Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sepsiszentkirály - SâncraiuRomániaErdély és PartiumHáromszék vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Sepsiszentkirály (Sâncraiu) falu 1334-ben de Sancta Rege, 1508-ban Zenthkiralij néven jelentkezik az oklevelekben. Az 1567-i regestrumban Zenthkiralt 30 kapuval jegyzik. 1602-ben Szentkirály néven szerepel.

1334-ben plébániatemploma van, papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 4 sasos dénárt fizet.

A falu neve is templomról tanúskodik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. Ez egyben arra is utal, hogy már a XII. században plébániatemplom, amikor a Szent Istvánról elnevezett plébániák létesültek vagy kapták nevüket, ha előbb léteztek.

A XV. században gótikus templom épül a régi helyén, vagy a régit átépítik. A templom ma is áll. Várfal veszi körül és ebből emelkedik ki a XVII. században épített torony. Első templomának értékes emléke egy érdekes formájú feszület.

A középkori tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli a kor vallási változásait, s a többség unitárius marad a templommal együtt.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 763.

GPS: É 45° 49.366 (45.822769)
K 25° 45.249 (25.754145)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Fotóink elérhetőek vászonképen!