Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vágsziklás erődített kolostor

Vágsziklást 1208-ban említik először "Scala" néven. A 11. század elején a Vág folyó menti Skalka-hegyen levő barlangban élt remeteként Szent Zoerard-András és később tanítványa, szerzetestársa Zoborhegyi Szent Benedek. A szkalkai barlangjában remetéskedő Benedeket 1010 körül rablók támadták meg, akik kincset sejtve nála, a sziklákról a Vág folyóba taszították. Holtteste azonban csodás módon sérülés nélkül került elő a folyóból. A nép eltemette őt és később maradványait tanítómesterének Andrásnak csontjaival együtt ezüstkoporsóban a nyitrai székesegyházban helyezték el. A hagyomány szerint a Kissziklán, (szlovákul Malá Skalka), ahonnét a vértanúságot szenvedett Benedek testét, támadói a hegyről a folyóba vetették, tiszteletére a 12. században templomot emeltek. A remetebarlang közelében, az ún. Nagysziklán (szlovákul Veľká Skalka) 1224-ben Jakab nyitrai püspök, bencés apátságot alapított. IV. Béla 1238-ban ottjártakor a trencséni várföldekből adott egy részt az apátságnak. Az apátság csakhamar a Vágmente szellemi központja lett, virágzását azonban a tatárjárás megszakította. A szerzetesek ezután több mint száz évig viszonylagos nyugalomban élhettek. A kolostor gótikus kápolnáját, a Szent Zoerard-András és Benedek kápolnát a remetebarlangra építették rá, majd 14. és 15. században az apátságot újabb épületekkel is bővítették. 1421-ben a husziták támadták meg a kolostort és a települést. 1520-ban Thurzó György a kissziklási kéttornyú román templom helyén kápolnát építtetett. 1528-ban Kanitzer császári generális Trencsén várának bevétele után elkergette a vágsziklási szerzeteseket. Az apátság 16. századbeli megszűnését követően az 1644 és az 1773 közötti években a kolostor a jezsuita rend tulajdonába került, akik az épületegyüttest nagymértékben felújították.(Wikipédia)