáért, akit Kassán őriztek, egy német kapitányt adtak át a császáriaknak. Rákóczi a városban ágyúöntő műhelyt létesíttetett, míg a pénzverdében el kezdték verni a kuruc szabadságharc belső forgalmára szánt, rézből készült „libertásokat” {I, X és XX polturák} Ugyanebben az időszakban a francia Napkirály által küldött hadmérnökök tervei szerint megerősítették Kassa város elavult falait és bástyáit. 1705-ben Kassára hozták, majd itt fogságba vetették gróf Zinzendorf császári generálist és tisztjeit, akik Eger várát védelmezték addig a kurucokkal szemben. Rabutin császári tábornagy csapatai élén 1706 szeptemberében a kereskedőváros falai alatt érkezett, hogy elfoglalja. Serege a korabeli jelentések szerint 15 ezer főből állt, tüzérségét 2 darab 24 fontos ágyú és 20 darab tábori löveg alkotta. Az ostrom kezdeti szakaszában a császári lövegek ledöntötték a város régi, földdel nem támogatott kőfalának egy szakaszát, ami mellett egy földbástya állt. Ezt a védőművet is erős tüzérségi tűz érte. Kassa védelmét Radics András városparancsnok és Esze Tamás ezereskapitány két ezred talpassal és a helybeli céhek által megszervezett polgárőrséggel látta el. Ebben az időszakban a település 388 házában 3700 főnyi népesség élt. Az egykorú források szerint a megrongált falak elleni rohamra indult császári zsoldosok többszöri támadását véres közelharcban sikerült a védőknek visszaverniük. Végül a közeledő felmentő sereg hírére október 14-én Rabutin császári tábornagy felhagyott Kassa hiábavaló ostromával és seregével Debrecen felé hátrált meg. Három nap múlva a serege élén bevonult Rákóczi fejedelem Kassa városába, ahol kitüntette az ostromban vitézül helytállókat – köztük Esze Tamást is – egy-egy aranyéremmel, amelynek a felirata magyarra fordítva a következő volt: „Nehézségeken át, győz az erény”. Fennmaradt a nagyságos fejedelem leírása Kassa városáról: „Széles völgyben fekszik, melyet az egyik oldalról láncot képező magas halmok, másik oldalról elég nagy szőlődombok zárnak le, ezeket magas hegylánc koronázza, amely a Beszkidekkel érintkezik. A Hernád folyó átvágja a völgyet és eltávolodik Kassától, de egy gát segítségével visszafordították az egyik ágát, és ez egy nagy malmot hajt, amely majdnem a város egyik bástyájához csatlakozik. A városnak a területét jó téglabástyák és megerősített földtámaszú közfalak veszik körül, árka és cölöpakadálya azonban nincs. Az egyik bástya, amit Rabutin megtámadott, földből épült, gyepesítették, és cölöpökkel vették körül, azon túl a védőművek csak egyszerű falakból és régi őrtornyokból álltak. Lábuknál folyt a Hernád odavezetett ága, amely egészen a várostól egy mérföldnyire eső folyóig nagyon szép réteket öntözött.” Rákóczi még többször megfordult Kassán, ahol tanácskozott a Szenátus valamint a nemesi vármegyék küldötteivel is. Az 1708-as trencséni csatavesztés után leáldozott a kurucok szerencsecsillaga. Kassa város falai előtt 1711 áprilisában jelentek meg a diadalittasan előrenyomuló császáriak, akik előtt ágyúlövés nélkül kaput nyitott a helyőrség. Rövid de tragikus epizódot jelentett, hogy októberben a piactéren végezték ki a felkelés újjászervezését tervező, de rabságba esett Czelder Orbán kuruc brigadérost. A szatmári békekötés után védelmi szerepét elvesztő városerődítéseket fokozatosan lebontották, építőanyagát a terjeszkedő lakosság használta fel. Napjainkra a kevés maradéka restaurálva, a belváros lakóházai közé szorulva tekinthető meg. Közülük is a legépebb a Hóhér-bástya, amelynek udvarán emelkedik a II. Rákóczi Ferenc emlékére épített Rodostó-ház emlékmúzeuma.

Forrás:

Csorba Marosi Firon: Vártúrák kalauza III. {1983} 295. 297. old.

Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 168. 177. old.

Veresegyháziné: Magyarország történeti topográfiai kislexikona {1996} 118. 121. old.

Engel Pál: Az ország újjáegyesítése {Századok 1988} 98. old.

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 332. 333. old.

Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955} 250, 342, 345 és 354. old. 

Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban {1996} 98. old.

Kisari Balla György: Száz várrajz Württembergben {1998} 117. old.

Kisari Balla György: Karlsruhei térképek a török hódítás korából {2000} 472. – 474. old.

Kosice ako na dlani {Kassa a tenyerünkön, 2000}

{Szatmári Tamás}