Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Dolmány - Talheim - DaiaRomániaErdély és PartiumSzeben vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Dolmány plébániatemplomának első írásos említése 1327-ből való, ekkor Péter nevű papját említik egy oklevélben. A 12. század során szász telepesek által benépesített faluban azonban már legkésőbb a 13. század elején egy háromhajós, torony nélküli templom állt, melynek román kori stílusjegyei ma is megfigyelhetők.

A templom mellékhajói egyenes záródásúak, a főhajóhoz dísztelen árkádokkal kapcsolódnak.

1500 körül a szentélyt sokszögzáródásúvá építették át és keresztboltozatos mennyezettel látták el. Ebből az időből származik egy egyszerű szentségtartó fülke és néhány csekély freskómaradvány, a csúcsíves ablak az oldalhajóban valamint a szentély támpillérei is. A 18. században készült oltárt Stock Márton festménye díszíti.

A nyugati homlokzatot magas oromfal zárja le. Az egykor itt nyíló régi kaput befalazták.

1592-ban kisebb átépítések zajlottak, 1778-ban a középhajó boltozatát, az orgona emelvényét és a szószéket építették át illetve javították. Ezt, több mint száz évvel később, 1888-ben egy igen alapos renoválás követte, majd 1907-ben ismét javítások következtek.

A templom épületét ovális várfal veszi körül. A lőrésekkel ellátott harangtorony a templomtól délre, a kerítőfal belső részén áll. Alapjai egyes vélemények szerint 13. századiak. Földszintje dongaboltozatú, a felső szinteknek gerenda mennyezete van.

GPS: É 45° 48.157 (45.802612)
K 24° 16.551 (24.275850)
NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban
Civertan Studió - Vár-webáruház