Zólyom vára - „Anjou-vár”
A Garam folyó közelében elterülő Zólyom (Zvolen) forgalmas nagyvárosának D-i részén, egy kisebb dombon emelkedik a 14. század második felében létesített középkori vár. Enyhe emelkedő vezet fel a négyszögletes kaputoronyhoz, melynél a középkorban kettős felvonóhíd védelmezte a lovas és gyalogos bejáratot.
Egykor maga az épület is magasabb volt egy emelettel, de ezt a részét a 19. században lebontották. A külső falak a 16. század elejéről származnak, sarkain kör alakú tornyokkal, melyek közül egyedül a DK-esetében fedezhetünk fel a nagyobb lőfegyverek számára kialakított lőréseket.
A bejárat közelében emelkedik az őrség háza, míg a D-i oldalon áll a várkapitány szállásának helyet adó épület. Minden oldalról szűk falszoros határolja a szabályos téglaalap alakú palotaszárnyat, melybe az É-i oldal hűvös bolthajtásán keresztül érkezünk el. A kétemeletes középkori királyi palotát a szakemberek régebben Nagy Lajos király itáliai hadjáratainak hatására vélték létrehozni, újabban már inkább a Közép-Európában a 12. század óta ismert szabályos alaprajzú uralkodói rezidenciákhoz hasonlítják.
Eredeti formájában a Ny-i sarkain egy-egy magas toronnyal (hasonlóan Diósgyőrhöz) rendelkező, külső folyosós gyilokjáróval ellátott gótikus díszítésű épület lehetett, a K-i oldalán kiugró, emeletes kápolnával. A tűzfegyverek 16. századi elterjedése után azonban lebontották a védelemre már elavult, sőt leomlásával a védőkre veszélyt rejtő tornyokat, helyette egy külső várfallal erősítve meg a védőrendszerét. Az erősségtől DNy-i irányban, napjainkban részben restaurálva látható egy hatalmas ó-olaszbástya, melynek fedett kazamatáiból pusztító ágyútűz alá vehették a falakra támadó ellenséget.
Története:
A Garam folyó vidékének korai históriája a történelmi idők homályába vész. Csak annyi bizonyos, hogy a végtelen erdőségeket, mint azt országos viszonylatban máshol is, az Árpád-házi uralkodók magán vadászterületükként használták, a gyér számú lakosság látta el az erdő és vadvédő őrök szerepét. A zólyomi erdőispánok első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1222-ből való, amikor a Zólyomi (ebből alakult ki később a Balassa família) nemzetség viselte ezt a királyi hivatalt. Zólyom legkorábbi ismert vára a Zólyom - Mátyásfalva sáncvára volt, melyet időrendben a ma Pusztavárnak nevezett erősség követett. Ez utóbbi két különálló erődítményét a 11. század közepén, illetve a 14. század elején emelték. Ennek az időszaknak a történelmi eseményei hozzájuk köthető.
A régészeti kutatás eredményei szerint a Szalatna és Garam folyók közelében egy kisebb dombon emelkedő korábbi templomot Nagy Lajos király utasítására bontották le, hogy a helyébe egy szabályos alaprajzú várpalotát emeljenek.
Az írásos források szerint 1357-től kezdve egyre gyakrabban tartózkodott itt az Anjou uralkodó, az épület elkészültének dátuma 1364-re tehető. Előnyös fekvése, a DK-re lévő Diósgyőrrel egyetemben az volt, hogy innen a lengyel és magyar királyságait könnyen elérhette Lajos király.
Falai között került sorra a magyar uralkodó és IV. Vencel cseh és német uralkodó találkozójára 1379-ben, mikor megerősítették ez előbbi leányának, Máriának frigyét Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróffal. Nem sokkal halála előtt itt mutattak be hódolatot a lengyel nemesi rendek a beteg Lajos királynak. 1424-ben férje adományaként Cillei Borbála királyné szerezte meg. Később Habsburg Albert király szintén a feleségének, Erzsébetnek adta át, aki 1440-ben, már megözvegyülte után, az utószülött fia védelmére az országba hívott Jan Giskra cseh huszitavezérnek juttatta, és egyúttal kinevezte Kassa főkapitányává.
A harcedzett cseh fegyveresek rövidesen a felvidéki területek nagy részét az uralmuk alá hajtották. 1449-ben maga Hunyadi János kormányzó vezetett hadjáratot ellenük, de siker nélkül, ezért a közeli Strázsa-hegyen egy erődítményt emeltetett a szemmel tartásukra. A cseh megszállás 1462-ben ért végett, amikor Hunyadi Mátyás király kiegyezett Jan Giskrával, aki átadta a várait neki. A középkor további évszázadaiban magáénak mondhatta Beatrix özvegy királyné, és a dúsgazdag Thurzó főnemesi család, ez utóbbi építette a 16. század elején a külső várfalakat.
A törökkel vívott vesztes mohácsi csata időszakában szerezte meg a Balassa család, akiknek tagjaként 1554. október 20.-án itt született meg Bálint, a korszak legnagyobb magyar reneszánsz költője. Magát a középkori várkastélyt hiába erősítették meg külső falakkal, majd egy hatalmas olaszbástyával, már nem tartozott a hadászatilag fontos erősségek közé. Így helyőrsége általában kardcsapás nélkül kaput nyitott a Habsburg császári ház önkényuralma ellen felvonult erdélyi seregeknek, így 1605-ben Bocskai István hajdúi, míg 1619-ben Bethlen Gábor fejedelem előtt hódoltak meg. Ekkoriban már Esterházy Miklós a zólyomi főispán, akinek szerencsecsillaga az előnyös házasságai és rendíthetetlen Habsburg hűsége miatt egyre magasabbra ívelt. Idáig a török portyázók csak ritkán jutottak el, nem így I. Rákóczi György erdélyi fejedelem serege 1644-ben. A török szövetségében zászlót bontó Thököly Imre felkelői 1678-ban szintén harc nélkül szállták meg, de a november 1.-én lezajlott vesztes barsszentkereszti ütközet után kénytelenek feladni.
Legközelebb 1682 őszén, a török segítséggel elfoglalt Fülek várának bevétele után jutottak el Zólyom falai alá a felkelők, amely a gazdag bányavárosokkal egészen a következő esztendőig a hatalmukban állt. Később Habsburg Lipót császár és király Csáky Lászlót nevezte ki zólyomi főispánnak, aki a hivatalát az akkoriban katonai szempontból már teljesen elavulttá váló erősségben tartotta. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 1701-ben nem került a felrobbantásra kijelölt magyar várak közé.
Az utolsó hadi események a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején zajlottak a falai alatt. 1703. szeptemberében Ocskay László és Borbély Balázs kuruc kapitányok lovascsapatai szinte akadálytalanul szállták meg Léva és Zólyom környékét, de a gyanútlanul táborozó felkelőket októberben szétverték Schlick császári generális zsoldosai. 1703. november 15.-én a „nagyságos fejedelem” fővezére Bercsényi Miklós jelent meg a zólyomi síkon mintegy 15 ezer főnyi hadával. Vele szemben az akkoriban még császárhű Forgách Simon serege sorakozott fel. A korabeli krónikák szerint az ütközet előtt, még a török időkre visszamenő szokás szerint, a szembenálló felek két vitéze küzdött meg egymással. A „Rákóczi villámának” nevezett Ocskay László csapott össze a régi végvári harcossal, Bottyán Jánossal. A pisztolylövésekben mindketten megsérültek, a kibontakozott csatában pedig a felkelők elfoglalták a várost is. A császári erők maradéka bezárkózott a várba, ahonnét Forgách gróf még aznap éjszaka, titokban elmenekült. A védelem a sebesült Bottyánra hárult, aki három héttel később, december 7.-én, szabad elvonulás fejében adta fel az erősséget. A felkelők zászlaja lobogott falain egészen 1708. októberéig, amikor a vesztes trencséni csata után egyre inkább hátrálni kényszerülő kurucok kiürítették a bányavárosokat és Zólyomot.
Szerencsére ezután sem rombolták le, a rendíthetetlenül Habsburg-hű Esterházy főnemesi család birtokolta. Tőlük 1802-ben a Kincstár vásárolta meg, falai között raktárakat és hivatalokat helyeztek el. Egészen a 20. századig állami hivatalok használták, majd 1944-ben a német csapatok ellen harcoló Thalmann partizánbrigád főhadiszállása. A műemlékvédelmi szakemberek az 1960-as években kezdték meg az évszázados falak restaurálását, melyben, napjainkban történeti kiállítást és egy művészeti galériát láthat az ideérkező idegen.
Forrás:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996} 465. 466. old.
Burgen und Schlösser Slowakei {1990} 231. 233. old.
Legeza László Szacsvay Péter: Felvidéki utakon II. {1995} 191. kép
Ludovit Janota: Slovenské hrády III. {1935, hasonmás 1996} 304. 311. old.
Csorba Marosi Firon: Vártúrák kalauza III. {1983} 240. 241. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 137. 138. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996} 64. 65. old.
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra {1979} 334. 341. old.
Csorba Csaba: Regélő váraink {1997} 301. 303. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti topográfiai kislexikona {1996} 304. old.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia a Zsigmond korban {1977} 170. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 747. old.
Gerő László: Magyarországi várépítészet {1955} 221. old.
AB ART press: Hrady a známky na Slovensku {2002} 143. 145. old.
Varjú Elemér: Magyar várak {1932, hasonmás 2004} 204. 205. old.
Száraz Miklós György: Emléklapok a régi Magyarországról – Várak {2003} 273. old.
Ján Hajduch: Slovenské hrady {1972} 176. 186. képek
Vendelín Jankovič: Národné kúlturne pamiatky na Slovensku {1984} 125. 129. old.
Michal Simkovic: Zólyom és Végles várai {Castrum Bene Hírlevél 2004}
Öszeállította: Szatmári Tamás
