Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Berencs vára

A település feletti hegyen, 475 méteres magasságban állnak Berencs várának romjai. A legkorábbi részeit a XIII. század második felében a korszak nagyhatalmú nemzetsége, az Abák emeltették. Ekkor készült a K-i oldal négyszögletes öregtornya a hozzá csatlakozó palotával és kápolnával, amit kőfal övezett, körben mély szárazárokkal. A kis alapterületű belsővár az évszázadok múltával szűknek bizonyult, ezért létrehozták a külsővárat, melyet félkör alakú rondellák tagoltak. A korabeli hadászati elveknek megfelelő legmodernebb része a DK-i oldalt emelkedő új-olasz típusú bástya volt, ahonnét a bejárati kapu előterét tarthatták ellenőrzésük alatt a várbeliek.

A török hódoltság hadszínterétől biztonságos távolságra álló vár nem volt fontosabb ostromok, csaták helye, csak mint földesúri birtokközpont uralkodott a környező váruradalom jobbágyfalvai felett. Az 1990-es évektől kezdődően feltárási és helyreállítási munkálatokat kezdődtek a nagy kiterjedésű, sok helyen két emelet magasságig álló, középkori várromban. Ennek eredményeképp napjainkban a vár állapota nagyon sokat változott.

Története:

Ez a terület közelebbről ismeretlen időpontban jutott az Árpád-házi királyok idején jelentős politikai befolyással bíró Aba nemzetség tagjainak tulajdonába. Régészeti kutatást igényel annak megállapítása, hogy a jelenlegi kővártól DK-i irányban emelkedő Óvár {Stáry hrad} vajon a család korábbi erődített szálláshelye lehetett-e vagy még az őskori törzsek létesítették a nagyméretű erődítményt. Csak a XIII. század második feléből származó forrásokból tudni, hogy a nemzetség Galgóci ágához tartozó Nagy vagy Szép Aba előkelő emeltette Berencs kővárának korai magját.

1297-ben Galgóc váruradalmáért cserében Cseklészi Majnold fia „Veres” Ábrahám előkelő tulajdonába került. A XIV. század elején az Árpád-házi királyok férfiágon való kihalása utáni anarchikus belháborúban a felvidéki területekből egyre nagyobb részeket foglalt el a Trencsén várát uraló Csák Máté nagyúr. Korabeli forrás szerint 1309-ben fenyegette meg a berencsi földesurat, így kényszerítve birtokcserére. Máté oligarcha 1321-es halála után tartományát Anjou Károly király seregei foglalták el, míg Berencset és a közeli Holicsot egy megállapodás értelmében Máté báró unokatestvére Sternbergi {Cseh} István báró kapta meg használatra. Csak 1332-ben került vissza a magyar uralkodó hatalmába a cseh-magyar-osztrák háborúkat lezáró békekötés értelmében. 1335-ben elrendelték a romos védőműveinek újjáépítését.

1386. áprilisában Pozsony vármegye egész területét Anjou Mária, kinek férje Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf volt, és Erzsébet királynők elzálogosították Jodok és Prokop morva őrgrófoknak azok katonai támogatása fejében. A morva csapatok bevonultak Berencs erősségébe is, míg egyes magánvárakat – bár arra nem vonatkozott a zálog – erőszakkal megszállottak. Három esztendő múltán Zsigmond király megfizette a kölcsönt, így Jodok morva őrgróf visszaszolgáltatta a magyar korona uralma alá a megszállt Pozsony várát és városát, valamint a többi várbirtokot.

Vele ellentétben a testvére, Prokop őrgróf nem volt hajlandó kivonulni a megszállt erősségekből, ezért ellene Zsigmond hadat vezetett. Ennek során ostromolták meg a berencsi várat is. 1394-ben Zsigmond király, hogy a magyar bárókkal szembeni ingatag helyzetét megerősítse, lengyel származású hívének, Stibor pozsonyi ispánnak adományozta oda Berencs váruradalmát. A nemesúr a királyi bőkezűségnek köszönhetően alig egy évtized alatt a királyság leghatalmasabb bárói közé került, magát az egyik oklevelében büszkén magát teljes joggal „a Vág urának” nevezte.

1414. februárjában hunyt el a lengyel származású Stiborici Stibor erdélyi vajda, Zsigmond király egyik legbizalmasabb híve. Holttestét a fehérvári királyi koronázó székesegyházban helyezték örök nyugalomra, ahová az Anjou királyok-óta lett szokás az előkelő báróknak temetkezniük. Sírkőtöredékének egyik részét 1923-ban, az azonosítást lehetővé tevő fejrésze 1970-ben került elő a városban. A báró hatalmas váruradalmait egyetlen fia ifjabb Stibor örökölte meg. Ifjabb Stibor báró 1434. áprilisában halt meg, testét a budai Nagyboldogasszony templomban {napjainkban Mátyás templom} helyezték végső nyugalomra. Sírkövét, ami a hazai gótika jelentős emléke, 1907-ben, teljes épségben találták meg az egyházi épület közelében, jelenleg a Történeti Múzeumban látható. Mivel a dúsgazdag báró fiú utód hátrahagyása nélkül halt meg, a birtokát képező 11 váruradalom visszakerült királyi kezelésbe. {kivéve Beckót és Detrekőt}. Rövid ideig Szentmiklósi Pongrác báró vette zálogba a várbirtokot, melyhez a környékbeli jobbágyfalvak lakossága tartozott a földesúri szolgáltatásokkal.

1453-ban újabb aranyforintok lefizetése után Pongrác báró örökadományt szerzett a várra. De már a következő esztendőben más váruradalomért cserében Hunyadi János erdélyi vajda, volt kormányzó fennhatósága alá került Berencs vára a hozzá tartozó összes jobbágyfaluval együtt. 1457-ben az elhunyt Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet úrnő valószínűleg, hogy a belháborús helyzetben a maga pártjára állítsa, visszaadta Szentmiklósi Pongrácnak az erősséget. Közelebbről ismeretlen időpontban a Nyáry főúri família szerezte meg. Ők birtokolták a középkor évszázadai alatt, majd a királyi Kamara kezelésébe került át.

A török hódoltság viharos csatamezőitől távoli kővárat a XVI. század folyamán bővítették egy nagyobb területű kővárral, amit igyekeztek megerődíteni az ágyúkkal vívott hadviselés szabályai szerint épített olasz-bástyákkal. Ennek ellenére sem számították már a hadászatilag fontosabb erődítmények közé. Az 1669-ben felvett „inventárium” {a várbeli épületeket és tárgyakat felsoroló lista} szerint három kapuja volt Berencsnek. Ebből az alsóvár nagy kapuja felvonóhidas, úgyszintén a belsővárba vezető lovas és gyalogoskapu és még volt egy másik kiskapuja is.

A Wesselényi Ferenc nádorispán által szervezett Habsburg császári és királyi ház elleni összeesküvés után a berencsi várba zárták el a megtorlás részeként elítélt protestáns 67 prédikátort. Az egykorú leírások szerint a "commendáns vetteti őket olyan becstelen nehéz tömlöcökbe, amelyeknek a két oldala már régtől fogva, és most is pervátaszék volt, melybe hason, térdeken és tenyereken kellett bemászkálni, oly szorosan volt az ajtója kivágva kőből. Itt, mint a disznó ólba a sok tisztátalan állat között béka, szúnyog, légy, tetű és egyéb ártalmas bogarak között, sem éjjel, sem nappal, semmi nyugodalmuk nem volt, soha nem alhattanak". A kínzások után a reformált vallását továbbra sem megtagadó 42 lelkészt a bíróság által kiszabott halálos ítéletek végrehajtása helyett Nápolyba és Buccariba szállították, ahol eladták őket gályarabnak. Rabságuknak egy tengeri csata vetett véget, amikor a győztes holland flotta vezére, Ruyter tengernagy kiszabadította őket a gályák evezői mellől 1676 febr. 12-én.

Valamikor 1691. előtt, Berencs várát villámcsapás érte, ami után kitört tűzvészben leégtek az épületei. Mivel katonai szempontból már nem volt jelentősége, többé nem állították helyre, így falai pusztulásnak indultak. Egy 1691-es feljegyzés szerint a hegytetőn magasodó vár teljesen romos és elhagyatott. A környékbeli lakosság által évszázadokig bontott középkori kővárban az 1932-es évben végeztek kisebb mértékű régészeti kutatást, de a komolyabb helyreállítások csak az 1990-es esztendőkben történtek. Egy 2006-os terepbejárás szerint a külsővár falait már restaurálták, míg a hegytetőn emelkedő felsővár állagmegóvási munkálatai napjainkban is zajlanak.

Források:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996} 277. old.

Ludovit Janota: Slovenské hrady I. {1935, reprint 1996} 95. 98. old.

Burgen und Schlösser Slowakei {1990} 155. 157. old.

CsorbaMarosiFiron: Vártúrák kalauza III. {1983} 142. old.

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 98. old.

Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmondkorban {1977} 97. old.

Engel Pál: Az ország újra egyesítése. I. Károly küzdelmei {Századok 1988} 128. old.

Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 63. old.

Kovács – Veresegyházi: Magyarország történeti… kislexikona {1996} 28. old.

Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIIIXIV. századi Magyaror.on {1977} 107. 108. old.

AB ART kiadó: Hrady a známky na Slovensku {2002} 18. 19. old.

Csorba Csaba: Regényes váraink {2002} 22. 23. old.

Szatmári Tamás