Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Verebély - Fidvár

A régészeti lelőhely Verebély városától délre található, a Fidvár néven ismert mezőn. 

A lelőhelyről az első információk a 19. század második felében jutottak el a szakmai közvéleményhez, és az 1876-ban Budapesten megrendezett VIII. nemzetközi régészeti és antropológiai kongresszushoz kapcsolódtak. Az ezt követő időszakban, ennek a kongresszusnak, valamint az 1896-ban közelgő millenniumi ünnepségeknek köszönhetően az egész Bars megyében felerősödött a régészeti és történelmi emlékek gyűjtése. A Magyar Történelmi Társulat megyében tevékenykedő tagjai aktívvá váltak, és elkészítették a Bars megye területéről származó őskori régészeti lelőhelyek térképét (köztük Verebély ábrázolását), amely nagy figyelmet keltett a szakemberek körében.

A 19. század végén és a 20. század elején a helyi postamester, József Nécsey intenzíven érdeklődött Verebély környékének régészete és történelme iránt. Kiterjedt régészeti gyűjteményének legtöbb leletét a Fidvár lelőhelyről származó leletek tették ki. Érdekesség, hogy 1927-ben gyűjteményét Léva városának adományozta, és ez lett a Barsi Múzeum gyűjteményének alapja.

Az 1930-as években végezte itt az első szakértői munkát Štefan Janšák amatőr régész, aki a szlovák régészet kiemelkedő alakja és egyik alapítója lett. Részletes topográfiai leírást készített a lelőhelyről és feltérképezte azt. Leírta a település erődítési rendszerét is.

Az első régészeti kutatást azonban 1967-ben Anton Točík végezte el Fidváron.

A legrégebbi leletek az ún. lengyeli és badeni kultúra időszakához tartoznak (a késő kőkorszak idősebb és középső szakasza, kb. Kr. e. 4000-3000), de összefüggő kulturális réteget csak a késő kőkorszak végétől (kb. Kr. e. 2700-2300) a Makó kultúra megtelepedése alakított ki. Ezen felül a régebbi bronzkor (Kr. e. 2100-1450 körül) fejlett kultúráinak rétegei helyezkedtek el, nevezetesen a Hatvani (a teljes elterjedési terület legnyugatibb lelőhelye). A régészeti anyag a közelebbi és távolabbi területekkel való kapcsolatokat dokumentálja. A legfiatalabb leletek a korai vaskorból (Kr. e. 2. század körül), a római korból (Kr. u. 2-3. század), a népvándorlás korából (Kr. u. 5-6. század) és a középkorból (11-12. század) származnak. Az azonosított rétegtani képet (azaz a településrétegek egymás fölötti sorrendjét) Anton Točík összehasonlította a korábbi bronzkorból származó legfontosabb délnyugat-szlovákiai erődített településekkel.

Az erődítéssel kapcsolatos megállapítások különösen jelentősek voltak. A legkésőbbi árok ma is látható a terepen. Lenyűgöző méretekkel rendelkezett. Eredeti szélességét 20 m-re becsülik, mélysége pedig legalább 7 m. Az árkot a belső oldalon egy közel 7 m széles, favázas bástya szegélyezte.

A település intenzitása a régi bronzkorban (i. e. 2100-1450 körül) tetőzött, amikor a települést fokozatosan három árokkal vették körül. Az erődített településen belül és kívül egyaránt közel 150, tervszerűen sorba rendezett lakóház alaprajzát tárták fel. 

Egy szünet után a település a Kr. u. 2. század második felében nyerte el újra jelentőségét, amikor két rövid ideig tartó katonai tábor épült itt, amelyek a római csapatoknak a markomann háborúk során a kvádok területére való mély benyomulásáról tanúskodnak. Két tábor egy területen való előfordulása arra utal, hogy a stratégiailag előnyös helyet többszörösen használták a barbárok elleni számos katonai művelet során. A táborok eltérő mérete azt bizonyítja, hogy a markomann háborúk idején a kvádok területén kisebb különítmények mellett nagy római katonai csoportok is működtek.

A megerősített település teljes területe körülbelül 3,5 hektár, gazdasági hátországa pedig körülbelül 15 hektár. Mindkettő egy aktívan művelt szántóföldön fekszik, és jelenleg nagyszabású régészeti kutatással nem feltárható. Ezért a geofizikai mérések alapján a település területén belül több helyen is azonosították a legnagyobb régészeti potenciállal rendelkező lelőhelyeket.

Forrás: https://www.vrable.sk/praveke-mesto-pri-vrabloch.html