Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Erzsébetvárostól nyugatra, az Oltmelléki hegysor nyugati részében, az itt délnyugatra tartó Nagy-Küküllő bal partján, a délkeletről érkező Muzsnai-patak torkolatánál fekszik Medgyes városa. Területén már korábban is laktak rövidebb-hosszabb ideig népcsoportok (dákok, dákok, rómaiak, gótok, gepidák, végül a 9. században szlávok). A honfoglalást követően nem sokkal megtelepedett magyarok (székelyek) hajdani jelenlétét a régi temetőikben ásatások során talált leletek mellett a városnak nevet adó székely nemzetségnév (Medgyes) is alátámasztja. A szász krónika úgy tartja, hogy a várost 1146-ban alapították a szászok, azonban ők csak 1267 táján telepedtek meg itt, miután a székelyek keletebbre, Aranyosszék felé húzódtak. 

Medgyest az oklevelek először 1283-ban említik. 1315-ben a települést I. Károly a szebeni ispánsághoz csatolta. Már a 14. közepe tájától, amikor az egyik  autonóm szász közigazgatási terület  központja lett, sánc és árok védte Medgyest. 1438-ban a Mezid bég által vezetett törökök könnyedén bevették a települést. 1480 körül kezdték meg a város kőfalakkal és vizesárokkal való körbevételét. E munkálatokban Mátyás király parancsára 1486-tól a város minden lakosának részt kellett vennie. A védművek kiépítése több-kevesebb megszakítással egészen az 1540-es évekig zajlott. Közben Szapolyai János király vezére, Kun Kocsárd vette ostrom alá 1529-ben, de csak a következő év augusztusában sikerült bevennie a Ferdinánd párti várost. Nem sokkal később falai között tartózkodott egy ideig Alvise Gritti velencei kalandor, aki 1534-ben török csapatok élén tört be Erdélybe, hogy Szapolyai uralmát megdöntse. Miután Gritti egyik erdélyi híve, Dóczi Orbán meggyilkolta a Szapolyai-párt egyik oszlopos tagját, Czibak Imre váradi püspököt, a történteken felháborodott erdélyi nemesség Majláth István vajda vezetésével Medgyes falai alá vonult. A 40 ezer főnyi ostromló had rövid ellenállás után elfoglalta a várost, Dóczit felakasztották, Grittit pedig lefejezték. A 16. század második felében és a 17. század első évtizedeiben több jelentős országgyűlést is tartottak a városban. 1576-ban a medgyesi országgyűlésen jelentette be Báthori István fejedelem lengyel királlyá történő megválasztásának hírét. A Rákóczi-szabadságharc során, 1705-ben Forgách Simon tábornagy révén kuruc kézre került a város, de még az év vége előtt, novemberben visszafoglalták a császáriak. Rövidesen ismét kuruc kézre került; és ekkor Pekry Lőrinc részben megrongálta illetve lebontatta a városfalak egy részét, melyeket később gyengébb téglafallal pótoltak. 1849-ben, Bem tábornok téli hadjárata során a város hol a magyarok, hol pedig az osztrákok kezén volt. Az elavultnak számító  városfalaknak ebben az időben már nem volt különösebb jelentőségük.  

A valaha háromszoros falgyűrűvel kerített várost a 18. század 30-as éveiben még 19 torony védte, és négy kisebb, valamint három nagy kapu szolgált bejáratul. Az 19. század elején elsősorban a külső védőgyűrű építményeiből bontottak le sokat, és hordták el kőanyagát helyi építkezésekhez.

A város központjában a szász evangélikus templomvár áll, amely szintén védőfallal övezett volt (ld. a templomváraknál). A 15–16. századi eredetű, ovális alakú városfal északi végében a 16. század első felében épült Steingasserturm nevű kaputorony magasodik, amelyet II. Rákóczi Ferenc kurucai alaposan megrongáltak, de később barokk stílusban helyreállították. Innen a védőfal kelet felé eső részén, ott, ahol az dél felé fordulva megtörik, a ferences kolostor északi oldalához közel találjuk a Késesek tornyát. Ettől délebbre a négyszögletes, 18. századi Bognár-torony áll, amelyet 1740 körül lakásként használtak. E tornyot követően rövidesen véget ér a várfal, s csak az Óváros délkeleti részén folytatódik tovább, ahol a négyszög alaprajzú, 1641-ben épített Kovács-torony áll. Nem messze tőle az 1600-as években emelt olasz rendszerű Szűcs-bástya, mögötte pedig a várfal déli végébe épített, lőrésekkel és gyilokjáróval ellátott, a 15/16. század fordulóján készült Forkesch-kaputorony található. E déli kaputorony után a házak udvarán keresztül folytatódik a fal, majd széles ívben északnyugat felé fordul, és szinte egyenes vonalban halad a Steingasserturm kaputornyáig. Ezt az egyenes szakaszt egy félköríves és egy négyszög alakú torony erősíti.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 317-318.