„… Valpó (Valpovo) várának, amit a XV. századtól említenek meg, máig fennmaradtak a maradványai (állítólag itt állt Jovialia római települése). Legelőször a birtok, Sólyagh Iván tulajdonában volt, majd 1397-ben Maróti Iván kapta meg, sőt 1438-ban már az itteni várukat is megemlítik. Maróti Mátyás halála után, Mátyás királytól (1481-ben), a Geréb testvérek, Péter és Mátyás kapták meg, sőt a vár urai is maradtak.
1512-ben a vár tulajdonosa, Perényi Imre nádor és horvát bán, sőt a továbbiakban is az ő, illetve övéi kezén maradt a vár. 1543-ban, Murát bég fogja ostrom alá Valpót és nagy kínnal el is foglalta. A török uralom alóli felszabadulása után, 1721-ben, a várat és a javait, Prandau Péter báró kapta meg, majd a gazdaságot, a Normann Ehrenfels grófok örökölték meg. A XIX. század elején kastéllyá építették át úgy, hogy valami azért fennmaradt a régi várból is.
Különösen a hátsó traktuson mutatkozik meg a vár régi állapota: a megkezdett modern „restaurációt” a világháború állította le.
A mai kastélyt, talán a középkori alapokra építették fel, legalább is azt mutatja ez a szép kétszintes építmény, a tornyával a kapuzata felett. A két szárnya úgy kapcsolódik össze, , hogy a szárnyak illesztékében, szinte érintetlenül fennmaradt egy középkori kerek lakótorony, míg a szárnyakat úgy átépítették, hogy a régi várból csak a külső falak maradtak fenn. A karsruhei hadilevéltárban fennmaradt egy XVII. századi rajz a várról. Egy hídon át, a „ palatu ba”, egy gyenge minőségű sövénykerítéssel övezett külső várba lehetett menni, majd egy további hídon valamiféle építményig, és csak innen lehetett, talán az első emeleten át, a várba jutni. A vár alaprajza nem változott jelentősen: a várudvar körül egy oszlopos galéria, a vár egésze körül, pedig várárok volt, mely máig fennmaradt. A kör alakú toronyban három szint van, melyeket lépcsők kötöttek össze, amit egy külön álló tornyocskában helyeztek el. Az első és a második szinten, egy-egy kör alakú, helyiség van, melyeket alacsony kupolával boltoztak be. Az első emeleti kupola közepén a Marótiak sárkánnyal megkoszorúzott, állítólagos címere található, mivel hogy, a Marótiak a sárkányos lovagrend lovagjai voltak. Az ablakokban padok látszódnak, a bejárat keretezése gótikus munka, és mindenütt látszanak annak nyomai, hogy ez a torony másféle módon kapcsolódott az övezőépületekhez. A kőlépcsőkön és az ablakokon, sőt az ajtófélfákon mindenütt, késő gótikus kőfaragó jelek találhatók, az első a lépcsokön és az ablakokon, de ezeken kívül is van még jó néhány…”
Engel Pál adatai szerint:
A magyar történetírásban Valpó-ként ismert vár, 1338-ban a Szeglaki családé volt, majd 1392. közepétől, 1396-ig a Sólyági családé, aztán 1397-1476-ig a Marótiaké. Ezután a valpói vár és uradalma 1481-től, 1543-ig több birtokos kezén is megfordul (pld. a Gerébeké, majd a Perényieké).
A vár mai állapota:
A várat 1988-tól napjainkig számtalanszor felkerestem. Megállapíthatom, hogy a vár-kastély együttes, valamint a történeti kertje ez idő alatt mind jobb állapotba került, melyről a közölt képek is jó tájékoztatást adnak. Azonban vannak hibák is. Problémának tartom, hogy: a horvát rendszerváltás idején megszüntetett múzeumot máig nem nyitották meg újra,
a több megbecsülést érdemlő, különleges, középkori lakótorony tetejét antennaerdő borítja,
a várban (és a kastély épületében), ma olyan közösségi intézményeket működtetnek (pld. ifjúsági klubot, stb.), ami nem egészen tekinthető várbarátnak (ifjonti dúlások, falfirkák, stb.),
a fentiek okán a vár hétvégén nem is tart nyitva, így bejárni, csak hétköznap 07-15-ig lehet, igaz akkor szinte akadálytalanul
Mindezek ellenére a valpói vár-együttest felkeresésre érdemesnek tartom, de csak hétköznap, ami pld. egy harkányi (vagy pécsi) nyaralás idején könnyedén megtehető, hiszen a vár távolsága Pécstől, alig 50 km .
A várat utoljára 2006. szeptember 10-én, a „Várak, kastélyok, templomok” folyóirat szerkesztőségének tagjai is felkeresték (Kósa Pál, Szabó Tibor, Karczag Ákos, Szatanek József és meghívott vendégként: Nováki Gyula, valamint Csabai Dolores).
Forrás:
Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb.
Branko Nadilo; Védelmi építmények a Papuk hegység nyugati és északi részén.
Čuržik, Vilko; Háromszáz éve szabadult fel Valpó és környéke a török uralom alól. Valpovo, 1987.
Valpovo, tvrdi grad i dvorac u istoimenome naselju, 25 km sjeverozapadno od Osijeka. Valpovački je posjed 1397. ug.-hrv. kralj Sigismund Luksemburgovac darovao mačvanskomu banu Ivanu Morovićkom (Márothy). On je na njem sagradio tvrdi grad, koji se prvi put spominje tek 1438 (castrum Walpo). Nakon što su Morovićki izumrli u muškoj liniji 1476., tvrdi grad preuzeo je ug.-hrv. kralj Matija Korvin, koji ga je 1481. darovao Petru i Matiji Gerébu od Vingárta. Od 1512. pripadao je banu Emeriku Perényiju, koji je ondje i stanovao. God. 1543. zauzeli su ga Osmanlije. Iako su ga oštetili u napadu, nakon zauzeća tvrdi grad bio je obnovljen i u njem je bila stacionirana veća vojna posada. Valpovo je u osmanskim rukama bilo sve do 1687., kad su ga za Velikoga (Bečkoga) rata za oslobođenje (1683–99) oslobodile habsburške postrojbe. Tijekom oslobađanja tvrdi je grad znatno oštećen. Od 1687. Valpovo se nalazilo pod upravom austrijske Dvorske komore, sve do 1721., kad ga je ug.-hrv. kralj Karlo VI. Habsburgovac darovao barunu Petru Hilleprandu von Prandauu, koji ga je temeljito pregradio. Prema nacrtu iz XVIII. st., srednjovjekovni palas temeljito je pregradio u baroknu rezidenciju, oko dvorišta sagradio galeriju na stupovima, a u dvorac se dolazilo drvenim mostom podignutim preko širokoga obrambenoga jarka ispunjena vodom iz rijeke Karašice. God. 1802. dvorac je potpuno uništen u požaru. Već iduće godine započela je njegova obnova, u kojoj su jugozapadno od njega sagrađene i mnogobrojne gospodarske zgrade. Izgradnja je trajala sve do 1816. Obnavljao ga je i barun Gustav Hilleprand von Prandau u razdoblju 1866–69., ali bez znatnijih izmjena, dok su nekadašnji obrambeni jarci 1867. zatrpani zemljanim materijalom dobivenim rušenjem nekadašnjih obrambenih nasipa oko tvrdoga grada. Dvorac je 1885. imao 62 prostorije (među ostalim oružnicu, knjižnicu, arhiv, kazalište i dvorsku kapelu Sv. Trojstva). Prema nacrtima iz 1914. i 1917., Rudolf I. Normann-Ehrenfels pripremao je obnovu dvorca, ali ga je u tom spriječio I. svj. rat. Ženidbenim vezama dvorac je 1885. prešao u vlasništvo grofovske obitelji Normann-Ehrenfels, koja je u njem živjela do 1945., kada je vlastelinstvo ukinuto, a dvorac nacionaliziran. Nakon što je stradao u Domovinskom ratu, šteta je sanirana. Danas u dvorcu djeluje Muzej Valpovštine. – Tvrdi grad u Valpovu obrambeno-stambeni je kompleks trokutasta tlocrta, okrenut u smjeru sjevera, dimenzija oko 83 m × 52 m. Sastavljen je od dvokatnoga barokiziranoga srednjovjekovnoga palasa pravokutna tlocrta na juž. strani i branič-kule u vrhu trokuta na sjev. strani kompleksa, međusobno spojenih bedemima. Bedemi su s vanjske strane poduprti kontraforima, dok su s unutarnje strane u XVIII. st. uz njih prizidana stambeno-gospodarska krila dvorca. Valpovačka branič-kula sagrađena je tijekom druge pol. XV. st. kao masivno zidana četveroetažna građevina kružnoga tlocrta, promjera 11,7 m i danas očuvana u visini od čak 24 m. Bila je pokrivena daščicama, u njezinu je podrumu bila tamnica, a sa zap. strane na nju je naslonjena kapela sv. Ladislava, u doba Osmanlija pretvorena u džamiju. U kulu se ulazilo zavojitim stubama smještenima u posebnom tornjiću. Na prvom i drugom katu kule po jedna je okrugla prostorija svođena niskom kupolom, u sredini koje se nalazio grb, vjerojatno Morovićkih. Duboke prozorske niše na kuli omeđene su zidanim klupama, ulazni je okvir gotički, a na kamenom stubištu, dovratniku i na prozorima svuda su uklesani kasnogotički elementi.
Izvor: Krešimir Regan - Vlatka Dugački - Leksikon Utvrda Hrvatske
