Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tőketerebes, Parics vár

Eredetileg a XIV. századi oklevelekben szereplő neve: „Parics”, ami a mellette elterülő jobbágyfalu nevére utal. Ez a település napjainkra összeépült Tőketerebes városával.

A síkvidéken épült, vizesárokkal övezett tőketerebesi vár első formájában közel ovális alaprajzú, mintegy 30 méter átmérőjű lehetett. A téglából emelt vár magas falai mögött a Ny-i oldalon palota, míg a K-i oldalon a kapu közelében kisebb, toronyszerű épület emelkedett. A középkor későbbi évtizedeiben szinte az egész várudvart körbevették lakóépületekkel, míg a várudvaron egy kút szolgáltatta az itt élők vízszükségletét. Egy 1536-ból származó adat szerint Perényi Péter erdélyi vajda, tőketerebesi földesúr létesítette a nagyjából szabályos téglaalap alakú külsővárat, melyet elsősorban fából és földből emelt palánk és kettős vizesárok védelmezett.

A középkori erődítmény romlása a XVII. század végén következett be, mikor a császári csapatok a kuruc felkelés során elfoglalták és felrobbantották védőműveit. Mindezt csak betetőzte, hogy építőanyagát, értékes tégláit elbontották, hogy felhasználhassák a közeli Csáky kastély építésénél. Így Tőketerebes – Parics várából egy 2001. évi májusi terepbejárás felmérése szerint csak az Ny-i oldalt maradt fenn egy 2 méter vastag, 8 méter magas téglafal, míg többi részletének csak alapfalai lapulnak meg a mindent elborító bozótosban. A belsővár körül egy téglaalap alakú külsővár szolgált a gazdasági helyiségek és istállók elhelyezésére. Azt a korábbi erődítéstől és a külső részektől is vizesárok kerítette el, mely a D-i és K-i oldalon kettőzött volt. Az egykori vizes árkok, részben betömődve, de fennmaradtak körben, sok helyen még víz is csillog bennük.

2008. évi terepbejárás alkalmával már régészeti feltárás nyomaival találkoztunk, majd a 2018 tavaszi bejáráskor örömmel tapasztaltuk, hogy a belsővár alapfalai, illetve a várból megmaradt falrészlet állagmegóvásra került. A vár környezete jól áttekinhető, parkositott területe a helyiek kedvelt kirándulóhelye.

Története:

Közelebbről ismeretlen időpontban, de még 1300 előtt építette fel az erősség korai magját a környező területeket uraló Kaplyon nembeli „Terebesi” Andornak előkelő. A báró halála után fia, László örökölte meg a váruradalmat. 1317-ben Anjou Károly Róbert király a vidék legnagyobb oligarchája, Petenye fia Péter elleni hadjárata során elfoglaltatta ezt a várat is, melyet a leghűségesebb hívei közé tartozó Drugeth Fülöp szepesi ispánnak adott át honorbirtokul. Ez azt jelentette, hogy az ispán királyi tisztsége ideje alatt megkapta a birtok összes jövedelmét haszonélvezetül, de nem szerezte meg örökbe, csak hivatali idejére.

1342-től ismét a királyi Kamara igazgatta, közvetlen irányítója a zempléni ispán volt. Magánkézbe az országos méretű adományozások során, 1387 után jutott, amikor a magyar trónra került Luxemburgi Zsigmond a hívei között szétosztotta a királyi váruradalmak nagy részét.

Ekkoriban jutott Terebes várbirtok Perényi Péter diósgyőri várnagy tulajdonába. A következő évszázadban a dúsgazdag, magas méltóságokat betöltő Perényi főnemesi család fennhatósága alatt állt, egy rövid időszak kivételével, mikor 1483-ban Hunyadi Mátyás király utasítására elfoglalták a rablólovaggá lezüllött Perényi Istvántól. Mivel azonban az uralkodó István úr fiának adta át, a várbirtok továbbra is a család kezén maradt. A törökkel vívott vesztes mohácsi csata után az ország vezető nemessége két pártra bomlott, Terebes ura, Perényi Péter koronaőr, kortársaihoz hasonlóan mindig annak a királynak az oldalára állt, aki nagyobb jutalmat ígért.

Az állandó belháborúk miatt 1536-ban sor került a kicsiny erősség megerősítésére egy nagyobb területű, jelentősebb létszámú helyőrség befogadására alkalmas külsővár megépítésével. Ennek ellenére sohasem számított fontosabb hadászati jelentőségű erődítmények, mindvégig megmaradt harmadrendű magánvárnak. Mivel a török hódoltság idáig nem ért el, inkább az erdélyi hadjáratok során említették meg a hadi krónikák lapjain.

Mikor 1567-ben férfiágon kihalt a Perényi família, hozományként a Homonnai Drugeth család szerezte meg. Az erőszakosságukról hírhedt família tagjai sokat pereskedtek, sőt véres összecsapásra menő harcokat vívtak egymással a váruradalom tulajdonáért. Olyan eset is megtörtént 1595-ben, hogy Drugeth Ferenc báró szerelmi féltékenységből a vár ablakán kivetette az íródeákját.

1605 végén, a Habsburg császári ház zsarnoki uralma ellen felkelést indító Bocskai István erdélyi főnemes hadjárata alatt vele szövetségben Drugeth Bálint vezette a nemesi csapatokat. 1609 – 1626 között viszont a Habsburg-párti Drugethek várait -- Tőketerebest, Csicsvát, Jeszenőt és Barkót – ostrommal vették be Bethlen Gábor erdélyi fejedelem seregei. A Wesselényi-féle összeesküvés során császári zsoldosok szállták meg az erősen romladozó várat. Tőlük 1682-ben Thököly Imre kuruc lovasai foglalták el, akik három esztendő múltán, mikor hatalmas szövetségesük a török szerencsecsillaga leáldozott, kénytelenek voltak kivonulni belőle. A nyomukban érkező császári zsoldosok aztán a környék váraihoz hasonlóan ezt is puskaporral felrobbantották, hogy többé ne használhassák fel a lázadók.

A várrom pusztulását betetőzte, hogy értékes téglaanyagát 1786-ban lebontották, hogy azt felhasználhassák a közelben épülő Csáky kastélynál, melyet 1838-ban házasság révén az Andrássyak szereztek meg. Andrássy Gyula gróf, magyar miniszterelnök alakíttatta ki a fényűzően berendezett épület körüli parkot is, melyben a felduzzasztott várárokból csónakázó tavat létesítettek.

Gyula grófot elhunyta után a lerombolt vár külső bástyáján kialakított neogótikus mauzóleumban helyezték végső nyugalomra 1893-ban.