Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Fraknó - ForchtensteinAusztriaBurgenlandSopron történelmi vármegye - Ófraknó (Hausberg)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Ófraknó, vár (Hausberg)

A templom mögött emelkedő hegyen (Hausberg) tisztán felismerhető egy kora középkori vár nyoma. A legújabb kutatások alapján feltételezhető, hogy a Nagymartoni grófok a 13.század elején itt építették fel az első várukat, amely a kor szokása szerint sáncokkal és árkokkal megerősített lakótorony lehetett, a mintegy 30 m hosszú, alaprajzában körte alakú, legfelső platón.

A várat Albert osztrák herceg 1289-ben elfoglalta és bár öt évvel később III. András visszaszerezte, a hainburgi béke előírása szerint le kellett rombolni. Közvetlenül ezután építették fel a Nagymartoni grófok a szemben lévő sziklán a réginél sokkal hatalmasabb várukat, a mai Fraknót. A grófi családnak bizonyára Nagymartonban is volt háza ( a templomdombon), veszély esetén azonban ide vonult vissza, a nagyobb biztonságot nyújtó és mindössze 4,5 km-re fekvő „Hausberg”-re.

A hegytetőn látható nyomok fejlett technikájú földmunkára utalnak. A sáncok hatalmas földmozgatással készültek és az egyik helyen kiásott földet másutt használták fel. A központi plató nyugati oldalát három természetes tereplépcső zárja le. A legfelső tereplépcsőn egy elővár, vagy udvar lehetett, amelynek ÉNY-i sarkán torony állt. Innen sánc vezetett a fő erődítmény északi részéhez, feltehetően az utánpótlás és a visszavonulás biztosítására.

A sáncok ÉK-en egy nagy, kör alakú dombot vesznek körül, amelyen bástyatorony állott. A hegy északi oldalán három teraszos sánc húzódik, közülük a legalsó nyugat, majd déli irányba fordulva átöleli a hegy lábát. A délkeleti oldalon, ahol a hegy meredek fala elegendő védelmet nyújtott az ellenséggel szemben, nem emeltek mesterséges akadályokat. A kutatók biztosra veszik, hogy a sáncokat palánkkal erősítették meg és azt a tűz ellen agyaggal betapasztották. A sáncok kiterjedése olyan nagy, hogy egyetlen falu lakossága nem tudta biztosítani a védelmét, ahhoz sok száz katonára volt szükség.

Bár a várat a 13.század végén lerombolták, minden jel arra vall, hogy a környék lakossága a késobbi századokban is, ellenséges támadás esetén, védelmi célokra használta fel a hegy középkori sáncait és a legfontosabb ingóságaival ide menekült (Fluchtburg). A hegy keleti lábánál, az egykori Esterházy-gyümölcsösben (Erbgarten) DK-ÉNY-i irányba, párhuzamosan három sánc húzódik. Feltehetően itt volt a Hausberg legkülső védelmi vonala.

/Juhász László: Burgenland, Várvidék (Lakitelek, 1999)/

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 47° 42.745 (47.712421)
K 16° 20.319 (16.338642)

Információk: A vár a kálvária stációit követő úton közelíthető meg akár a Schloßbergstraße, akár a Hausbergstraße irányából.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025