Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében
Vukovár, Valkó - Vukovar, Horvátország, Horvát-Szlavónország, Szerém történelmi vármegye - Valkóvár (Vukovar)
Kapcsolódó látnivalók | |
---|---|
Ajánlott látnivalók | |
---|---|
Vukovár eltünt vára, Valkó - Valkóvár
A karlsruhei hadilevéltárban fennmaradt néhány rajz Valkó (Vukovar) váráról és településéről, melyeket egy spanyol mérnök készített a visszafoglalás idejében. Ezek általánosságban is, bármely horvátországi várábrázolásánál sokkal régebbi rajzok. Ábrázolja még a mecseteket és a karavánszerájt is, néhány épület mai állapota alapján megítélhető, hogy ez az rajz nagyon pontos. Különösen az amelyik a várat profilból ábrázolja. Egy másik rajzról, mely ugyanabban a levéltárban van, az ítélhető meg, hogy a települést tornyokkal és védőfalakkal szándékozták megerősíteni, de ebből soha semmi nem jött létre.
1567-ben Pigafett útleírása említi meg Valkóvárat, melyben azt állítja, hogy nagy város volt és, hogy volt ott egy nagyjelentőségű híd is. Karl Rym az egyik itteni hegyen megemlít egy kicsiny várat, melyről azt tartotta, hogy ez Teutoburg volt. Georgius a boszniai pasalikról szóló leírásában, azt állítja, hogy Valkó egy várral ellátott, fallal övezett város volt, melyben összesen 100 ház és 150 (!) lakos volt, a várban volt némi tüzérség és, hogy ott székelt az aga.
Ő utána Prandstetter is leírta és rajzolta Valkóvárat, ezért ezen ábrázolás és a karlsruhei rajzok alapján megjeleníthetjük a vár képét, amit oda építettek, ahol ma a ferencesek kolostora található. A vár előtti dombot paliszáddal övezték körbe, erről a dombról egy felvonóhíd vezetett a vár irányába, a várárkon át a kaputoronyig. Ezen a kapun áthaladva, egy szűk udvarba juthattak, melynek minden oldalát lakóépületek öveztek. A vár együttese körül, egy várplató volt, ami egy félkör alakú és egy négyzetes toronnyal erősítettek.
Története:
Valkó castruma igen ősi, Valkó királyi birtokban lévő középkori várát, 1231-ben említették meg először, mégpedig Kálmán herceg oklevelében, mint Walkow erős castruma. Ebben említik, hogy hospites juxta castrum Walkow kedvezményeket kaptak Kálmán, szlavóniai hercegtől.
A 13. századi Valkó vármegyének nem voltak kiemelkedő jelentőségű földesurai, mivel a király megtartotta itteni birtokait és csak az irányítás jogát adta át, azonban a település és a vár birtokjogát senkinek sem engedte át. Az ilyen földesurak egyike bazini Szentgyörgyi grófok voltak. Valkó és vára az Anjouk alatt, azaz a 14. század elején élte az igazi virágkorát, amikor a város hetivásár tartására kapott jogot. Valkó középkori kastélya, az előbb román, majd gótikus típusú, középkori várból fokozatosan fejlődött ki.
A vár két egymással szemben álló, négyszögletes toronyból állt, melyeket egy övező-fallal védett várudvarral kötöttek össze. A várba bemenni egy felvonóhídon keresztül lehetett. Utóbb, a külső várhoz még egy négyzetes tornyot építettek, majd a vár a 16. század elején egy külső falövet is kapott egy félkör alakú toronnyal és egy sokszögletű bástyával.
Ekkoriban a Valkó vármegyei ispáni cím igen tekintélyes posztnak számított, mivel az Anjouk kivonták a szlavón bán joghatósága alól és a macsói bán alá rendelték. Ennek okán, a comes Wlkow címet, a Szlavón királyság legbefolyásosabb főurai viselték, akik közé pld. a Gerébek, a Garaiak, a Marótiak, a Tallócziak, az Újlakiak, stb. tartoztak. Ők voltak azok, akik folyamatosan gondoskodtak Valkó váráról és bővítették azt.
A Magyar királyság elleni 1526-os nagy török támadás során, a Nagy Szulejmán vezette török csapatok Zemlénynél átkeltek a Dunán azzal a szándékkal, hogy Szerém és Valkó vármegyék összes várát elfoglalják. Miután törökök véres ostromban elfoglalták Pétervárad várát, Újlakot, Atya és Szata várát, ezt követően Valkóvárat harc nélkül adták fel a védők.
Valkóvárra legelőször Ibrahim pasa érkezett, majd a szultán is felkereste a várost, és összeszámláltatta a károkat. Ekkor állítólag három nap alatt, egy hidat építettek a Vuka folyóra, melyen át a sereggel és az ágyúkkal meglehetett indulni Eszék és a Magyar királyság felé. Ez a híd csakugyan jól lehetett megépítve, hisz majd 250 éven át szolgált.
Beriszló Istvánnak még sikerült egy időre Valkót visszafoglalnia, ám miután a törökök újra elfoglalták, olyan jól megerősítették, hogy erre többé nem volt lehetőség.
A törökkori várról ezt követően, csak a Konstantinápolyba járó császári követek útleírásaiból értesülhetünk.
Az 1683-1699-es nagy török ellenes háború során a törököket kiszorították Vukovárból. Miután a törököknek fel kellett adniuk, előbb kifosztották majd felgyújtották a várat és a települést is.
A várat maguk a helyiek kezdték lebontani 1752. július 17-től, miután a várfal egy része házakra omlott. Ezzel egy időben az anyagát építőanyagként folyamatosan elszállították. Az egykori várból a várfal egy kicsiny darabja még látható, de a vár többi részének ma már nyoma sem látható.
Az egykori vár a mai Gaj (ul. Gajeva) és Kolostor utcák (ul. Samostana), valamint az ipari iskola közti fennsíkon helyezkedett el, kb. 100-150 méternyivel északnyugatabbra a ferences kolostortól. A kapott információk szerint a házakkal beépített területen eddig nem történt régészeti kutatás, bár építési munkálatok alkalmával még találoztak a falak szerény maradványaival.
Forrás: Djuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj is Slavoniji, Matica Hrvatska, 1920. Zagreb)
Fordította és összeállította: Szatanek József
Köszönetnyilvánítás Dario Šošić úrnak, Valkó vára - modelljeinek és 3D ábrázolásainak készítőjének az átadott anyagokért.
Vukovar
Vukovar je grad na ušću rijeke Vuke u rijeku Dunav. Teško je točno odrediti kada je nastao, prisutni su slojevi neolitskih kultura (starčevačka, sopotska, vučedolska itd.)
Vjerojatno je u vrijeme antike postojala nekakva manja kula ili kontrolna postaja na dunavskom limesu. Prisutni su I rimski ostaci kamenih spomenika na cijelom području. U okolici su prisutne avarodobne nekropole, zatim slavenske. Tada je, početkom 9. stoljeća I nakon sloma pobune Ljudevita Posavskog, knez Pribina dobio stotinu kmetskih selišta u donjem povučju od franačkog kralja Ludovika Njemačkog (Ludwig II. der Deutsche) Vjerojatno je tad za središte svojega lena odabrao samo ušće Vuke u Dunav I povišenu obalu za izgradnju utvrde Vukovo. U samom centru (Lijeva bara) pronađeno je srednjovjekovno groblje koje obuhvaća vremenski period od 8-15. stoljeća.
U djelu ''De Gestis Hungarorum'' spominje se da su Mađari u 10. stoljeću prodrli u Slavoniju I spalili tri utvrde, Zagreb, Požegu I Vukovo.
Dolaskom Mađara formira se Vukovska županija, spominje se u izvorima - darovnica kralja Andrije II (II. András) 1220. kao ''Comitatus de Wolcou''. Sama utvrda (Castrum Walkow) se spominje u izvorima u povelji hercega Kolomana (Kálmán) iz 1231. gdje Vukovo postaje slobodni kraljevski grad.
O živom naseljavanju svjedoči I to da se u navedenoj povelji spominju Teutoni I Saksoni koji ovdje nalaze svoje mjesto u vrijeme ili nakon križarskih ratova. U tom smislu se spominje I crkva sv.Lambert koja je jedina tog imena u srednjovjekovnoj pa I kasnijoj hrvatskoj povijesti, a sugerira sjeverni ili zapadni naseljenički etnikum.
Vlasnici Vukova su se mjenjali, Gorjanski, Iločki, Gerebi, Morovićki itd)
Imenu Vukovo počinje se od 1323. dodavati sufik Var, pa isprava kralja Ludovika iz 1347. donosi ime Wolcovar.
Uporedo sa razvitkom srednjovjekovnog Vukova na desnoj obali Vuke, razvija se I naselje Varoš (Warasy) na lijevoj obali Vuke. Oni će se međutim zvanično ujediniti tek u 19. stoljeću.
Dolaskom Osmanlija 1526. u Vukovar, gradi se čuveni most preko Vuke koji su opisali mnogi putopisci. Most je bio drven I dug oko 500 koraka. Utvrda je u to vrijeme zaposjednuta bez borbe, pa Vukovar prolazi bez razaranja. U nekoliko napada Vukovar opet pada u kršćanske ruke već 1527. (Berislavić) no to je vrlo kratkotrajno.
Iz doba Osmanlija imamo čini se ponajviše izvještaja raznih putopisaca I poslanstava o stanju utvrde na brijegu. Oni nam donose I nekoliko dragocjenih grafičkih prikaza utvrde I podgrađa iz kojih možemo iščitati da se Vukovar razvijao kao obrtničko-trgovačko naselje, središte nahije pa potom I kadiluka u Srijemskom sandžaku.
Do utvrde se dolazilo uspinjanjem na utvrdni brijeg koji je bio dodatno utvrđen palisadama I grabama. Zatim se preko povišenog barbakana dolazilo ispred ulazne kule odjeljene suhom grabom preko koje je vodio pokretni most do prvog kata ulazne kule. Dvorište utvrde je bilo usko, okruženo visokim paviljonima I kulama. Glavna kula je bila nešto veća, nalazila se na zapadnom dijelu utvrde, iznad podgrađa. Uokolo su tijekom renesanse dodani još neki elementi kao što su sjeverna, kružna polukula prema Dunavu I južni bastion prema podgrađu, sukladno pojavi vatrenog oružja. Dodaje se I vanjski pojas zidina koje su bile škarpirane odnosno iskošene.
Osmanlije nisu značajnije dograđivali utvrdu jer im je bila potpuno sporedne važnosti, čuvala je navedeni most preko Vuke kojim se išlo prema Osijeku, I eventualno pristanište na ušću.
1687. Vukovar biva oslobođen od Osmanlija no oni bježeći, spaljuju most I utvrdu, pa austrijska vojska popravlja I zauzima utvrdu bez borbe. U nekoliko navrata Osmanlije opet zauzimaju Vukovar 1688. i 1691. no sve je kratkog vijeka. Nakon oslobođenja krajem 17. stoljeća utvrda se potpuno zapušta, u 18. stoljeću čak se I ruše neke njezine zidine I kule. O tome također imamo skromne grafičke izvore. Cijeli dio oko utvrde se razgrađuje izgradnjom kuća I prve crkve u blizini. Vremenom ostaci postaju sve oskudniji mada su I dalje vidljivi.
Danas se od čuvenog Vukova, središta Vukovske županije jedino može vidjeti dio masivnog podzida južnog bastiona, koji štrši izvan brijega I svjedoči o prošlim vremenima. Na žalost nikada nisu vršena sustavna istraživanja I zaštita pronađenih ostataka utvrde.
GPS: | É 45° 20.916 (45.348602) |
K 19° 0.329 (19.005478) |
Információk: Az egykori vár a mai Gaj (ul. Gajeva) és Kolostor utcák (ul. Samostana), valamint az ipari iskola közti fennsíkon helyezkedett el, kb. 200 méternyivel északnyugatabbra a ferences kolostortól.
Napjainkban már semmi felszíni nyoma sincs a korábbi erősségnek.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
Kapcsolódó látnivalók | |
---|---|
Ajánlott látnivalók | |
---|---|
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.