Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kereszténysziget - Grossau - CristianRomániaErdély és PartiumSzeben vármegye - Steinberg

  • Történelem

Kereszténysziget – Steinberg

Nagyszebentől Ny-ra, a 7-es főút mentén terül el Kereszténysziget (Grossau, Cristian) község. 

Ez a terület már valószínűleg a II. Géza király (1141 – 1162) korabeli első letelepedési hullám óta lakott volt. Kereszténysziget települést első ízben 1223-ban említik, “Insula Christiana” (Keresztény mező) néven. 

Kővári László a 19. század végén úgy tudta, hogy a helység melletti Steinberg-hegyen várrom áll, melyet némelyek a hajdani “Winsberg”-vár maradványának gondoltak. A “Winsberg” a közeli Orlát falu német neve, ahol két várrom is áll, ezek azonban nyilvánvalóan nem azonosíthatóak a Kőváry által említett Steinberggel. E vár lokalizálására még nem került sor, feltehetően a falutól É-ra emelkedő dombokon keresendő (Dr. Dénes József közlése). 

Egyéb, más vonatkozású “váras” érdekessége a községnek, hogy a falutól DK-re húzódik a “Földsánc” (Landschanze vagy Alter Graben) nevezetű vonulat, mely őskori eredetű.


Források:


Kőváry László: Erdély régiségei és történelmi emlékei. Kolozsvár. 1892. 57.

Dr. Dénes József szíves közlése.

Várak.hu mobil applikáció