Utolsó frissítés: 2017.07.29. - Az információk elavultak lehetnek!
Késmárk várát a gazdagságáról egykoron irigyelt szász kereskedőváros É-i végében találhatjuk. Míg a régebbi feltételezések a XV. század 30-as éveibe tették az építését, újabb vizsgálatok szerint csak 1462 után keletkezett, amikor Hunyadi Mátyás király a Szepességet visszafoglaló Szapolyai István kincstartónak adományozta oda a települést és a környező jobbágyfalvakat. Ezek szerint a főnemes utasítására emelték a késmárki várat, mint földesúri birtokközpontot. Egységes terv alapján készült a hat külsőtornyos erősség, ami végső kialakítását a Thököly família évszázados birtoklása alatt nyerte el. Ez idő tájt készültek a reneszánsz stílusú oromzati díszek, de a napjainkban már bevakolt várfalakat is sgrafittó, vagyis a vakolaton kialakított reneszánsz díszítés ékesítette. Az erősség, bár mély vizesárok kerítette, sohasem bírt jelentősebb katonai szereppel, maga a fallal kerített szabad királyi város sokkal nagyobb fontossággal bírt. A négyszögletes kaputorony felett, amit a középkorban felvonóhíd ívelt át, napjainkig fennmaradt a márványtábla a következő latin nyelvű felirattal: "A legerősebb bástya az Úr neve 1628", ami a Thököly család által végrehajtott átépítés záró évszámát adja meg. A kisméretű várudvar É-i oldalán kereshetjük fel az eredetileg gótikus, majd barokk stílusban átépített várkápolnát. Utolsó átalakítása 1658-ban történt, stukkóit itáliai mesterek alkották. Ekkoriban kapta a csavart oszlopokkal díszített oltárát, amelyen Szent István, Szent Gellért, Szent Imre és Szent László szobrai láthatók. A várkápolna alatti rész a Laszky és Thököly család sírboltját rejti magába. Késmárk vára, szerencsésen túlvészelve a vérzivataros évszázadokat, ma is épségben várja a történelmi régmúltra kíváncsi turistákat, falai között Vármúzeum működik.
Késmárk várának építéstörténete:
Késmárk várának históriája szorosan összekapcsolódik a tőle D-re elterülő, egykor gazdagságáért irigyelt szász kereskedővárossal, ezért csak az eltéréseket ismertetem az alábbiakban.
1430 -- Régebbi elképzelések szerint a cseh husziták betörései elleni védelmül emeltették a városi polgárok az É-i oldalon lévő erődítést egy régebbi apácakolostor helyén, annak köveiből.
1462 után -- Az újabb régészeti kutatások szerint azonban csak Szapolyai István szepesi gróf földesúri birtoklása idején emelték újonnan a késmárki várat a helyén emelkedő kolostor köveiből, ami a továbbiakban a főnemesi család birtokközpontjának szerepét töltötte be.
1526 után -- Szapolyai János király, hogy a nagyúri támogatói számát szaporítsa, a lengyel származású Laszky Jeromosnak adományozta oda, tőle viszont a Habsburg zsoldosok foglalták el.
1579 -- 1684 -- Ebben az időszakban az erődítés a marhakereskedelemmel óriási vagyont szerzett Thököly família birtokában volt, akik a török hódoltság háborús vidékeitől messze lévő várat kényelmes, reneszánsz díszítésű főnemesi lakóhellyé alakítatták át.
1684 -- 1711 -- A Habsburg császár elleni felkelések idején nem játszott fontosabb szerepet a vár, ami, alá volt rendelve a sokkal jobban megerősített szabad királyi városnak.
1980-as évek -- A műemlékvédelmi szakemberek által restaurált egykori főúri lakban Vármúzeumot rendeztek be.
Története:
Árpád-házi II. Géza király uralkodása {1142 – 1162} alatt érkeztek a történelmi Magyarország addig csak gyér szláv lakosság által lakott É-i területeire azok a németajkú telepesek {„hospesek”} akik rövidesen települések sorát alakították meg. A históriás könyvekben „szászoknak” említett új lakosság jól értett a kereskedelemhez, a bányászathoz, szorgalmas kézművesiparukkal a kezdetleges falvakból rövidesen fejlett városok alakultak ki, közülük is kitűnt Lőcse és Késmárk. Egy 1190-es oklevélből ismerjük, hogy a napjainkban is álló vár helyén egy apácazárda működött. Az 1241 – 42-es tatárjárás ezen a területen is jelentős pusztítást végzett, de az uralkodó által behívott újabb telepesek ismét felépítették az üszkös romokat. A XIV. században Késmárk sorra kapta meg a városi élethez nélkülözhetetlen privilégiumokat, így 1380-ban Nagy Lajos segítette a fejlődését, míg 1400-ban Luxemburgi Zsigmond király által árumegállító joghoz jutott. A gazdag, ezért irigyelt helységet valószínűleg már a XV. században erős kőfal övezte. Komolyabb veszedelembe 1440 után kerültek a dolgos szász polgárok, mikor az Erzsébet özvegy anyakirályné hívására Jan Giskra cseh huszita zsoldosvezér fegyveresei megszállták a Felvidék középső területeit. Ekkor kényszerültek adófizetésre a szepességi szász települések lakosai is, minek csak a Hunyadi Mátyás király hadvezére, Szapolyai Imre kincstartó által vezényelt 1462-es hadjárat vetett véget. Ekkor újabb csapás érte a lakosságot, mivel az uralkodó a késmárki birtokot a győztes nagyúrnak adományozta, aki a város K-i sarkán álló apácakolostort lebontatva egy kővárat emeltetett, amely a továbbiakban, mint földesúri birtokközpont szolgálta. Ezzel viszont évszázadokig tartó viszály keletkezett a szabad királyi város és a mellette lakó földesúr között. A törökkel vívott vesztes mohácsi csata után Szapolyai János király, hogy párthíveit szaporítsa, Késmárk várát a lengyel származású Laszky Jeromosnak adta, aki többször is képviselte őt a török szultán színe előtt Isztambulban. A Felvidéken támadásba lendülő Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, majd szintén magyar király zsoldosai azonban1527-ben elfoglalták ezt a területet is. A következő évtizedek a Lőcse városával vívott belháborúval telt el, melynek során véres küzdelmek zajlottak a Lengyelországgal folytatott kereskedelem hasznáért. Ebből végül 1558-ban Lőcse került ki győztesen, mivel Habsburg Ferdinánd király eltiltotta a késmárkiakat a további hadakozástól. 1579-ben új földesúr költözött a várba Thököly Sebestyén személyében, aki marhakereskedéssel gyűjtötte össze a hatalmas vagyonát.
Előbb zálogul, majd 1583-tól örökbirtokul az övé a vár, melyet ennek a főnemesi famíliának a tagjai építették ki reneszánsz főúri lakká. Késmárk sohasem bírt fontosabb katonai jelentőséggel, osztozott a Szepesség sorsában, minek központja Lőcse városa volt. 1605-ben Bocskai hajdúi, majd 1619 körül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai vonultak be az ágyúlövés nélkül kaput nyitó gazdag kereskedővárosba. 1671-ben a Habsburg császár elleni Wesselényi-féle összeesküvésbe belekeveredett Thököly Istvántól elkobozták a késmárki birtokot, az egykorú források szerint 16 szekérrel vitték el a várból a főnemesi család kincseit Bécsbe. Az Erdélybe menekült Thököly Imre az 1680-as évektől kezdve sikeres hadjáratokat indított a Felvidéken, melynek során Késmárk is az uralma alá került. Mivel azonban a hatalmas török szövetséges szerencsecsillaga leáldozott, a „kuruckirály” is kénytelen volt elmenekülni erről a vidékről. Utolsó katonai jellegű szerepét a város és a vár a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején játszotta, mikor 1709 decemberében öt napig ellenállt Heister császári tábornagy seregének.
Ennek megbosszulására, ígérete ellenére, a főtiszt kivégeztetett hat polgárt és hat katonát, köztük Kray Jakab főbírót, Lányi Mártont és Toperczer Sebestyént. A jelentőségét vesztett védőműveket a XVIII. században a terjeszkedő lakosság fokozatosan lebontotta, néhol még látni a városfalakat a házak közé beépülve, míg egy részletét restaurálták. A késmárki várban működött még szövőgyár és raktárak sora, míg az 1970-es években a műemlékvédelmi szakemberek restaurálva az évszázados falakat, Vármúzeumot alakítottak ki benne.
Késmárk városának leírása:
Késmárk városát a XII. közepén, az Árpád-házi II. Géza király által az addig szinte lakatlan vidékre érkezett németajkú vendégek {"hospesek"} alapították. A Poprád folyó jobb partján emelkedő polgárházakat valószínűleg a XV. század második fele óta vette körül erős városfal, amit külsőtornyok tagoltak. Egy 1860-ból származó leírás szerint a kettős városfalakon 3 kapu biztosította a közlekedést, ezekből a D-i volt különösen megerősítve, amit a cseh husziták ellen építettek. A kőfala előtti árokba a közeli folyó vizét vezették be. A XV. században Luxemburgi Zsigmond király jelentősen segítette a szabad királyi városokat a megfelelő védőművek kiépítésében, ami csak fokozódott a következő, török hódítással vészterhes évszázadban. A késmárki városfalak egy szabálytalan téglaalap alakú területet fogtak közre. Az egykori kőfalakból, mivel a vérzivataros századok elmúltával jórészt lebontották őket, napjainkra csak a házak között maradt meg egy-egy részlet. Leghosszabb szakasza a DK-i sarkon látható egy szépen restaurált négyszögletes toronnyal egyetemben. Még a városi védőművekhez tartozott az a kerek barbakán is, aminek maradék felét az É-i oldalon, a Thököly vár mellett kereshetjük fel. Mindezen városfalrészek a középkori hangulatot idéző polgárházakkal együtt hűen idézik fel az egykori gazdag kereskedőváros, Késmárk történelmi szerepét az elmúlt évszázadokban.
Késmárk városának fontosabb épületei:
-- Evangélikus líceum, épült 1553-ban a protestáns szász polgárok fiainak oktatására.
-- Evangélikus fatemplom {„deszkatemplom”}, épült 1690 – 1717 között a középkori városfalon kívüli területen. Mivel a hithű katolikus Habsburg császár csak fából engedélyezett templomot a protestánsoknak, még vasszöget sem használhattak az építéséhez. A hagyomány szerint svéd hajóácsok szekercéikkel faragták meg a fatörzseket, még az ablaknyílások is kerekek, mint az egykori hajókon. Később, a gyakori tűzveszély kivédésére, bevakolták a faépületet. -- Városháza, alapfalai 1461-ből származnak, amik az 1515-ös tűzvészben elpusztultak. 1541 és 1553 között újjáépítették az akkoriban uralkodó reneszánsz ízlésvilág jegyei szerint. Később kiegészítették egy „Tűztoronnyal”. Az évszázados középületet a XVIII. században renoválták, míg a napjainkban látható formáját 1922-ben kapta, mikor ráépítették a második emeletet.
-- Szent Kereszt plébániatemplom egy régebbi egyház helyében építették fel 1444 és 1498 között, de nem készült el teljesen sohasem. Mérete 50 x 22 méter, a híresen szép keresztelőmedencéje 1472-ből származik.
-- Harangtorony, épült 1598-ban, oldalfalait napjainkra igen megkopott reneszánsz sgrafittok ékesítik.
-- Új-evangélikus templom, melyet Hansen bécsi építész tervezett 1896-ban, bizánci stílusban. Az épület nevezetessége, hogy benne nyugszanak a törökországi Nikodémiából 1906-ban hazahozott Thököly Imre felső-magyarországi és erdélyi fejedelem, a „kuruckirály” földi maradványai, a palástjával és zászlajával fedve.
Forrás:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996} 340. old.
Burgen und Schlösser Slowakei {1990} 105. 107. old.
Legeza László Szacsvay Péter: Felvidéki utakon I. {1994} 142. 147. kép.
Ludovit Janota: Slovenské hrády II. {1935, hasonmás 1996} 26. 33. old.
Csorba Marosi Firon: Vártúrák kalauza III. {1983} 180. 281. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 222. 225. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996} 50. 53. old.
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra I. {1996} 32. 36. old.
Takács Tibor: Felvidéki várak {1999} 117. 122. old.
Csorba Csaba: Legendás váraink {1999} 142. 144. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti topográfiai kislex. {1996} 124. 125. old.
Nora Baráthová: Kezmarok {1995} német és angol nyelvű ismertető füzet
AB ART press: Hrady a známky na Slovensku {2002} 55. 58. old.
Száraz Miklós György: Emléklapok a régi Magyarországról – Várak {2003} 102. 107. old.
Varjú Elemér: Magyar várak {1932} 66. 67. old.
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995} 70. old.
Száraz M. – Tóth Z.: Emléklapok a régi Magyarországról {2002} 148. 151. old.
{Szatmári Tamás}
