A Bajmóc {Bojnice} városának Ny-i részén, egy kisebb magaslaton emelkedő, jelenlegi formájában francia várkastélyt formázó erősségbe a hatalmas parkon keresztül egyre emelkedő sétaúton juthatunk el. A sziklaszirtet széles vizesárok övezi, melybe az itt feltörő források vizét vezették be az egykori várépítők. A külsővár négyszögletes kapujánál kell megváltani a belépőjegyet, majd az időközönként induló idegenvezető nyomában járhatjuk végig a nagyméretű épület helyiségeit. Bár az épületeket jelentősen átalakították a XIX. század végén a tulajdonos kérésére, de az alapok így is megőrizték a középkori formákat. A sokszögletű külső védőmű sarkait magas tornyok tagolják, a falak mentén épületek sorakoznak. Hajdanán itt tárolták az élelmiszert, tüzelőfát, itt sorakoztak a lovak istállói, valamint a nagy létszámú személyzet szállásai.
A belsővár épülettömbje is szabálytalan sokszöget formáz, sarkain magas tornyok emelkednek az ég felé. Mindenütt a francia várkastélyokra jellemző konzolos, támpilléres oromdíszeket, neogótikus építészeti részleteket láthatunk – ahogy azt Hubert József budapesti műépítész megálmodta a XIX. – XX. század fordulóján. Az évtizedekig tartó munkálatok az akkoriban hatalmas összegnek számító 2 millió aranykoronát tettek ki és sajnos teljesen meghamisították az eredeti középkori várat.
Az eddig végzett régészeti kutatások szerint Bajmóc XIII. századi korai magja a sziklaszirten egy 30 – 35 méter átmérőjű, ovális területet kerítő vár lehetett. Az országosan ismert várépítési gyakorlat alapján egy kerek öregtorony és a meredek szélét övező kőfal lehetett a korai rész, míg az udvaron gazdasági épületek és istállók emelkedtek. Ezt bővítették ki a XV. században egy nagyobb méretű külsővárral, amit vastag falú tornyokkal erősítettek meg. A XVI.
században, amikor tömegesen kezdték alkalmazni a lőfegyvereket, elmaradt a mindvégig magánkézben lévő erődítménynek a korszerű védelmi követelmények szerinti átalakítása, vagyis nem építettek ki ágyúbástyákat. Ez a középkori erősség, köszönhetően Habsburg császárhű birtokosainak, túlélte a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot. 1889 – 1908 között azonban gróf Pálffy János tulajdonos utasítására igen jelentős mértékben átalakították falait és épületeit. A jelenlegi formájában, meghamisítva az eredeti képét, egy francia várkastélyt tekinthetnek meg a kíváncsi látogatók, amiben 182 helyiséget alakítottak ki, ebből közel 50 a lakószoba. Eredeti, középkori formájában csak a várkápolna, aminek kriptájában, vörös márvány szarkofágban nyugszik a várpalota egykori ura Pálffy János gróf, és a lovagterem maradt fenn, a többi részlet azt tükrözi, hogy az építész és a tulajdonos gróf milyennek álmodott meg egy „lovagvárat”. Lejuthatunk még a sziklaszirt mélyén lévő barlangba is, ahol tiszta vizű forrásokból olthatták a várbeliek a szomjukat.
A városfal leírása:
A Bajmóc {Bojnice} város történelmi hangulatot árasztó, szépen felújított hosszúkás téglaalap alakú főterét övező utcák mögött kereshetjük fel a napjainkig részben fennmaradt városi erődítéseket. A viszonylag vékony, egyszeres kőfalat hosszan követhetjük a D-i oldalon részben a lakóházak közé beépülve, míg a Ny-i részen restaurált állapotban maradt fenn egy hosszabb szakasza. A régmúltban földesúri függésben lévő városnak két bejárata maradt meg, az egyik a vár közelében, a DNy-i oldalon egy négyzetes kaputorony, míg a másik a Ny-i kőfalon, egyszerű kiképzésű kapunyílás formájában. Nagy valószínűséggel a forgalmas Nyitra folyó völgye felé is lehetett kijárata, de ezt a többi városfallal együtt a XVIII. század környékén már lebontották. Bajmóc városa a középkorban nem számított jelentősebb erődítménynek, a török portyázók 1530-ban és 1599-ben is lerohanták és kirabolták a polgárok házait.
A vár története:
Az 1241-42-es tatárjárás elmúltával IV. Béla király ösztönzésére az országos méltóságokat viselő tisztségviselők, gazdagabb nemzetségek és várjobbágyok sorra emelték a kisebb-nagyobb várakat az adományul kapott földbirtokok védelemre alkalmas pontjain. Közelebbről ismeretlen időpontban a Hontpázmány nembeli Kázmér comes {ispán} fiai létesítették Bajmóc várát a Nyitra folyó völgyéből kiemelkedő kisebb sziklaszirten. 1297 körül a felvidéki vármegyékre uralmát kiterjesztő Csák Máté oligarcha foglaltatta el a fegyvereseivel, mire az általa támogatott Vencel cseh trónkövetelő, majd magyar uralkodó 1302-ben adománylevelet is kiállított. Miután a hatalmas nagyúr 1321-ben meghalt, tartományát rövid idő alatt megszállta Anjou Károly Róbert király serege. A bajmóci váruradalmat, a közeli Keselőkővel egyetemben közös királyi várnagy igazgatta. Luxemburgi Zsigmond király a trónra lépte után, hogy erősítse hívei számát, a hatalmas birtokadományozások során ezt a területet Jolsvai Leusták nádorispánnak juttatta, akinek György fia fiúgyermek hátrahagyása nélkül hunyt el 1427-ben, így ismét a királyi Kamara kezelésébe jutott vissza. 1430-tól az itáliai származású Noffri Lénárd és fivérei birtokolták. Mivel ők négyen voltak, jelentősebb mértékben kibővítették az erősséget, ekkor létesült a külsővár tömbje. Az 1440-es években már a Felvidék jelentős részeit az uralmuk alá hajtó cseh huszitáknak sem sikerült elfoglalniuk a kiépített erődítményt. Hunyadi Mátyás király az 1489-ben kihalt Noffri família váruradalmát a törvénytelen fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda. Az új földesurat éppen itt támadták a Szapolyai főnemesi család által felbérelt orgyilkosok, de a tervük nem sikerült. A gaz merénylet közvetlen irányítóját, Pohi Péter bajmóci várnagyot a királyi bíróság Budán elítélte és a Friss-palota előtti téren elevenen négyfelé vágva kivégeztette. Bajmócot rövidesen mégis megszerezték a Szapolyaiak, mivel az elhunyt Mátyás királyon követelt pénzekért cserében Corvin János kénytelen volt zálogba adni nekik a jelentős várbirtokot. A XVI. század közepén a magyar királlyá választott Szapolyai Jánostól Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, majd szintén magyar uralkodó zsoldos seregei vették el. A győztes király a legfontosabb magyar hívei közé tartozó Thurzó családnak adományozta oda, aki a török egyre gyakoribb portyázásai elleni védekezésül megerősítették a falait. A korabeli források szerint 1530-ban és 1599-ben is kirabolták és felgyújtották a pogány lovas hordák a városkát, de az erős bajmóci várat nem merték megtámadni. A XVII. század nagyobb hadjáratai során 1605-ben helyőrsége ágyúlövés nélkül kaput nyitott a Habsburg császári ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István hajdúcsapatainak. 1607-től ismét a Thurzó főnemesi család kezelésébe került, akik a környező jobbágyfaluk földesúri birtokközpontjaként használták. Ekkoriban már nem számított fontosabb hadászati értékűnek, ezért elmaradtak a korszerű, ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelő ágyúállások, a bástyák kiépítése. 1637-ben a Thurzó família is kihalt, de az uralkodó rövidesen a Pálffy családnak adta zálogba. A történelem folyamán végig császárhű nagyúri család 1643-tól örök birtokként mondhatta a magáénak. Utolsó katonai jellegű szerepét a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban játszotta, mikor a kurucok csak hosszabb ideig tartó kiéheztető blokád után, 1704 július 8. tudtak bevonulni a falai közé. Négy esztendő múltán ismét visszaszerezte földesura, gróf Pálffy János horvát bán. Mivel a nagyúr a császári ház feltétlen híve volt a felkelés idején, a tulajdonát képező bajmóci vár elkerülte a magyar erődítményekre kimondott felrobbantási parancsot. A továbbiakban is megőrizte a középkori formáját egészen 1889-ig, mikor gróf Pálffy János tulajdonos utasítására Hubert József budapesti műépítész a francia várkastélyok mintájára nagymértékű átalakításokat végzett Bajmóc várán. Az évtizedekig tartó munkálatok az akkoriban hatalmas összegnek számító 2 millió aranykoronát tettek ki és 1908-ra készültek el. Jelenlegi formájában egy meghamisított, ezen a tájon sohasem volt „mesepalotát” idéz fel, melyet megcsodálnak a messze földről idesereglett turisták.
A városfal története:
A Hontpázmány nemzetséghez tartozó Kázmér ispán leszármazottai emeltették az 1241-42-es tatárjárás utáni időszakban Bajmóc várát, melytől K-i irányban alakult ki az a kicsiny település, mely a középkor évszázadaiban nagyobb várossá fejlődött. A Nyitra folyó forgalmas útja mellett lévő helység sokat szenvedett a hadak járása során. Nem tudni, hogy mikor emelték az első városi védőműveket, hogy megvédelmezzék magukat a helybeli lakosok a gyakori fosztogató támadásoktól. A korabeli feljegyzések szerint a török portyázók 1530-ban és 1599-ben is kifosztották és felgyújtották a házakat. Más országos példák alapján valószínűleg itt is a kezdeti palánkerődítéseket építhették át tartósabb kő és tégla anyagú városfallá. Mivel Bajmóc városa mindig is a várban élő földesúri família uralma alá tartozott, oda voltak kötelesek beszolgáltatni a különböző adókat és járadékokat. Története szorosan összekapcsolódik az erősségével, akié a vár, az, parancsolt a városlakóknak is. Így a XIV. század elején Csák Máté oligarcha, majd Anjou Károly király várnagya, később pedig a Jolsvai bárói család mondhatta a magáénak. 1430-tól az itáliai származású Noffri fivéreké, de a század végén már Corvin János liptói herceg birtoka. Tőle a korszak nagy birtokszerzője, a Szapolyai főnemesi család szerezte meg. A mohácsi csata után kialakult belháborúban Habsburg Ferdinánd király zsoldosai foglalták el, az uralkodó pedig a legfőbb hívei közé tartozó Thurzó családnak adományozta oda. Bár idáig nem ért el a török hódoltság, de a pogány lovascsapatok gyakran kóboroltak a környékén, sőt 1530-ban és 1599-ben elfoglalták és kirabolták a települést. A XVII. századi hadjáratok idején általában ágyúlövés nélkül szállták meg a Habsburg császári ház ellen felvonuló seregek, így 1605-ben Bocskai István, majd 1619-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai. Mivel a Thurzó família fiúutód hátrahagyása nélkül halt ki, az uralkodó rövidesen a Pálffy főúri családnak adományozta oda. A kuruc szabadságharc után feleslegessé vált városi erődítmények nagy részét a lakosság lebontotta, anyagát felhasználva új lakóházak létesítésére, maradékait az épületek közé betagozódva romosan, illetve részben restaurálva láthatjuk napjainkban.
