Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Lubló vára

Ólubló (Stará Ľubovňa) az egykor élénk forgalmú kereskedőváros, az egykori Magyar Királyság északi részén, a Szepességben, Poprádtól 46 km-re észak-keletre, a lengyel határ közelében található. Lubló vára a település északi része felett, az 548 méter magas hegycsúcs, az eredetileg „Hegyeskőnek” említett magaslaton épült.

1299 után, közelebbről ismeretlen időpontban királyi parancsra építette fel a szepesi ispán Lubló várának legkorábbi magját, hogy az itt állomásozó őrség az ellenőrzése alatt tarthassa a Kárpátok hegységének É-i kereskedő útvonalait. Lubló vára Zboró-Makovica, Palocsa, Nedec és Árva váraival együtt védte egykor az ország északi határát.

Az Árpád-házi uralkodók fiúágon való kihalása után ezt a területet is megkaparintotta a Felvidék K-i részein egyeduralomra törő Aba nembeli Amadé báró, nádorispán. A vár első említése is ekkor 1311-ben jelenik meg az írásos forrásokban. Az ő fiaitól foglalta vissza Károly Róbert (I. Károly király) serege, a sorsdöntő rozgonyi csata előtti időszakban. 1323 és 1342 között Drugeth Fülöp nádor honorbirtokát képezte. Drugeth Fülöp halálával, 1342-től I. (Nagy) Lajos király, majd Luxemburgi Zsigmond kezén volt, illetve ezekben az években a szepesi ispánság tartozékának számított.

1395-ben Luxemburgi Zsigmond király, hogy növelje a csekély számú magyarországi híveinek a táborát, Horváti Miklós báróval cserélte el, annak Szentlőrinc várában birtokolt részéért, aki a ezt követően felvette a „Lublói” nemesi előnevet. A báró viszont nem hálálta meg a királyi kegyet, mivel 1403-ban csatlakozott Nápolyi László ellenkirályhoz, ezért elkobozták tőle a várbirtokot.

1412-ben Zsigmond király a határ menti Lubló várában találkozott II. Ulászló lengyel királlyal, akivel békét kötött. Még ez esztendő novemberében sorsfordító események következtek be, mivel a magyar uralkodó a Szepesség területéből 16 helységet, valamint Lubló várát is, zálogba adta a lengyeleknek. Lubló vára lett az elzálogosított 16 szepesi város kormányzóságának székhelye.

Lubló várát a zálogba adást követően két évtized elteltével, valószínűleg már 1433-ban Podolinnal együtt elfoglalták a husziták. A huszita időszak néhány évében itteni vezérük egy Saffranecz nevű kapitány volt, aki ezekről a helyekről pusztította a  Szepességet.

Az elzálogosított területeket lengyel kormányzók (sztaroszták) igazgatták, akik kezdetben királyi emberek, majd később jelentős magánvagyonnal rendelkező főnemesek voltak. Megbízatásuk ideje alatt a lublói várban laktak, majd hivatali idejük végeztével át kellett adniuk azt az utódjuknak. A lengyel királyok, I. János Albert, II. János Kázmér, majd Sobieski III. János is megfordultak az erősségben. 1655 és 1661 között itt őrizték a lengyel koronázási ékszereket.

Az itt lakó főnemesek építkezései nyomán alakult ki a napjainkra látható arculata Lubló várának. Bár jelentősebb hadi események nem történtek vele kapcsolatban, de azért a 16. században kiépültek az akkori idők hadviselésének megfelelő védőművek, az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyák.

1593-tól az elzálogosított szepesi területek a lengyel Sebastian Lubomirszky gróf tulajdonába kerültek át. Ez a lengyel főúri família a továbbiakban évszázadokig uralta a várat, és a neki adózó mezővárosok és jobbágyfalvak sorát.

1683 végén a Bécs városát ostromló török sereg felett aratott hatalmas győzelem után Sobiesky János lengyel király serege a Felvidéken át vonult vissza a hazájába. Az uralkodó Lublón töltötte a karácsonyt. A fényes diadalt azonban beárnyékolta, hogy a lengyel vitézek rablásaikkal zaklatták a környező jobbágyfalvakat.

1772-ben Mária Terézia királynő uralkodása idején, kihasználva a lengyelországi anarchiát és annak első felosztását, került vissza Lubló a többi elzálogosított várossal együtt a  Magyar Királysághoz. 1772 november 10-én vette át Csáky Nepomuk János szepesi főispán a magyar uralkodó nevében a várat, tartozékaival együtt. 1777 után a kincstár raktárnak használta az erősséget, melyben több tűzvész is károkat okozott.

A felújításra szoroló várat 1825-ben Raisz György Félix vásárolta meg. A vár új birtokosának célja az volt, hogy helyreállítsa, életre keltse, és virágzó otthonná varázsolja a lepusztult uradalmat. Ő volt a vár utolsó olyan tulajdonosa, aki valóban ott is lakott családjával együtt.1861-ben bekövetkezett halála után a birtok fiaira, Szilárdra és Gyulára szállt. Utódai a várat a hozzátartozó uradalommal együtt 1880-ban eladták Ólubló városának. De a város két év után a várat és birtokot a lengyel Zamoyski nemesi családnak adta el, akik egészen 1945-ig birtokolták.

Ezután a csehszlovák államé lett, a vármúzeum a hetvenes években nyílt meg falai között. Lubló várának régészeti feltárása és restaurálása az az azóta eltelt évtizedekben is folyamatosan zajlott. A vár napjainkban rendezett környezetben, számos programmal várja látógatóit.

A vár leírása: A kapun belépve kisméretű udvarra jutunk, amivel szemben egy másik bástya emelkedik. Bal kéz felé a korábbi kaputorony és egy vastag falú rondella állja el az utat, ezen át érkezünk el a D-i falszorosba. A lassan emelkedő út az 1642-ben készült emeletes Lubomirszky palotához vezet, aminek szobáiban, teljes épségben megszemlélhetjük a középkori lakók megmaradt bútorait, fegyvereit és más tárgyait.

Innen elérkezünk az alsóvár DNy-i sarkát védelmező új-olasz bástyáig, aminek jellegzetes ismertetőjele az őrszem kicsiny figyelőtornya. A boltíves kapu É-felé, a felsővárba vezet. A régészek felmérése szerint a lublói erődítmény legkorábbi része a napjainkra teljesen restaurált kerek öregtorony volt, és a tőle K-re emelkedő 40 x 15 méteres gótikus palotaszárny, amit erős kőfal övezett.

Később ezt a kényelmi igényeknek megfelelően egy reneszánsz stílusú palotával bővítették. A felsővártól D-i irányban áll az 1647-ből való várkápolna, ami mellett a középkorban több várnagyot és családtagjait is eltemették.

Források:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. Budapest, 2018. II. 896-899. old.
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 1996 362. 363. old.
Burgen und Schlösser Slowakei 1990 182. 183. old.
Legeza László Szacsvay Péter: Felvidéki utakon I. 1994 171. kép.
Ludovit Janota: Slovenské hrády II. 1935  140. 149. old.
Csorba Marosi Firon: Vártúrák kalauza III. 1983 282. 283. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások 1980 231. old.
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra I. 1996 59. 62. old.
Takács Tibor: Felvidéki várak 1999 135. 139. old.
Csorba Csaba: Legendás váraink 1999 198. 200. old.
Chalupecky - Smatana: Hrad Lubovna 1987