Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ó-Zólyom – Pusztavár

A Selmeci-hegység északkeleti részén, Zólyom városától délre, a Garam és a Szlatina összefolyásától mintegy 600 méterre emelkedő, 571 méter magas hegyre épült a ma Pusztavár néven ismert erősség. A “Pusztavár” elnevezést csak a 19. század közepétől kezdték használni, a terület eredeti neve Altsohl, azaz Ó-Zólyom.

Az Árpád-korban Zólyomerdőnek nevezett terület a 11. század óta királyi magánbirtok volt. 1095-ben Szent László hadjáratot indított a cseh király ellen. Ennek során megbetegedett és a cseh-magyar határ közelében meghalt. Egyes források szerint a király nem a Képes Krónika által leírt Nyitrán, hanem a zólyomi Pusztaváron hunyt el.

A vár építésének időpontja bizonytalan. Feltehetőleg a Zólyomtól délkeletre lévő, Mátyásfalva mellett ma is megfigyelhető, kora Árpád-kori sáncvár felhagyását követően emelték. Kialakulása nagyjából egykorú lehet a nagy kiterjedésű zólyomi erdőispánság létrejöttével, amely a 11–12. század fordulója körüli időszakra tehető.

A várban a 12–13. században a király által kinevezett ispán gyakorolta a hatalmat (a zólyomi ispánokat 1222-től említik, a várról azonban nincs okleveles adat). A 13. század első évtizedeiben feltehetően II. András király (1205–1235) építtette meg az ispánsági vár (utóbb Felső vár) szomszédságában az Alsó várat, amelyben később is gyakran tartózkodtak a magyar uralkodók.

1306-ban I. Károly király serege foglalta el a várat, ezután Csák Máté birtokába került. Halála után ismét az uralkodó által kinevezett várnagyok igazgatták, melyek közül a kutatások kiemelik Doncs mester, zólyomi ispán (1315–1338) itteni építkezéseit. Anjou királyaink – akárcsak korábban az Árpád-házi uralkodók – gyakran megfordultak e falak között, mivel a zólyomi erdőségek kiváló vadászterületnek számítottak.

I. (Nagy) Lajos királynak azonban már kevésbé felelt meg a vár, ezért Zólyom városa mellett új, kényelmes vadászkastélyt építtetett, amelyet ma „Anjou-vár”-ként is ismerünk. A zólyomi vár későbbi történetét illetően nehézséget jelent, hogy a fennmaradt források nem különböztetik meg a régi várat az új vadászkastélytól. Feltehetően mindkettő igazgatási székhelyként működött Luxemburgi Zsigmond király 1387-en hatalomra kerülése után is.

Az 1440-es évektől a huszita vezér Giskra János hatalmába került, és csak Mátyás király uralkodásának időszakában, az 1460-as évek közepén jutott ismét vissza az uralkodó kezére. Azonban a nagy kiterjedésű hegyi vár erre az időre már elvesztette jelentőségét, használatával lassan felhagytak. A török időkben már rom, mindössze a várhegyen a 16. században emelt őrtoronyról vannak adatok, melyet J. Willenberg 1599-ben készült rajza is ábrázolt.

A 19. század végén, 1889 és 1890 között Thomka Gyula és Leustách Lajos végzett kisebb régészeti kutatást Pusztavár romjainál. A Felső vár maradványai nagy károsodást szenvedtek 1969-ben, amikor a szovjet hadsereg a területen egy jeladó- és világítótornyot épített a repülők számára.

1992-től Václav Hanuliak kezdte meg a feltárási munkálatokat, mely az első időszakban a Felső vár területén zajlottak, majd ezt követően a kutatás és a munkálatok az Alsó vár területére is kiterjedtek és azóta napjainkig a vár teljes azóta is zajlanak. A várban végzett régészeti kutatások során kimutatták, hogy a középkori vár területe az őskor óta lakott volt. A leletek késő rézkori, késő bronzkori és kora vaskori használatra utalnak, de előkerültek 10–11. századi kerámiatöredékek is.

A középkori vár legrégebbi része a 12. század második felére keltezett, 11 x 11 méteres, négyzetes alaprajzú, 3 méter körüli falvastagsággal épült torony (az I. torony), amely a mai Felső vár területének déli részén állt. A 13. század első évtizedeiben az említett toronytól 730 méterre, északkeletre, a Pusztavár-hegy alacsonyabban fekvő, északkeleti nyúlványának platójára egy másik, 19,9 x 19,9 méteres négyzetes torony is épült. Ez a torony ma az Alsó várnak nevezett erősség része, melynek létrejöttét feltételesen II. András királyhoz kötik.

A Felső várat a 12–13. század fordulóján, esetleg a 13. század első évtizedében fallal kerítették. Ezzel kialakult a mintegy 430 x 90 méter méretű, elnyújtott ovális alakú, a teljes platót elfoglaló Pusztavár. A Felső vár átlagosan 2 méter vastag és 6 méter magas kerítőfalát ebben az időben még nem tagolták védművek, tornyok. A  nagy kiterjedésű Felső vár kapuja annak déli végénél volt, de a várfalon több kisebb kaput is nyitottak, amelyek a vár körüli lejtőkre vezettek. A déli kapu építménye még a tatárjárás előtt elkészült, erre utalnak az 1230-as évekre datálható kőfaragványai.

A 13. század folyamán kezdték el beépíteni a Felső vár 3,5 hektáros területét. Először egy újabb, 11 x 11 méter alapterületű, négyzetes lakótornyot (ez a II. torony) emeltek a Felső vár területének középső részéhez közel. Ezenfelül egy téglalap alaprajzú kisebb, külső védőtornyot is építettek a keleti várfal északi harmadában, nem messze ahhoz a részhez, ahol az Alsó vár felől az út a Felső várba érkezett.

Az Alsó vár 183 x 38 méteres területét a 13. század közepén falakkal kerítették körül. A nagyjából észak–déli irányban elnyúló Alsó vár déli végénél a már korábban megépült lakótorony falaihoz illeszkedve készült el a várfal. A nyugati hosszanti várfal közepe táján nyílt a vár kapuja, fölötte kváderkövekből épült kaputorony magasodott. Egy kisebb kapunyílást is készítettek a várfal északkeleti szakaszán.

Ugyancsak a 13. század közepe után készülhetett az Alsó vártól a Felső vár felé kb. 200 méter hosszan megépült várfal, az ún. összekötő fal is. Ez a fal keresztezte a Felső várból az Alsó vár felé vezető utat, ezért az összekötő falon egy váron kívüli kaput alakítottak ki. A 13. század közepén végbement építkezések során az Alsó vár lakótornyát felújították és egy szinttel megmagasították. Az Alsó vár a 14. század elejének harci eseményeiben megsérült, de már nem állították helyre, sőt építőanyagát kezdték elhordani.

A Felső vár északi végét a 14. század első felében egy kelet–nyugati irányú fallal leválasztották, így alakítva ki egy 50 x 50 méter területű önálló várrészt. A leválasztó fal déli oldala előtt védőárkot ástak, amelynek keleti végénél hídon keresztül lehetett a várrész 7 x 7 méteres kaputornyához jutni. Egy másik, kelet–nyugati irányú leválasztó fal maradványa is megfigyelhető, amely a Felső vár északi harmadában húzódott, mintegy 80 méterre, délre az északi várrész leválasztó falától, közel a keleti várfalhoz épített külső toronyhoz.

Az északi várrész (ismert nevén a Doncs-vár) központi épületét a 20 x 8 méteres alapterületű palota jelentette a leválasztott rész északkeleti sarkában. Ennek alsó szintje egy süllyesztett pinceraktár volt, míg felette legalább két lakószint kapott helyet. A Doncs-vár udvarán gazdasági épületek álltak, és a leválasztott várrész déli védőárka előtti területen, a délebbi kelet–nyugati irányú fallal kerített elővár területén is gazdasági objektumok épültek. Az északkeleti palota nyugati homlokzata elé nagy méretű ciszternát készítettek, amelyhez szűrőberendezéssel ellátott melléképítmény is tartozott, benne egy kisebb gyűjtőmedencével. A téglából készül ciszterna alapterülete 6,82 x 6,75 méter, mélysége pedig közel 10 méter volt.

A  15. század első felében az északnyugati várfal külső oldalán, a ciszternától nyugatra, egy közel derékszögű kiszögellést építettek a 13. századi várfalhoz. A további építkezések során az I. lakótornyot 2 méter vastag külső falköpennyel erősítették meg a 14. század első felében, amiből a régészek arra következtetnek, hogy egyúttal a torony magasságát is megnövelték egy szinttel. Ugyanekkor a Felső vár déli kapuja elé, a várfal külső oldalához egy többszintes, csapórácsos, belső oldalán nyitott kaputornyot építettek, amely mellett kis gyalogkapu is készült.

A katonailag már korszerűtlen Felső vár egyes részeit a husziták árkok és sáncok építésével igyekeztek megerősíteni. Védőárkot készítettek a keleti fal északi harmadában álló torony közelében a várfalon belül, valamint a vár közepén álló, nagy méretű négyszögletes torony körül és a déli négyszögletes torony északkeleti előterében. A husziták távozása után a várat végleg elhagyták, mindössze egy valószínűleg fából épült török kori őrtornyot említenek a közelében 1564-ben.

Források:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. Budapest, 2018. II. kötet. 1339-1342. old.

Kubinyi 1864. 35–36.

Henszlmann 1866. 125–130.

Šimkovic–Beljak–Maliniak 2012. 2–44.

Beljak–Pažinová 2012. 103–112.

Feld I. 2014. 373–376.

Beljak–Mordovin 2017. 116–120.

Jozef Sliacky: Zvolen a okolie. Banská Bystrica. 1992. 12.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301-1457. I. Bp. 1996. 465.

Kristó Gyula szerk.: Korai magyar történeti lexikon. Bp. 1994. 747.