Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Lisznyó - LisnăuRomániaErdély és PartiumHáromszék történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2023.08.28.

Lisznyó református templom

A lisznyói református templom középkori előzményeit mai falaiban hordozza, de az Első Katonai Felmérés tanulságai szerint a 18. század közepén a falutól északra egy másik templom is állt. A mai református templom középkori eredetéről árulkodnak a hajó külső és belső oldalán töredékesen látható, de feltáratlan falkép-maradványok, valamint a szentélyben látható szentségtartó fülke. A szakirodalom a templomból egy 1622-ben befalazott sekrestye ajtót is számon tart, mely a helyszínen nem látható, ahogyan az 1716-ra datált magyar nyelvű szövegrészlet sem a szentély falán. A templomot több alkalommal, de 1768- ban jelentősen megújíthatták vagy bővíthették, hisz a tetőszerkezet kora a hajó és a szentély felett is egységesen ekkorra keltezett. A szentélyben az 1801-es dátum olvasható, de úgy tartják, hogy 1804-ben, földrengést követően újult meg ismét a templom, a szentély jelenleg látható fiókos boltozata ekkor épülhetett, alapfalai azonban gótikus eredetet feltételeznek. Az Einschenk Károly által 1913-ban készített orgona a nyugati karzattal egyidős, mely a régi keleti karzat lebontása után épült fel. Azonos évben épülhetett a déli portikusz, melyen emléktábla található. A torony építésének ideje bizonytalan, a szakirodalomban utalás van 1834-es eredetére, megújítására, melyet egy emléktábla alapján feltételeznek, korábbi alapok feltételezhetők. A kőkerítés, egykoron talán várfal korát a XV. századra teszik, melyet visszabonthattak, a torony tehát egykor kaputoronyként is működhetett. A várfalban további befalazott kőtábla van.

A keletelt templom centralizáló elrendezése a hangvetős (felirata 1794) szószék köré épült, mely diadalív északi oldalán kapott helyett, mögötte kisméretű befalazott ablak, előtte a liturgikus térközpont. A szentélyben a férfiak ülőhelyei találhatók, a nyugati oldalon a nőké, a szószékkel szemközti harántpadokban a presbitérium ül, a karzaton a fiatalok. A déli bejáratot többnyire a férfiak és gazdagok, a nyugatit a nők és a szegények használják.

Forrás: Danielisz Dóra, Háromszék református templomépítészete,II. kötet, Doktori értekezés melléklete, 104-105 oldal

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 46.664 (45.777725)
K 25° 52.847 (25.880777)

Információk: a templom a település főutcáján kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2023.08.28.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025