Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Persányi-hegységnek az Olt alsórákosi szorosától északra húzódó vonulatát az erdővidéki és homoródmenti emberek Rikának vagy Rika erdejének nevezik. Az ide tartozó, a Rika és Sós-kút (Nádas) patakok közti, Ny-K irányban lefutó hegygerinc keleti kiemelkedésén, a közigazgatásilag Vargyas (Vârghiş) községhez tartozó Hegyes-tetőn (684 m) található középkori eredetű erődítésmaradvány már régóta ismert. Története összefügg a székelyföldi töltésvonulatok (gyepűk) keletkezésével.

A Kárpátok hágóin már a középkorban fontos útvonalak vezettek a Kárpát-medence belsejébe. A hágókról a Barcaságra aláereszkedő utak az Olt folyó széles völgyét követték északi irányba, a ma Erdővidéknek nevezett medencerészig. Innen az utak északabbra, a Rika-, és délebbre, az Apácai-, illetve a Sárkány-erdőn át vezettek tovább Erdély központi része felé. A Rika-patak tágas völgyét az Árpád-korban a ma Kakasborozdának nevezett töltésvonulat keresztezte. Az átjárót – valószínűleg faszerkezetű palánkkal megerősített – töltés őrizte, a keleti oldalán ásott árokkal. Ettől nyugatra, a Rika-tetőn egy második töltésszakasz húzódik, keresztben az útra. A Rika-patak völgyét közrefogó gerinceken kétfelől kőből, forrómésszel épített, kora középkori (11. sz. vége – 12. sz. eleje) erődítmények, a Hegyes-tetőn lévő Attila-vár, az ettől fél km-re Ny-ra, a hegygerincen lévő kőtorony (Réka-vár) és Kustaly vára egészítette ki az átjáró védelmi létesítményeit. A hegyes-tetői vár tehát Kustaly várával és a töltésvonulattal a kelet felől várható támadások megállítására ill. visszaverésére készült, és a keleti gyepű egyik fontos elemét képezte.

A Persányi-hegység hosszában kiépített, kőerődítményekkel megerősített, 11-12. századi, nagyjából É – D-i irányú töltésvonulata helyettesítette ill. fölváltotta a 10-11. század kezdetlegesebb gyepűségeit. A rikai-barcasági védelmi rendszer jelentősége a 12. század utolsó negyedének küszöbén erősen csökkent majd megszűnt. Ekkortájt vált lakatlanná és pusztult el a Hegyes-tetőn lévő vár is.

A várat történeti irodalmunkban a 19. század közepén említették először, és később is számos munkában foglalkoztak vele: Kővári László 1852-ben az általa Huszt várának nevezett erősségről azt mondja, hogy romjai nincsenek, csak nyomai látszanak. Tőle függetlenül, Kriza János az ún. Hegyes-dombon található várhoz, mint Attila várához kapcsolódó mondát ír le 1853-ban. Kővári munkája második bővített kiadásában, 1866-ban feltehetőleg ugyanerre a hegycsúcsra épült erősségre utal „Holofernes-vára” név alatt.

Orbán Balázs a „Székelyföld leirása...” c. művének első kötetében röviden ismertette az általa hun-székely eredetűnek tartott, a nép által egyszerűen hegyestetőinek nevezett várat, Huszt- vagy Attilla-váraként: „Az itt feküdt vár nagy kiterjedésű és jelentékeny sohasem lehetett; a csúcs tetején egy 45 lépés kerületű körfalnak látszik alapja, mely hihetőleg egy kör-donjonnak maradványa. A fal néhol több láb magasságra felülemelkedik a föld színén, míg más helyütt már el van hantolva. Belterén kincskeresők által ásott mély üregek tátongnak. …Öreg emberek még emlékeznek arra, hogy e vár fala több öl magasságban fenn állott, s a közép torony csaknem épen megvolt; de akkor midőn az e hegy alatt elvonuló országút s az említett Andaházi korcsma épült annak falai lebontattak, lehengergetett kövei az út kirakására és a korcsma építésére használtattak fel.”

Székely Zoltán ovális kőfal által körülvett kör alakú toronyról ír, amelyet formája alapján a 14. századra datál. Ferenczi István elnyúlt, kör alakú várnak írja le és a vár közepén egy mély kincskereső gödörről tesz említést. A gödörből kidobált törmelékben a Kustaly-vári ásatások során talált kerámiához hasonló edénycserepeket említ. Benkő Elek feudális magánvárnak tartja. A vár területéről széles, bekarcolt vonallal díszített cseréptöredéket ír le.

A helyszíni kutatásokból kitűnt, hogy amint azt a szakirodalom részben jelezte, az egykor a Hegyes-tetőn emelkedő, keleti oldalán kettős töltéssel társuló egykori kőépítmény valójában legfeljebb egy kb. 7 m átmérőjű torony lehetett, várnak aligha nevezhető. A töltések nem veszik körbe a tetőt, a külső csak a gerincnyakat vágja át a tető oldalában, a belső viszont déli irányba éppenséggel mintegy 350 méteres szakaszon ereszkedik a Sóskút (Nádas)-patak völgye felé, így biztosítva az itt viszonylag enyhébb lefutású hegyoldal felől a gerincet.

Napjainkban a hegycsúcson már csak a torony helyét jelző, nagyjából kör alakú, kőtörmelékes üreg látható, mely fölé terebélyes, öreg fa emelkedik. A toronyhely D-i részén egy kutatóárok átvágása látszik. A toronytól ÉK-K-i irányban, kb. 30-40 m-rel lejjebb, kettős sánc maradványai figyelhetők meg.

A vár felkeresése során érdemes ellátogatni a Hegyes-tető É-i lábánál lévő „Réka királynő sírja” nevezetű sziklához is, mely átellenben van attól a helytől, ahol a Dörgő-patak a Rika-patakba folyik (GPS: 46 fok, 06. 475 N, / 025 fok, 30. 626 E). A régi, helyi hagyományok azt tartják, hogy Attilának első neje Réka a hegyestetői várban halt meg. A hunok nem tudták eldönteni, hová temessék, ezért a várhegyről egy szirtdarabot gurítottak le, s ahol az megállt, oda ásták a sírt, melyre aztán a sziklát emlékjelül felállították. A történeti valóság azonban az, hogy e mészkőszikla a „Réka sírja” elnevezést csak az újkorban kapta, régen Tolvajkőnek nevezték, mivel az oda rejtőzködő tolvajok gyakran rohanták meg onnan a gyanútlan utazókat.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 189-191.