Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Korlátkő vára

Leírása:

A középkori erősséget félkörben védő szárazárok K-i oldalán volt egykoron a kapu, melyet teljesen lebontottak. A helyén tátongó nyíláson belépve, bal kéz felől elénk tárul a reneszánsz palota többemeletnyi maradványa, amit még a XVIII. században is laktak a földesúri família tagjai. Az alsóvár szögletes udvarát övező várfal egyes helyeken teljes magasságig fennmaradt, benne láthatóak a gyilokjáró gerendasorának nyílásai, valamint a felső lőrések sora. Más részeken viszont alapjaiban eltűnt a várfal, köszönhetően a környező települések lakosai által végzett bontásoknak. Így pusztult el az ÉK-i sarkon emelkedett ágyúrondella is. Balkéz felé vesszük az utunkat, mely a meredeken felfelé vezet, a felsővár területére. Egy, a terephez alkalmazkodó, félkörben épült lakórészhez érünk, melynek külső oldalát – ritkaságszámba menő – háromszögletű támpillérek tagolnak. Közöttük ágyúlőrések sorát alakították ki a középkori várépítők. Elérjük a korai gótikus palotaszárnyat, mely szögletes épületéhez simulva meredezik az égbolt felé a kerek öregtorony napjainkra jórészt leomlott csonkja.

A várkutatók eddigi megállapítása szerint Korlátkő várának legkorábbi magja ez, a 455 méter magas hegycsúcson emelt 10 méter átmérőjű, kerek öregtorony, a hozzá kapcsolódó több helyiséges palotaszárny, és az ennek 30 x 22 méteres udvarát kerítő várfal lehetett. Korlátkő vára a történelem századai folyamán soha nem volt fontosabb hadászati hely, mindvégig megmaradt szabálytalan alaprajzú belsőtornyos magánvárnak, amit földesurai a XVIII. század második felében elhagytak a közeli faluban épített kényelmesebb kastélyért. Mivel nem rombolták le a császári csapatok a kuruc felkelések idején a Habsburg-hű família várát, az egyes falak és védőművek nyomtalanul való eltűnését a környékbeli lakosság bontási munkálataiban kell keresni.

Korlátkő várban az elmúlt években munkálatok kezdődtek a vár megmentésére. Kitakarították a vár területét és elkezdték a legrosszabb állapotban lévő falszakaszok állagvédelmi munkáit. 2017-ben elkezdődött az öregtorony megmentése. Terepbejárásunk alkalmával már az alapzatában megerősített formájában találtuk és láttuk a további falazás előkészítését.

Története:

A Kis-Kárpátok hegység É-i vidékén emelkedő Korlátkő várának építési idejéről és tulajdonosáról nem maradt fenn egyetlen korabeli oklevél sem. Az első forrás csak a XIV. századból ismert, amikor a Trencsén várában székelő Csák Máté tartományúr fegyveresei ostrom alá vették az erődítményt, amit Anjou Károly Róbert király híve, Hascendorfer Wulfing és emberei védelmeztek. Az 1320-ra tehető véres viadalban az egykorú dokumentum szerint a várnagy is életveszélyes sérüléseket szenvedett, 13 katonája pedig meghalt, de sikerrel visszaverték az oligarcha seregének támadását. Miután 1321-ben meghalt a Felvidék jórészét megszállva tartó Máté báró, a tartományát megszállták a királyi csapatok.

A következő évtizedekben a korlátkői váruradalom is betagolódott a pozsonyi királyi ispánságba. Az uralkodó 1336. január 6.-án napon kelt oklevele szerint az országba érkező cseh kereskedőknek, Holics és Szenic után, Korlátkő várának a vidékén kellett hídvámot leróniuk. Az egykorú szöveg szerint minden kocsit húzó ló vagy ökör után egy bécsi denárt, továbbá az eladásra szánt jószágokból két nagyobb után egy denárt, míg a kisebbekért, mint amilyen a juh, kecske és sertés, szintén egy bécsi denárt kell letenniük a vámosoknak, és nem többet. Így akarta az uralkodó szabályozni és segíteni a tartományurak idején veszélyessé vált, és ezért tönkrement távolsági kereskedelmet.

A Csehország – Nagyszombat útvonal közelében álló Korlátkő várának fontos szerep jutott ennek az ellenőrzésében. Az oklevélben szerepelt még, hogy Treutel Miklós pozsonyi ispán viselte egyúttal a korlátkői várnagyi tisztséget is. 1386-tól egész Pozsony vármegyét Anjou Mária – akinek férje Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf volt -- és Erzsébet királynők elzálogosították Jodok és Prokop morva őrgrófoknak azok katonai támogatása fejében. Három esztendő múltán azonban, bár a zálogösszeget kifizették neki, Prokop őrgróf nem volt hajlandó kivonulni a megszállt erősségekből, ezért ellene Zsigmond hadat vezetett és ostrommal visszavette többek között Korlátkőt is.

Luxemburgi Zsigmond király, hogy a vele ellenségesen viselkedő magyar bárókkal szemben megerősítse kis létszámú, főleg külhonból érkezett híveit, a lengyel Stibor pozsonyi ispánnak adományozta oda 1394-ben Korlátkő és Jókő váruradalmát. A főúr a királyi bőkezűségnek köszönhetően alig egy évtized alatt a királyság leghatalmasabb bárói közé került, magát az egyik oklevelében büszkén és teljes joggal „a Vág urának” nevezte. A főnemes 1414-ben elkövetkezett halála után vagyonát fia, az ifjabb Stibor örökölte meg. Az utód 1434-ben fiútód hátrahagyása nélkül hunyt el, egyetlen nőági leszármazottját csak a leánynegyed illette meg, míg a korlátkői váruradalom a királyi Kamara kezelésébe jutott vissza.

Rövidesen az uralkodói kegy által Újlaki Miklós erdélyi vajda szerezte meg, tőle 1443 előtt a Felvidék középső területeit megszálló cseh husziták foglalták el. Az özvegy Erzsébet királyné által utószülött fia, a későbbi V. László király, megsegítésére az országba hívott harcedzett cseh zsoldosok igen sok várat megtámadtak és elfoglaltak, sőt újabb erődítményeket is emeltek a hatalmuk biztosítására. Egy 1443-as oklevélből ismert Schombergi Henrik, Knienicz-i Tomek és Nydrsspeuger Gáspár kapitányok nevei, akik valószínűleg mindannyian a Korlátkő várát megszállva tartó cseh husziták közé tartoztak. Három év múlva Bucsányi Osvát nemesúr, miután ura Újlaki Miklós erdélyi vajda neki adományozta, a megszálló csehektől 4 ezer aranyért magához váltotta a váruradalmat. 1453-ban V. László király örökadományként Osvátnak adta, ki az új birtoka után Korlátkői {másképpen Korlátkövi} nemesi előnévvel illette.

Az ő leszármazottai birtokolták a továbbiakban a hegyek között megbújó, katonai szempontból jelentéktelen magánvárat. A törökkel vívott veszte mohácsi csatában odaveszett Korlátkői Péter főkamarás is. Fiú utód hiányában minden birtokát leányai kezével együtt a Nyáry és Pongrácz főnemesi famíliák tulajdonába jutott. Később az Apponyiak is részt szereztek belőle.

A XVI. század folyamán földesurai próbálták a korszak hadászati követelményeinek megfelelően kiépíteni, ezért megerősítették egy ágyúbástyával és nagyobb őrség számára elegendő külsővárral is, de sorsa mindig a környező, nagyobb erődítményektől és városoktól függött. Akié volt Pozsony és Nagyszombat városai, az uralta ezt a vidéket is. Mivel a földesúri família megmaradt a Habsburg császári ház hűségén, Korlátkő vára elkerülte a felrobbantási parancsot a kuruc szabadságharc után.

Egy 1740-es feljegyzés szerint még benne lakott a földesúri család, kiknek ismeretlen időpontban való kiköltözése után kezdtek pusztulni az épületek és védőművek. Az erősség sorsát végül az, pecsételte meg, hogy a környező lakosság építőanyagért idejárt a következő évszázadokban, erősen megrongálva a kőfalakat.

Források:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 13011457 {1996} 330. old.
Ludovit Janota: Slovenské hrady I.{1935, reprint 1996} szlovák nyelvű 282.285. old.
CsorbaMarosiFiron: Vártúrák kalauza III. {1983} 220. 221. old.
Burgen und Schlösser Slowakei {1990} német nyelvű 92. old.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIIIXIV. századi Magyaror.on {1977} 134. 144. old.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond k.{1977} 117. 118. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 274. old.
Kristó Gyula: Csák Máté {1986} 32. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpátmedencében {2001} 49. kép
AB ART kiadó: Hrady a známky na Slovensku {2002} 48. 49. old.
Ján Hajduch: Slovenské hrady {1972} 112. 114. képek
Csorba Csaba: Regényes váraink {2002} 123. 125. old.
/Szatmári Tamás/