Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Saskő vára és elővár

A Garam folyó bal partjának közelében emelkedő 368 méter magas hegyen romladozik Saskő vára. Két részből állt, a hegycsúcs alatti alsóvárból és a 28 méterrel föléje magasodó felsővárból. A XVI. században kialakított alsóvárból nem maradt a felszínen semmilyen védőmű, vagy várfal nyoma, ezek köveit valószínűleg a falusi lakosság hordta el. Egyedül a nagyméretű, mély ciszterna jelzi, hogy itt valamikor emberi élet létezett. A meredek hegygerinc oldalán kapaszkodunk fel egy romos barbakánon keresztül a hatalmas, vastag falú kerek ágyútoronyhoz. Ennek falában, a tüzérségi eszközök harcrendbe állítása idején, ágyúlőréseket alakítottak ki, melyből pusztító tűz alá vehették a támadó ellenséget. Boltozatának leszakadt részei az 1678-as császári robbantásra emlékeztetnek. A torony alól egyre emelkedő úton érünk fel a palotarészekhez. A hosszan elnyúló várudvar ÉNy-i oldalán három emeletes, reneszánsz stílusú épület emelkedik, melynek falai már csak a folyó felőli, külső oldalon maradtak meg. A kőfalban ablaknyílások, kisebb lőrések és gerendanyílások sorait figyelhetjük meg, sőt sok helyen még a vakolat is látszik. A belső falak, lévén vékonyabbak, szintén a Habsburg zsoldosok robbantásainak áldozatául estek. A felsővárban két helyen is kerek ciszternák szolgálták a vár lakóinak vízszükségletét. Míg az egyiket az udvaron, addig a másik egy fedett helyiségben alakították ki egykoron. A felsővár DK-i végén mély pincék maradványai állják az utunkat. A több emelet magas falak, melyek a korábbi, gótikus stílusban felépült lakópalotához tartoztak néhol teljes magasságukig állnak, máshol az alapokig leomlottak. A D-i sarkon kis méretű tüzelőállás vigyázta a felvezető utat.

A romokba dőlt Saskő középkori várat napjainkra ismét gondoskodó kezek óvják és Uniós projekt keretében komoly helyreállítási munkálatok zajlanak.

Története:

Az 1241 - 1242-es esztendőkben a magyar királyságra zúduló hatalmas tatár lovas seregek feldúlták az ország településeit, mérhetetlen károkat okozva emberéletben és anyagiakban. Csak a kevés számú erődített helyre bemenekült lakosság tudta magát megvédeni a félelmetes hódítótól. A közhiedelemmel ellentétben a mongolok, bár alapvetően nomád lovas népek voltak, rendelkeztek várostromokra alkalmas harci eszközökkel. Ezeket a magukkal hurcolt fogoly vagy a szolgálatukba szegődött kínai hadmérnökök építették meg általában a helyszínen. A hadi ostromszerekhez csak fa gerendák, kötelek és bőrök kellettek, ezeket pedig könnyű volt előteremteni. Így hát sikerrel vívhattak meg erődített várakat és városokat, mint ahogy ismerni rá számtalan példát a orosz földről, vagy hazánkból mondhatni Esztergom városát, Nagyváradot…stb. Sőt, újabban a történészek már a füstös lőpor alkalmazását is a tatárok hadiszerei között említik meg.

Miután a tatár hordák elvonultak, a horvát tengerpartól hazatérő IV. Béla király által elrendelt országos várépítési program keretében a Báncsa nemzetséghez tartozó Vince és Péter nevű fivérek emelték a Garam folyó melletti „Susal” nevű birtokukon emelkedő meredek sziklagerincre Saskő várának legkorábbi magját. A két testvér volt a később országos méltóságokra emelkedett Horváti család őse.

1253-ból származik az első, napjainkig fennmaradt okleveles említése Saskő erősségének. III. Endre király halálával férfiágon magva szakadt az Árpád-házi uralkodók sorának. Az országban a megerősödött oligarchák ragadták magukhoz a hatalmat. A Felvidék területén a Trencsénből uralkodó Csák nembeli III. Máté báró, aki bár látszólag a cseh Vencel királyt ismerte el maga felett királynak, sorban foglalta el a kisebb-nagyobb egyházi és világi birtokosok földjeit, várait. 1306 körül a trencséni nagyúr katonasága bevette Saskő erődítményét. A Csákok uralták egészen 1321-ig, amikor a hatalma csúcsán álló Csák Máté tartományúr meghalt. Röviddel ezután a magyar uralkodó híve, Gutkeled nembeli Amadé fia Miklós csapataival betört a Csák tartományba, és elfoglalta Appony, Ugróc, Privigye és Bajmóc erődítményeit. Eme sikerek láttán maga a király, Károly Róbert is hadba szállt. A királyi sereg Trencsénhez vonult felé, aminek várát véres ostromban, végül egyezség után, feladtak a védői.

A Csák birodalom szívének eleste után a többi vár helyőrsége is feladta a posztját. A megszállt Saskő élére egy selmecbányai polgárt állított a győztes uralkodó. 1347-ben Nagy Lajos király lovagi kíséretével átlépte a magyar határt és elindult Itáliába, hogy megbosszulja testvéröccse, Endre meggyilkolását. A hadjáratra indult magyar urak között volt „Vesszős” György saskői várnagy is. 1348. január 21.-én az itáliai Aversa kolostoránál, a gyilkosság színhelyén, a magyar király utasítására összeült bíróság bűnösnek találta és halálra ítélte Durazzói Károly herceget. A kivégzést „Vesszős” György zólyomi ispán és saskői várnagy hajtotta végre, lefejezve a herceget. A többi Anjou-herceget a királyi sereg fogolyként magával hurcolta Magyarországra, ahol a visegrádi várban tartották, előkelő módon, fogva őket.

Saskő vára és a hozzá tartozó jobbágyfalvak a további évtizedekben a zólyomi ispánság alá tartoztak. Zsigmond király az őt a magyar trónra segítő Szécsényi Frank és Simon báróknak adományozta oda 1387-ben a saskői váruradalmat, melyhez a környező jobbágyfalvak tartoztak a földesúri szolgáltatásokkal. Két esztendő múltán, ismeretlen okból visszakerült az uralkodó birtokába. 1390 körül az uralkodó Jolsvai Leusták udvarmesternek, legfőbb bizalmasának adta oda a váruradalmat. A volt udvarmester a Nagy Lajos király idejében még legfőbb befolyással bíró „csáktornyai” Lackfi István meggyilkolása után 1392 novemberétől megkapta a nádorispáni hivatalt. Később a magáénak mondhatta még a Csetneki és Jolsvai főúri család is, majd 1427-től Cillei Borbála királyné javadalmai közé tartozott. 1440-ben a magyar királyság területére érkeztek az özvegy Erzsébet királyné {+1442} által az utószülött fia védelmére hívott cseh husziták. A harcedzett katonák előbb Erzsébet királyné, majd annak halála után V. László király szolgálatában álltak, de vezérük Jan Giskra igazából nem ismert maga felett el senkit. A felvidéki cseh uralom egyre nagyobb vidékekre terjed ki uralmuk alá hajtva a kisebb-nagyobb egyházi és világi földesurakat. Velük szemben I. Jagelló Ulászló ellenkirály, majd Hunyadi János kormányzó tehetetlennek bizonyult, ez utóbbi serege többször is vereséget szenvedett az ide vezetett hadjárataiban.

Jan Giskra főkapitány az Erzsébet királynétól kapott várakba a saját híveiből erős őrséget rakott. 1441 - 1456 között a cseh huszita Peter Kollár viselte a saskői várnagyságot. 1449-ben egy magyar sereg meglepetésszerű támadást intézett a huszita zsoldosok kezén lévő Körmöcbánya ellen. Bár az ostrom sikertelen maradt, de foglyul ejtették Kollár Péter revistyei és saskői kapitányt, Giskra hívét. A várnagy, később kiszabadulhatott a fogságból, mert még 1456-ig ő parancsolt abban a két erősségben. Miután 1462 áprilisában Hunyadi Mátyás király kiegyezett a cseh Jan Giskra zsoldosvezérrel, Saskő váruradalma a hozzá tartozó 40 jobbágyfaluval visszakerült a királyi Kamara kezelésébe.

Hunyadi Mátyás király az 1477-es házasságkötése után feleségének, Aragóniai Beatrix királynénak adományozta többek között Revistye és Saskő váruradalmait. Az uralkodó halála után Beatrix, hogy elérje a királynővé való koronázását, Revistye és Saskő várait a hozzá tartozó jobbágyfalvakkal együtt, Nagylucsei Orbán egri püspöknek {+1491 ősze}, a nádori jelenlét bírájának adományozta oda. Terve azonban nem sikerült, mert bár a püspök elfogadta a bőséges adományt, de ennek ellenére II. Jagelló Ulászló cseh királyt támogatta a magyar trón megszerzésében. Az 1510-es esztendőkben a Nagylucsei família igen sokat hatalmaskodott a környékbeli településeken, például felgyújtották Breznóbánya városát is. 1517. jún. 9.-én Jagelló II. Lajos király elrendelte a botrányos hatalmaskodási ügyben a vizsgálatot, majd szeptemberben az elhangzott tanúvallomások alapján a Nagylucsei bárói családot hűtlennek és felségárulónak nyilvánították, és mint összeesküvőket fej és jószágvesztésre ítélték. Az uralkodó idéző levelét, mint azt a garamszentbenedeki konvent jelentette, Nagylucsei Gergely Saskő várában még a köteles tisztelettel vette át, de László úr a revistyei erődítménybe már be sem engedte a király emberét. Még cifrábban járt az a megbízott, aki Nagylucsei Domján zólyomlipcsei sasfészkét kereste fel. Őt, az apátság hiteles emberét, már a vár közelébe sem engedték, sőt, ocsmány, gyalázkodó szavakkal illették! Az ehhez hasonló hatalmaskodási és gyilkossági ügyek is jelzik, hogy a Nagylucsei Dóczy család tagjai a Garam völgyének hírhedett bárói közé tartoztak.

A XVI. század folyamán a haditechnika gyökeres átalakulásával, az egyre nagyobb romboló erővel bíró ágyúk megjelenésével a várakat is át kellett alakítani. Az addigi vékony, de magas várfalak helyére vastag falú, alacsony falakat alakítottak ki, ahol megjelentek az ágyúk elhelyezésére alkalmas védőművek, a bástyák.

Saskő erősségét valószínűleg ekkoriban bővítették a nagyobb területű alsóvárral. Az eddig végzett régészeti kutatások szerint a kerek öregtorony vastag falába ekkoriban vágták az ágyúk elhelyezésére alkalmas nagyobb méretű lőréseket. Így a továbbiakban ez az ágyútorony lett a vár legkorszerűbb védőműve. Mivel azonban földesurai nem gondolták, hogy idáig eljuthat a hódító török, nem építették ki korszerűbb bástyákkal rendelkező erősségé, a középkor folyamán továbbra is mindvégig megmaradt harmadrendű magánvárnak.

Kicsiny létszámú helyőrsége a XVII. század folyamán meghódolt a Habsburg császári ház zsarnoki uralma ellen indított hadjáratok során, így 1605 végén Bocskai István, 1619 - 1623 között Bethlen Gábor, majd 1644-ben I. Rákóczi György erdélyi fejedelem seregei előtt.

Egészen 1647-i a Nagylucsei Dóczy família birtokolta, amikor férfiágon kihalva, minden vagyonuk a selmecbányai kincstári bányakamarához került át. Viharos napok következtek 1664 májusában, mikor Souches gróf, császári generális seregével a töröktől visszafoglalta Nyitra várát, majd a Zsarnóca és Garamszentbenedek melletti csatákban legyőzte Kücsük Mehmed pasa török katonaságát.

Thököly Imre kurucainak 1678-as hadjárata miatt, a bányavárosok védelmére, Revistye és Saskő várait erős császári őrséggel rakták meg, akik azonban a felkelők közeledtének hírére elszöktek a rájuk bízott posztokról. Saskő és Revistye váraiban bevonultak a kurucok, mivel azonban november 1.-én a közeli garamszentkereszti csatában Wrbna császári generális legyőzte őket, rövidesen kénytelenek voltak kiüríteni az erődítményeket.

A területet ellenőrzése alá vonó császári katonaság felrobbantotta Saskőt, míg Revistye - nem tudni milyen okból - továbbra is épen maradt. A romba dőlt Saskő vára a továbbiakban nem szerepelt a hadi krónikák lapjain.