Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

HasznosMagyarországNógrád megyeHeves vármegye - Cserterivár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

A községtől keletre emelkedő 316 m magas, déli oldalán meredeken eső hegy tetején épült vár, Ágasvárral és Óvárral együtt az itt húzódó Kövecses-patak völgyében elvonuló fontos hadiút védelmét szolgálta.

A Cseteri várat a Hasznosi család megalapítója, Rátóti Porc I. István idősebb fia II. Domokos építette 1300-1320 között, aki 1313-1321-ben az ország nádora volt, és az ez időben kiadott kiadott oklevelekben "Domenicus Magnus de Haznos" néven szerepelt. Várnagyát, bizonyos Tamást 1304 körül említik. E tisztséget 1317-ben a Balog nembeli Miklós fia Dénes, 1319-ben pedig Farkas fia Tamás töltötte be. 1454-ben a Pásztói családé, mely családból származó Andrást hűtlensége miatt 1473-ban fej- és jószágvesztésre itélték. Elvett birtokaiba Mátyás király meghagyására az egri káptalan Pásztói Lászlót iktatta be.

A hódoltság idején a török ellenállás nélkül foglalta el és tartotta birtokában.

A török megszállás után az egri vár tartozéka, 1693-ban gróf Koháry Istváné, az 1800-as évek elején pedig a pásztói apátságé volt.

A fokozatosan rommá lett vár köveit a lakosság építkezéseihez használta fel.

GPS: É 47° 55.631 (47.927181)
K 19° 45.331 (19.755516)

INFORMÁCIÓK: Pásztóhoz tartozó Hasznos község keleti végétől jelzett turistaút vezet a romokhoz.( 30 perc könnyû túra ) Szép kilátás, jelentős romok.

NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban
Civertan Studió - Vár-webáruház
Új feltöltések, frissítések
21MárcHollószeg - Hollószeg
20MárcModrus - Szt. Miklós pálos kolostor  ▪  Homokdiód - Zsidóvár
17MárcSzászbogács - templom  ▪  Szászalmád - templom  ▪  Sellenberk - templom
11MárcKlis - Klissza  ▪  Almissza - Omiš
10MárcSegesd - templom  ▪  Sáros - templom  ▪  Sálya - templom
Ajánlott látnivalók
templom
Prázsmártemplom
Keresési előzmények
Hasznos - Cserterivár