Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ugra - Galt - UngraRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Ugra (Galt, Ungra) helység 1325-ben Galt, 1488-ban Gald néven jelentkezik az oklevelekben.

Egy római vár köveinek felhasználásával a XIII. század elején építik templomát. Erről egy befalazott római kő is tanúskodik. Hosszan elnyúló bazilikás templom. A román stílust képviseli.

Gerevich szerint kapuján esztergomi hatás mutatkozik. „Régi, de annyira át van alakítva – amint Orbán írja –, hogy az átmeneti korszak egykor díszes épületére alig lehet ráismerni.” Erődítéseit a XIX. században lebontják. Szt. András tiszteletére szentelték. A mellékhajókat 1500-ban lebontják. Újabb javításkor dongaboltozatot kap. A templomot fogrovátkás várfal övezi, tornyokkal. Sok, vihart állott ki, többek között 1658-ban áldozatául esik a tatár kán büntető hadjáratának.

Két kápolna is volt a templomon kívül.

Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. A település érdekessége, hogy a múlt század elején az itteni lutheránus hívek még kétnyelvűek voltak. Egyik vasárnap szászul, másik vasárnap magyarul végezték az istentiszteletet, de végül is a szász maradt az uralkodó. Régi oltárukon magyar volt a felirat.

Forrás:


Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 823-824.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 59.030 (45.983833)
K 25° 15.850 (25.264162)
NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban
Civertan Studió - Vár-webáruház