Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Alsósajó - Nížná SlanáSzlovákiaFelvidékGömör-Kishont történelmi vármegye - Sajó-vár, Kismurány

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.03.16.

Sajó-vár, Kismurány vára

Alsósajó (Nížná Slaná) bányásztelepülés, Rozsnyótól 14 km-re északnyugatra, az Érchegységben, a Sajó jobb partján fekszik. A település a XIV. század közepe táján keletkezett. Az Ákos nemzetség által telepített sajóvölgyi bányászfalvak sorába tartozik. Első írásos említése 1363-ban „Sayow” néven történt. 1423-ban „Alsosayo”, 1599-ben „Also Saio” néven szerepel az írott forrásokban. A 1427-ben a Csetneky család, majd a század közepétől 1459-ig a husziták birtokolják.

Alsósajó község nyugati végében, részben házaktól körülfogva magasodik a Murányka (Muránčok) tszf. 397 m magas kopár dombja. Itt állt a középkorban Sajó-vár, vagy későbbi nevén, Kismurány vára. A vár eredetéről több elképzelés is született. Ismeretes olyan feltételezés, mely szerint a Bebekek építették, más nézet szerint a husziták emelték, miután 1449-ben elfoglalták a falut. A csehektől 1459-ben foglalták el Mátyás király vezérei (Bonfini). Az ostrom során bizonyára rommá lett, többé nem említik. Az alatta fekvő település német lakossága a középkor vége felé megfogyott, elszlávosodott.

A vár romjait a környék építkezéseihez hordták el. 1873-ban még látható volt mély kútja és néhány csekély faldüledéke. A Murányka-hegy központi dombján jól kivehető az egykor itt állt, 8 m átmérőjű torony körvonala. A tornyot feltehetően palánk-vagy cölöpfal vehette körül valaha, ennek azonban a felszínen látható nyoma nem maradt. A torony alatt, az É-i oldalon sánc maradványai ismerhetők fel.

A várhegy D-i és ÉNy-i oldalában felhagyott kőfejtő található. A későbbi bányatevékenység jelentősen elpusztította Sajó egykori várának maradványait, roncsolta a várhegyet. Ennek köszönhetően a vár teljes kiterjedése, formája napjainkban már nem rekonstruálható.

A közelmúltban vált ismertté, hogy a Várhegy keleti irányban ereszkedő gerincének végében, alig 90-100 méterre az egykori vár központi magjától egy elővár helyezkedik el. Jelenlegi formája szerint önnálló egységet képez, de egykor talán a Sajó várának részét is képezhette. Ennek egyik bizonyítéka lehet, hogy a két erődítésrészt összekapcsoló terület északi részén, a Lidar kép sáncszerü vonalat mutat. Remélhetően a szakemberek a jövőben pontosabb információkkal tudnak majd szolgálni erről a várhelyről. Miután Sajó-vár eredetéről is több elképzelés ismeretes (Bebek és huszita építés), talán sikerülhet tisztázni az elővár keletkezését és szerepét is.

Források:

Alsósajó, Sajó-vár - A honlap korábbi szócikke:

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp. I. 1890. 127.
Michal Slivka – Adrián Vallašek: Hrady a hrádky na východnom Slovensku. Košice, 1991. 171.
Ila Bálint: Gömör megye. II. Bp. 1944. 44-45.
Soós Elemér – Pogrányi Nagy Félix: Magyarország várai. Kiegészítés Soós Elemér munkájához. Gömör vármegye. 1940. OSZK. Kézirattár. II. kötet. Fol. Hung. 3512. 4.
Sthymmel Samu: A gömöri várak. Rozsnyói hiradó. 1873. 16. sz. (okt. 19.). 2.

Keserű László - 2025 - Terepi feljegyzések - www.varak.hu

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 43.481 (48.724689)
K 20° 24.962 (20.416040)

Információk: Alsósajó (Nížná Slaná) bányásztelepülés, Rozsnyótól 14 km-re északnyugatra, a Sajó jobb partján fekszik. A község nyugati végében, részben házaktól körülfogva magasodik a Murányka (Muránčok) tszf. 397 m magas kopár dombja. Itt állt a középkorban Sajó-vár, vagy későbbi nevén, Kismurány vára.

A közelmúltban vált ismertté, hogy a Várhegy keleti irányban ereszkedő gerincének végében, alig 90-100 méterre az egykori vár központi magjától egy elővár helyezkedik el.

Utolsó frissítés: 2025.03.16.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025