„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék” – írja le Huszt című versében 1831. évi úti élményeit Kölcsey Ferenc, a Himnusz halhatatlan szerzője. A költő, aki betegségét kezelni indult a viski gyógyvizek mellé, megpihent a magyar és az erdélyi történelem eme nevezetes végváránál, s megtekintette annak romjait.
A vár stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagyág (Rika) összefolyásánál emelkedő kúpos sziklán épült fel. Itt, Huszt mellett szakad ki a Tisza a Kárpátok öleléséből, sebes rohanása itt szelídül meg, s alakul át a kanyargó alföldi Tiszává.
Huszt alapítása a tatárjárást követő országrendezés idejére tehető, valószínűleg ekkor épült fel vára is. Az erősség a viski várat váltotta fel a Tisza-melléki falvak, a legfontosabb királyi jövedelmek egyikének számító sóbányák, a lassan szerveződő Máramaros vármegye védelmében. Az 1329. évi, Károly Róbert által adományozott privilégium Husztot a 4 koronaváros (ezekhez 1352-ben Máramarossziget is csatlakozott) főhelyévé tette. Ezt a vidéket a II. Géza és III. Béla idején a vidékünkre érkezett szászok telepítették be. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a koronavárosok Nagyszőlős kiváltságait kapták meg.
A huszti vár első írásos említése 1353-ból való, amikor Macska Domokost említik várnagyul (ő volt ekkor Nyalábvár kapitánya is). 1365-ben Zsigmond király a vidéket Drág és Balk oláh vajdáknak, a Drágffyak őseinek adományozta, azzal a céllal, hogy a moldvai vajda betörései ellen védjék az országhatárt. A Drágffyak közül kerültek ki a megye ispánjai, a sókamaraispánok, ők voltak a vidék legnagyobb birtokosai. Zsigmond király később Perényi Imre titkos kancellárnak adományozta Husztot, amivel megalapozta a két család több évszázados háborúskodását.
A XV. század végén a város újra a korona birtokába került vissza. Királyi, illetve később királynéi tulajdonba került a sóbányákkal együtt: Mátyás király nápolyi házassága folytán a jövedelmek Beatrix királyné kincstárát gazdagították. 1498-ban a várat és az uradalmat ismét a Perényi család szerezte meg Perényi Gábor személyében. A Dózsa-féle parasztlázadás idején a vidék nemessége a huszti várban talált menedékre, amelynek ostromával hiába próbálkoztak a felkelők. Ezt követően ismét királyi tulajdonba került a vár.
A várat egy időre Mária özvegy királyné is birtokolta. 1533 januárjában János király a huszti várban időzött.
A mohácsi csatát követően a vár többször váltott tulajdonost. Egy időre Nádasdy Tamás kapta meg adományba, viszont a várban továbbra is Kávássy Kristóf várnagy „uralkodott”, akiről a korabeli krónikák úgy emlékeznek meg, mint „nevezetes öldöklő és ragadozó” emberről, aki hadaival három vármegye lakosságát tartotta rettegésben.
Magyarország három részre szakadása után Huszt egyike lett az erdélyi fejedelemség legfontosabb végvárainak.
1556-ban Izabella özvegy királyné csapatai ostromolták az erősséget, azonban csak az őrség kiéheztetésével sikerült a várat elfoglalni.
A speyeri szerződés alapján a vár az erdélyi fejedelemséghez került. János Zsigmond fejedelem végrendeletében Hagymássy Kristófra, Békés Gáspárra és Csáky Mihályra hagyta.
Hagymássy Kristóf egyike volt a korszak legnagyobb katonáinak. Mivel felesége hozományát, Makovica várát és uradalmát a Ferdinánd-párti Serédy Gáspár elfoglalta, s a főúr hiába pereskedett annak visszanyerése ügyében, Szapolyai János király pártjára állt, aki kinevezte Huszt várának kapitányává /1557–1564./) Amikor Békés Gáspár pártot ütött a fejedelemmé választott Báthory István ellen, a várat Hagymássy átadta a fejedelemnek. Ekkor, Békés segítségére érkező csapatával járt ezen a vidéken Balassa Bálint is, aki előbb megverte Kornis Gáspár huszti kapitány embereit, később azonban Hagymássy csapdájába esett.
A huszti vár börtönében számos erdélyi nemes raboskodott, így Gálffy János fejedelmi tanácsos is.
A gazdag uradalmat a továbbiakban az erdélyi fejedelmek birtokolták. Bethlen Gábor öccsének, Istvánnak adományozta, így a Bethlen család birtoka lett. Bethlen István máramarosi és hunyadi főispán első felesége, Csáky Krisztina halála után ismét megnősült, feleségül vette Károlyi Katát, Rhédey Ferenc váradi főkapitány özvegyét (Bethlen Gábor sógornőjét). Károlyi Kata férje udvarába vitte 10 esztendős fiát, Rhédey (III.) Ferencet. Az anya minden lehetőséget felhasznált fia előmenetele érdekében: férjével megegyeztek gyermekeik összeházasításáról.
Bethlen Druzsina kezével igen jelentős birtokok ura lett, így többek között övé lett a huszti vár és uradalom. Udvarát a huszti várban rendezte be. Máramarosi birtokait tovább bővítette 1641-ben, amikor 3600 forintnyi zálogösszegért magához váltotta Bánffi Ágnes bocskói uradalmát.
I. Rákóczy György fejedelem 1648. július 1-én kelt oklevelében Rhédey Ferencnek adományozta a máramarosi örökös főispánságot. 1654-ben lengyel honfiúsítást is nyert. Ekkor volt a huszti vár „aranykora”, hiszen például messze földön híres iskolájába még a szomszéd megyék (a királyi Magyarország) nemesei is járatták gyermekeiket. II. Rákóczi György 1657. évi értelmetlen lengyelországi hadjárata következtében török-tatár seregek támadták meg Erdélyt. A rendek ekkor lemondatták a fejedelmet, s helyette Rhédeyt választották meg. Ő azonban néhány hónap múlva, 1658. január 24-én önként lemondott a „nehéz és veszedelmes” tisztségről. A közügyektől haláláig nem vonult vissza, egyike volt Apaffy Mihály fejedelem tanácsosainak. Fia, László korai halála után visszavonult huszti birtokára. 1667. május 13-án hunyt el Huszton.
Később Teleki Mihály kancellár szerezte meg a máramarosi főispáni, illetve a huszti főkapitányi címet és az ezzel járó birtokokat.
A Wesselényi-féle összeesküvés idejében I. Rákóczi Ferenc hadainak egy része 1670-ben itt talált menedéket Spork tábornok seregei elől. Ekkor a vár tulajdonosa a Magyarországról elüldözött Thököly Imre volt (a Rhédey és a Bethlen család közeli rokona). Huszt vára lett a kibontakozó kurucmozgalom egyik központja.
1703-ban, a szabadságharc kitörését követően Rákóczi egyik híve, Ilosvay Imre bejutott a várba, s ott a fizetetlen német őrséget megnyerte a fejedelem pártjának. 1706. március 18-án az erdélyi rendek itt kötöttek szövetséget a magyarországiakkal, hogy Ausztriával külön békére nem lépnek és Rákóczit a magyarok is elismerik Erdély fejedelmének. A szabadságharc hanyatlása idején II. Rákóczi Ferenc 1711. április 27-re Husztra országgyűlést hívott össze, de akkorra már megszületett a szatmári békeszerződés. A béke megkötése után az 1715. évi XCII. törvény Máramaros vármegyét a magyar királysághoz csatolta.
Ekkor kezdődött meg a vár leszerelése, s lassú romlása. 1711-ben az erősen megrongálódott vár az osztrák helyőrség szállása lett. 1766. július 3-án több villámcsapás is érte. Tűz keletkezett, amely a lőportornyot is elérte. A robbanás a legtöbb épületet és a falakat is lerombolta. A romokat ekkor még ideiglenesen befedték, de II. József császár helyszíni szemléje után véglegesen az enyészet lett az osztályrésze. Mára csak a külső falak romjai láthatók.
A mintegy 150 méter magas sziklán épült vár szabálytalan kelet-nyugati irányban elnyúló alaprajzú volt.
Védműveinek elrendezésével alkalmazkodott a helyi domborzati viszonyokhoz. A falak alapzatát a sziklába vájták, ahol azonban a fal a földdel érintkezett, ott cölöpsort vertek le, a cölöpök és a várfal közötti részt pedig rézsűszerűen feltöltötték. Így akadályozták meg a várfal kopását és nehezítették meg az ostromlók feladatát. Az erőd 160 méter hosszúságával és 70 méter szélességével igen nagy területű hegyi várnak számított. Az erősség alsó és felső önálló védelmi rendszerrel bíró vár volt. Az alsó várat háromszögletű bástyákkal erősítették meg, innen lehetett ellenőrizni a felső várba vezető utat. Itt voltak a lakó- és a gazdasági épületek, a börtön és a templom is. A felső várba vezető út végén egy 8 méter mély árok húzódott, amelyen csak felvonóhídon lehetett átjutni. A felvonóhidat mindkét oldalról bástya védte.
