Lőcse, városerődítés
Szlovákia északi részén, a Tátra hegységtől keleti irányban fekszik a történelemben mindig nagy szereppel bíró Lőcse {Levoča} városa, melyet a 18-as főúton közelíthetünk meg.
Lőcse város falait, az országot pusztulásba döntő 1241-42-es tatárjárás után előmerészkedő szász telepesek emelték az új otthonuknak választott meredek domb tetején. Teljes kiépítettségében a nagyobb szabad királyi városok közé tartozott a maga 44 hektárjával. A 2,5 kilométeres kőfalat sűrű közönként kiugró, négyszögletes és kerek védőművek szakítják meg. Ez elé épült a későbbiekben egy alacsonyabb fal, aminek falszorosát és a mély vizes árkot a 16. századi ó-olasz bástyák ágyúi hatásos össztűz alá tudták venni.
Ezekből a nagyméretű bástyákból csak kettő maradt fenn. A Lengyelország irányába folytatott kereskedelemből irigyelten gazdaggá vált Lőcse városába négy kapun át lehetett bejutni, ezekből a Ménhárdi, a Kassai és a Lengyel kapu napjainkig fennmaradtak, míg a D-i irányba vezető Alsó kaput a 19. század végén a közlekedés megkönnyítése miatt lebontották. A települést É és Ny-felől meredek domboldal, míg K és D-felől mély vizesárok védelmezte. Miután elmúltak a vérzivataros, háborúkkal terhes évszázadok a lakosság megkezdte a védőművek lebontását, anyagukat felhasználva a házaik építésére.
A fennmaradt felak és erődítéselemek azok a keleti, az északi és részben a nyugati oldalon szépen restaurálva várják a látogatókat. A többi részen a kettős városfalak részleteiben és javarészt romjaiban láthatók.
Lőcse városának fontosabb műemlékei:
Szent Jakab plébániatemplom: a kutatások szerint egy régebbi, már itt álló egyház helyére építették fel az 1350 és 1390 közötti időszakban. Az eltelt évszázadok alatt többször is átépítették, kibővítették, mire elérte a jelenlegi 50 x 20 méteres alapterületét. Öt bejárata volt. Az egyházi épület fő értékét a gótikus szárnyas oltárok, közülük is a Szent Jakab apostol főoltára képezi, ami a 18,62 méter magasságával a világ legmagasabb szárnyas oltára. 1507 – 1517 között faragta ki a segédeivel együtt Lőcsei Pál mester. A régi leírásokból ismeretes, hogy amikor 1544-ben a lőcsei szász polgárok felvették a protestáns vallást, a templom arculatát is evangélikussá változtatták. Más helyektől eltérően azonban nem pusztították el a Szűz Máriát és a szenteket ábrázoló gyönyörű fatáblákat, hanem csak behajtották az oltárképeket, így már nem zavarták a sokkal puritánabb református istentiszteletet. A középkorban 15 oltárt tartottak számon, amikből az 1683-as kuruc uralom alatt többet is eltávolítottak. II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem utasítására 1706 és 1710 között kettéosztották a templomot, így a katolikusok és reformátusok közösen használták. 1750 körül a kövezetét kicserélték, ekkor távolították el a Thurzó főnemesi família tagjainak sírköveit a főoltár elől. Ezek a gyönyörűen faragott alkotásokat jelenleg a D-i kápolnában vannak felállítva, itt látható többek között Thurzó Sándor {+1543} és Thurzó Szaniszló nádorispán {+1625} sírköve. A Szent Jakab templom eredeti tornyát a gyakori tűzvészek annyira megrongálták, hogy a 18. században le kellett bontani. Az előd magasabb volt, árkádokkal körülvéve, míg a jelenlegit 1858-ben emelték, a magassága 60 méter.
Városháza: az okleveles adatok szerint már a 15. században állt itt egy közfeladatokat ellátó épület, mely az 1550-es nagy tűzvészben elpusztult. Helyébe emelték 1551 – 1560 között a jelenlegi városházát, melyet 1615-ben 20 kőpillérrel, valamint árkádokkal egészítettek ki. Rövidesen ennek mintájára a Főtéren lakó gazdag kereskedők és kézművesek is árkádokkal látták el a házaik homlokzatát. Ezeket a reneszánsz stílusú épületelemeket csak a 19. században bontották le, de egyes részletek még fennmaradtak a Főtér D-i oldalán. 1893 – 95 között Schulek Frigyes tervei alapján készült el az emeleti szint és a fedélszék oromzata, ami megadja az épület jellegzetes arculatát. A D-i homlokzatán az 1615-ben festett polgári erényeket dicsőítő nőalakokat láthatunk. A városházához É-felől csatlakozó harangtorony eredetileg önállóan készült el 1651-ben, a harangjai több, mint 300 évesek. Az eredeti reneszánsz pártázatát 1824-ben bontották le.
Szégyenketrec, németül Ketterhauschen. Ide zárták be a bíróság ítélete után a perlekedő, nyelves asszonyszemélyeket, amire az egykorú források szerint utoljára 1850-ben került sor.
Evangélikus templom: a Főtér D-i végén található. Az 1837-ben emelt egyházi épület középső részét négy oszlopon nyugvó kupola fedi.
Thurzó-ház. A középkori Magyarország életében igen fontos politikai szerepet játszó főnemesi család kereskedőként kezdte el a magasra ívelő pályafutását. Tagjai már vagyonos emberekként szerezték meg a Habsburg uralkodótól Szepes vármegye örökös főispáni tisztségét. Thurzó Szaniszlót 1622-ben nádorispánná választották. A família sikertörténete 1636-ban hirtelen véget ért, mivel kihalt a férfiágon. A Lőcse városában emelkedő házuk gyönyörű példáját mutatja a felvidéki reneszánsz építészetnek.
Minorita templom és kolostor. A Kassai kapu közelében emelték 1751-ben, az akkoriban uralkodó barokk ízlésvilág jegyei szerint. Érdekessége, hogy végül csak az egyik harangtornya készült el.
Kereskedő és pénzváltóház. A Főtér É-i részén található, 1560-ban emelték falait. Mivel Lőcse polgársága jelentős mértékben a távolsági kereskedelemből élt, igen nagy fontosságú volt, hogy a királyi privilégium birtokában itt kellett kötelezően az idegen kereskedőknek kirakniuk az árúikat, amiket megvámoltak, majd búsás haszonnal továbbadtak a helyi kalmárok.
A jezsuita Szűz Mária templom, vagy közismertebb nevén a gimnáziumi templom. A Ny-i oldalon, a Lengyel kapu mellett emelkedő egyházat a XIV. század elején emelték, hossza 60 méter, szélessége 20 méter. A tornya csonka, egykoron sokkal magasabbra emelkedett.
A város története:
A történelmi Magyarország É-i, addig csak gyér számú szláv lakosság által lakott területeire Árpád-házi II. Géza király (1142 – 1162) hívására érkeztek meg az első németajkú „hospesek” {telepesek}. A szászok jól értettek a nemesfémek bányászatához, fejlett kézművesiparukkal és távolsági kereskedelmükkel rövidesen felvirágoztatták a kisebb-nagyobb településeiket, melyek közül is kitűnt Lőcse.
Ezt a fejlődést törte derékba az 1241-42-es tatárjárás pusztításai, mikor a mongol lovasseregek felégették a Szepességet is, aki pedig nem menekült idejében a magas hegyek közé, azt megölték, vagy rabságba hurcolták. A tatárok elvonulása után, egykorú forrás szerint, a lőcsei polgárok három évig éltek a megerődített Menedékkő nevű hegyen, majd csak ezután merészkedtek le, hogy egy új helyen, egy meredek domb tetején alapítsák újra a településüket.
Az ismét fejlődésnek indult szász helységek 1271-ben megalakították a politikai szövetségüket, melynek vezetője Lőcse városa lett. Miután 1301-ben kihalt az Árpád-házi királyok ága, a szászok rövid ideig Vencelt, majd 1304-től a tartományurak fölött fokozatosan győzedelmeskedő Anjou Károly Róbert királyt ismerték el uruknak. Neki a legfontosabb segítséget 1312-ben nyújtották, mikor a rozgonyi csatában sikeresen legyőzték az Aba és Csák nemzetségek hadát. A győztes uralkodó több privilégiummal hálálta meg a tettüket, melyek közül a legfontosabb a kereskedelemből élő Lőcse számára az árumegállító jog volt.
Később, a szászok kérésére a király megengedte, hogy évi 900 ezüstmárka lefizetésével mentesüljenek a katonaállítás terhe alól. A következő évszázadok alatt tovább gyarapodott a város polgárainak vagyona, melyet az uralkodók kiváltságai által szereztek. Így 1342 után Nagy Lajos, 1402-ben pedig Luxemburgi Zsigmond adott nekik jogokat. A 15. század derekán Jan Giskra harcedzett huszitái tartották uralmuk alatt ezt a környéket is, ők sarcolták meg a szász lakosságot. Hatalmukat 1462-ben törte meg a Hunyadi Mátyás király hadvezére, Szapolyai Imre kincstartó által vezetett hadjárat.
A 16. században ez a vidék távol esett a török hódoltság véres csatamezőitől, de a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei között kitört belháború mellett Lőcse is megvívta a maga külön harcát a közeli Késmárkkal a kereskedelmi haszon jogáért. Ebből végül is Lőcse került ki győztesen. Ez az időszak a város fénykora, a Szepesség központját kettős városfal, erős tornyok és bástyák vigyázták, díszes polgárházai mellett a csodálatos szárnyas oltárokkal ellátott templomai emelték a rangját. Miután a reformáció eljutott ide, a németajkú lakosság egyöntetűen áttért Luther hitére.
Bár Lőcse erősen megerősített szabad királyi város volt, jelentőségét inkább a gazdagsága és kézműipara jelentette, ezért vonultak ide a fegyveres hadak. A korabeli krónikák tanúsága szerint 1604-ben a Habsburg császári ház zsarnoksága ellen fegyvert fogó Bocskai István, majd 1619-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt nyitattak önként kaput.
1680-ben Thököly Imre kuruc felkelői sikertelenül ostromolták. Utolsó katonai jellegű szerepét a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban játszotta, mikor is 1709-ben Heister császári generális serege 13 héten keresztül ostromolta. Végül Andrássy István báró, kuruc városparancsnok 1710. február 13.-án szabad elvonulás fejében feladta.
A továbbiakban a városi erődítések elvesztették védelmi szerepüket, a helyi lakosság megkezdte a lebontásukat, hogy anyagukból lakóházakat építsenek. Azonban még napjainkban is jelentős részei láthatók, nagy részük szépen restaurálva, míg más helyeken romosan.
Források:
Legeza László Szacsvay Péter: Felvidéki utakon I. {1994} 94. 108. kép.
Csorba Marosi Firon: Vártúrák kalauza III. {1983} 276. 277. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 203. 207. old.
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra I. {1996} 56. 58. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti topográfiai kislexikona {1996} 144. old.
Slovakia {1995} 225. 236. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 416. old.
Ivan Chalupecki: Chrám sv. Jakuba v Levoci {1991}
Rózsa György: Városok, várak, kastélyok – régi magyarországi látképek {1995} 79. old.
Száraz Miklós György – Tóth Zoltán: Emléklapok a régi Magyarországról {2002} 182. old.
Vendelín Jankovic: Národné kultúrne paliatky na Slovensku {1984} 81. old.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa {1992} 156. 157. old.
Bakay Kornél: Az Árpádok országa {2002} 455. old.
Összeállította: Szatmári Tamás
