Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szászszentlászló - Grosslasslen - LasleaRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor területén, a Lászlói- (Szentlászlói, Lassler-) patak mellett fekszik Szászszentlászló község.

A falu Szent László tiszteletére szentelt templomát valamikor a 13. század közepe táján emelték. 1308-ban Ulrich nevű plébánosát említik a források. Háromhajós, román kori bazilikának épült, nyugati homlokzatánál toronnyal. Főhajójából három, árkádos boltív nyílt a mellékhajókba. 1400-ban IX. Bonifác pápa búcsút engedélyezett a templom részére, amelyet több mint fél évszázaddal később, 1456-ban gótikus stílusban részben átépítettek. Hajóit dongaboltozat fedte. 1504-ben a község 3 arany és 25 dénár adókedvezményt kapott a templom körül zajló erődítési munkákra. 1836-ban már a templom összeomlásának veszélye fenyegetett, az utolsó istentiszteletet 1838-ban tartották meg falai között. Végül 1840-ben a középkori templomot lebontották.

Az új templom a korábbitól keletre, észak–déli tájolással épült fel, Himes mérnök tervei alapján és a segesvári Samuel Teutsch vezetésével. Az építkezési munkálatok 1842-ben kezdődtek. 1843-ban felépült az új harangtorony, de még ugyanabban az évben összedőlt. Így végül meghagyták a középkori harangtornyot. 1844–1845 között a templom belső berendezését alakították ki, a régi templomból szinte semmit sem hoztak át. 1845-ben Georg Paul Binder püspök szentelte fel az új templomot, amely egyhajós lett, félkör záródású szentéllyel és a szentély nyugati oldalán sekrestyével.

A mai templomtól különálló, tőle nyugatra magasodó harangtorony felsőbb szintjein szűk lőrések figyelhetők meg. Legfelső emeletén fa gyilokjáró fut körbe. 

A 16. század elején a templom körül ovális alakú várfal épült, amely ma is magasan áll. Ennek keleti szakaszát az új templom készítésekor lebontották, majd az új templommal párhuzamosan futó fallal pótolták.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 794.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 12.619 (46.210316)
K 24° 39.403 (24.656715)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025