Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Dragović - ČaklovecHorvátországHorvát-SzlavónországPozsega vármegye - Csáktornya-vár

  • Történelem
  • Alaprajzok
  • Térkép

Csáktornya (Čaklovac)


Csáktornya vára, a Pszunj (Psunj) hegység északi kitüremlésén fekszik, a Daruvár – Pozsega közti főúttól délre, Dragovity (Dragović) falu közelében. A hegy csúcsán, egy ötszögletű torony romjai, valamint a valaha, a hegy alakját követő, egy zárt udvart képező övező falak egy része maradt fenn. Đ. Szabo az írásaiban kétszer is visszatért Csáktornyára, először 1908/09-ben10, amikor így írt róla: „Már maga az építmény is meglehetősen nagy kort, valamint urainak nagy gazdagságát mutatja, míg evvel szemben az össze többi szlavóniai főúr várai jelentéktelen építményeknek tekinthetők. Ez egy igazi lakótorony, a belseje négyszögletű, míg kívülről ötszögletű, öt emelet magasságú, a falazata pedig gondos kivitelezésű, mind ez arról árulkodik, hogy nem lehet, a XIII. századnál későbbi építésű.”. Második, 1920. előtti útján az alábbiakat írta a csáktornyai romokról, „A várig elég nehézkes feljutni, előtte délkeleti irányban, egy mező terül el, amitől a várat egy mély sánccal és egy erős fallal választották el. A keskenyebb részéből nem sok minden maradt fenn, az öregtorony a felező mentén úgy omlott le, hogy az ötszögnek a fele maradt fenn. Az ötszög éle arra a mezőre irányul , ahonnan a legkönnyebben volt megközelíthető. Még ma is látható, hogy a várnak ebben a legerősebb részében laktak is: a középső helyiségben fennmaradtak egy kandalló maradványai és némi gótikus kori faragványok is. A torony sarkait különlegesen faragott kövekkel erősítették meg, azonban a többi épület általános kivitelezése, meglehetősen szolid volt”. Mára az objektum jóval rosszabb állapotban van, mint amikor Szabo látta, éppen ezért a leírása még értékesebb. Csáktornyából mára csak kevés falak maradtak fenn. Ennek ellenére, Zorislav Horvat építésznek, 1971-ben, sikerült felvennie a gótikus pártázat töredékeit és a kandalló maradványait. Ő a közelmúltból visszatekintve12 megállapította a csáktornyai vár tornyáról, hogy az, a 14. század elején keletkezett, továbbá, hogy van néhány román stílusú részlete, valamint azt, hogy a Našice közeli Bedemgraddal (Nekchevar) egy idejű lehet. A datálásában eltért Szabotól, aki a várat a 13. századba helyezte. Tekintettel arra, hogy Csáktornya a templomosok birtoka volt, melyet már 1210-ben nekik adományoztak, kérdéses, hogy miért emeltek ugyan erre a helyre egy másik várat a 14. század elején (azaz, kb. 70. évvel a feloszlatásuk után. fordító).



Forrás: Lelja Dobronić, Posjedi i sjedišta templara, ivanovaca i sepulkralaca u Hrvatskoj. 

/ Jugoslavenske Akademije Znanosti i Umjetnosti, Zagreb, 1984/ 


GPS: É 45° 27.181 (45.453014)
K 17° 17.265 (17.287745)
Bakonybél - Monostor
Új feltöltések, frissítések
15JúnCsesznek - Vár
12JúnBarcarozsnyó - Vár
04JúnMalajesd - Vár  ▪  Döbrönte - Vár
03JúnZalaszántó - Tátika
23MájSzelindek - Vár
22MájKarakó - Vár  ▪  Bükkábrány - Temető
21MájZalaszegvár - Ókarakó
Ajánlott látnivalók
Keresési előzmények
Dragović - Csáktornya-vár