Žmegač:
Bellye (Bilje, 15; 32. kép) (Baranya vm. Baranyavári járás) Bellyét, Szlavónia török alóli felszabadulása után, Savoyai Jenő herceg építette vadászkastélynak. Az építkezések 1707-től, 1912-ig tartottak [1]. A kastély 1766-ban készült földszinti felmérési rajzán látható (32. kép) [2], hogy e négyszárnyú, négyzetes alaprajzú kastélyt, egy védőövvel övezték, amit a sarkakon bástyákkal, sáncokkal, fedett úttal, valamint vársíkkal láttak el. A fedett út mindegyik oldalának közepén, egy pajzsgáthoz hasonló, háromszögletes kibővülés volt megtalálható. A kicsiny bástyák oldalszárnyai, a kötőgátra merőlegesen ugrottak ki. Az árok lejtője és ellenlejtője falazott volt. A bástya falazata fölött, egy lőréses mellvéd volt.
A kastély körüli, helyenként mindkét oldalon téglával falazott várfalak és sáncok még ma is jó állapotban találhatók (15. kép). A bástyák valamikori mellvédje ma már nincs meg, de az északnyugati bástyán még ma is áll egy őrtornyocska.
*
M. O. Šćitaroci:
Bellye falva tíz kilométerrel, északkeletre Eszéktől található. A horvát irodalomban Belje név alatt jelenik meg, ami a magyar Bellye elnevezésből vezethető le. A régi okiratokban először 1212-ben említik meg Bellyét (mint Billie). Bellye 1918-ig Baranya vármegyében volt található és a pécsi püspökségbe tagozódott. A kastély a faluban található, mely valamikor egy hatalmas uradalom központja volt, ami a XVIII. szd. elejétől a Habsburg család néhány tagjához tartozott. A baranyai síkságon, Horvátország keleti végében, a Dráva és a Duna alkotta háromszögben, három kastély is található. Bellye és Dárda délen, Hercegszőlős északon. Laskó (Lug) falunál (Baranya középső részén) található még egy kúria Tökös (Tikveš) (vadászkastély) is (talán a valamikori mocsárban található sok vízitökről. A fordító.), melyet a szakirodalom nem említ (63. kép). A két világháború közötti években emelték, a Honvédő háborúban alig sérült meg, de a berendezése megsemmisült. A baranyai síkság a beláthatatlan búzamezőivel, síkvidéki erdeivel, gazdag bortermő lankáival, a legfigyelemreméltóbb kultúr-történeti jelentőségű helye a bellyei kastély. Az árterületből táplálkozó hatalmas mocsár szélén helyezkedik el, aminek a közismert neve Kopácsi rét (Kopački rit), ahol érintetlen a vadvilág, a madárvilág, természetesen ívnak a halak, továbbá tölgyek, fűzesek, nyárfák, szilfák, kőrisek adják Bellye ritkán érezhető hangulatát.
Bellyében a kastélyt Savoyai Jenő (1663-1736) herceg építette a XVIII. szd. első felében77. Vadászkastélynak építette, az osztrák császár hős hadvezére, I. Lipót császár adomány birtokán. Nem tudjuk azt, hogy ki volt a tervezője.
Feltételezések szerint Johann Lucas von Hildebrand, osztrák építész volt, aki felépítette Savoyai Jenő herceg híres bécsi Belvedere palotáját. A kastély a kisegítő és a gazdasági épületekkel nagy kiterjedéssel, de alacsony magassággal egységes építészeti képet mutat. Az alaprajza szabályos négyszög, 55,86 x56,89 méteres méretével, 42,26 méteres oldalhosszúságú belső udvarával, a kastély az un. négyszárnyú kastélyok típusába tartozik. A kastély keletkezésének korában ez már elavult reneszánsz-korabarokk szemléletet mutat, ami azonban az Oszmán császárság határvidékén továbbra is fennmaradhatott. A kastély homlokzata nem mutat erődítési jegyeket, de nem maradt el a kastélyt közvetlenül övező árok rendszer. Bár szerények a kastély sáncai, de hasonlítanak a reneszánsz módi erődítésekre, az un. későközépkori és reneszánsz síkvidéki (Wasserburg) várakra. Az az elképzelés, hogy a kastélyt egy mocsárba emeljék, inkább katonai, mint gazdasági szempont volt. Savoyai Jenő herceg ritkán tartózkodott benne, és a megközelítése is nehézkes volt. Csak a XVIII. szd. második felének elején építették meg a mocsáron átvezető királyi utat.
A kastélyba, a parkon, az árokrendszeren átfektetett hídon és a szegényes homlokzaton át lehetett bejutni. A főhomlokzat középső része egyszintes, hét egyszerű ablakkal, kapubolttal, és a kapubolt feletti toronnyal. A kastély középső részének, egyszintes homlokzatán olyan díszítéseket találhatunk, mint pilaszterek, ablakkeretek és tagoló koszorúk. Az oldalsó, földszintes szárny déli homlokzata, akárcsak a másik három földszintes szárny, ma díszítés nélküli. Míg a kastély egyszintes része a közelmúltig lakott volt, addig a földszintes szárnyakban gazdasági és kisegítő helyiségek voltak. A kapu udvari homlokzata fölött található Savoyai Jenő herceg hadizászlós címere (77. kép). A kastély szerkezetébe egy kápolnát is beleépítettek, valószínűleg 1720-ban, amit a Szeplőtlen Fogantatásban Áldott, Szűz Máriának szenteltek fel. A kápolnának 1775-ig közösségi szerepe is volt, amikor is felépítették a plébánia templomot78.
A XIX. szd. közepén alakították ki a történeti kert tájképi elrendezését, ami a mai kastély mellett, nyolc, ha. körüli felületen terült el. A kastély az 1824-es években szilvafákkal és erdőkkel volt övezve, melyből utólag alakították ki a parkot. Erdők, rétek és ligetek voltak a kastély körül, melyek a maguk természetes és kultúr látványukban szintén a parkot szolgálták, általában vadászatokhoz. A kastélypark sokféle növényzete felülkerekedett az ősnemes fákon, annak ellenére, jelentős mértékben védettek és emellett hasznot is hajtottak79. A kert, akárcsak a kastély, története még tisztázatlan. Mind kettő védelem alatt áll, mint parképítészeti emlék80.
A bellyei uradalom egy hatalmas királyi-hercegi birtok volt. A birtok igazgatási központja Bellyében volt található 1827-ig, amikor is azt áttelepítették Hercegszőlősre (lásd ugyanezen mű Hercegszőlősről szóló fejezetét). A gazdaságban, 1767-ben 28 település és 1066 majorság volt található. A XIX. szd. második felében az uradalom határait a következők alkották: keleten a Duna és Bács-Bodrog vármegye, délen a Dráva és Eszék, nyugaton az Erdődyek uradalma, Dárda központtal, északnyugatra a Batthányi hercegek uradalma, Németboly központtal, míg északra a pécsi püspökség birtokai voltak. A bellyei uradalom az 1851-1852-es években 94,443. holdnyi (51,119 kataszteri hold) megművelt területet foglalt el. Ebből telekre és háztájira 1,645 kat. hold esett, szántóföld 31,324 kat. hold, 14,846 kat. hold rét, szőlő terület 3,302 kat. hold volt. AZ 1883-ból származó adatok szerint a bellyei uradalom 109,062 hold volt a következő megoszlás szerint: szántó 19,68%, rét 8,09%, kert és szőlő 0,2%, erdő 30,45%, legelő 12,17%, nádas és láp 9,52%, terméketlen terület 11,19%, vizek és tavak 8,7 %. Az uradalmat a későbbiekben két gazdaságba (Bellye és Hercegszőlős) és nyolc területbe szervezték, melyben 28 majorság és puszta (Bresztovác, Jaszenovác, Kozják, Malo Knyezsevó, Mirkovác, Mitvár, Szokolovác, Sudaras, Sebesir, Sirina, Zeleno Polje, Zlatna Greda, stb.) volt. Az erdők igazgatására hét körzet lett szervezve, ebből háromnak a központja Bellye, négynek Baranyavár volt. A birtokon a XIX. szd. vége felé 483 épületet jegyeztek fel, melyből 177 lakás volt. Alkalmazottként 39 tisztviselő és 867 kisegítő személy volt81.
A bellyei földesúri birtokot, a törökök Szlavóniából történő kivonulása után szinte azonnal megalapították. Első ura Piemonti Savoyai Jenő herceg volt (80. kép), megvetve a birtok jövőbeni státusát 1699-ben. A herceg igen korán lett tábornok (1693-ban) majd altábornagy, 1703-tól haláláig a bécsi Udvari haditanács elnöke volt. A történelem úgy jegyzi, mint egyike a legvitézebb osztrák hercegeknek, akinek a győzelmei jelentették a törökök európai hódításának végleges végét, ami lehetővé tette az Osztrák Monarchia politikai és katonai megerősödését a Duna mentén. Savoyai Jenő a Savoyai dinasztia egyik oldalágának volt az utolsó tagja. Miután 1736-ban örökös nélkül halt meg, Bellye az Udvari kamarára szállt vissza, mely azt rövid ideig igazgatta, vagy gyakran eladta egészen 1780-ig. Mária Terézia 1780. május 05-én eladományozta lányának Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek. Miután gyermektelenek voltak, Bellyét, Károly Lajos főherceg (1771-1847) örökölte. Ő osztotta föl az uradalmat Bellye és Hercegszőlős között és a birtokot majorátusi (fideicommissum) un. elidegeníthetetlen birtoknak nyilvánította. Károly örököse fia, a Habsburg család Tescheni ágaként, Albrecht (1817-1895) lett, halála után Albrecht testvérének fia, Friedrich (1856-1936)82 lett Bellye következő ura, egészen az első világháborúig. A Sant Germani béke után a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, a későbbi Jugoszláv királysághoz került a bellyei uradalom 78 %-a és 22% körül maradt Friedrichnél, a határ túloldalán, Magyarországon. Ez időtől kezdve az egységes uradalom két részre oszlott. A jugoszláviai részét 1920-ban államosították, és úgy is maradt a XX. sz. kilencvenes évekig, a Honvédő háborúig.
Jegyzetek
77) A kastély alapításának pontos ideje ismeretlen. Az irodalomban az építését a XVIII. szd. elejére teszi: Horvat, A. 1959, 1970, 1982, a XVIII. szd. harmincas éveire: Mladinov, D. és Habunek-Moravac, Š. 1964. 1705-1712 közé: �urić, T. és Feletar, D. 1983. 1707-re: Cházár, L. 1989. 31. Oldal.
78) A bellyei kastélynak nagyon gyenge az építészeti és történeti kutatása. Az irodalomban csak általános adatokat említenek. A könyv megjelenésének évében (1998) a Horvát területi telekkönyvi hivatalban még elérhetetlenek voltak az adatok. Az alábbi irodalom említi: Ambruš, V. 1994, Bódai F.: Baranya Vármegye topograpfiai és Históriai Leírása, Tudományos gyűjtemény, XII. kötet 66. oldal 1. bekezdés, 1820, �urić, T. és Feletar, D. 1983, Horvat, A. 1951. 90 oldal, 1959. 320. oldal, másokkal 1970. 7. oldal, 1982. 87-89. oldal, Mladinov, D. és Habunek-Moravac, Š. 1964. 150. oldal, Kolar, M. 1993, Mohorović, A. 1975. XVIII, Rajczi, P. 1986. 172-173. oldal, Rauš, �. 1977b. 96. oldal, Sršan, S. 1995. 11. oldal, Živković, Z. és Horvat, M. 1986.
79) 1977-ben és korábban is a bellyei kastély parkban az alábbi fa és cserje fajtákat jegyezték fel: TŲLEVELÚEK: Abies concolor, Chamaecyparis lawsoniana, Ginkgo biloba, Picea aies, Pinus nigra var. Austrica, P. sylvestris, P. strobus, Thuja occidentalis; LOMBHULLATÓK: Acer campreste, A. platanoides, A. pseudoplatanus, A. saccharinum, Aesculus hippocastanum, Ailanthus altissima, Betula verrucosa, Broussonetria papyrifera, Carpinus betulus, Catalpa bignoniodes, Celtis australis, Corylus ayellana, C. colurna, Cotinus coggyria, Fraxinus america, F. augustifolai, Juglans nigra, J. regia, Koelreuteria paniculata, Maclura pomifera, Morus alba, Paulownia tometosa, Platanus occidentalis, Populus deltoides, P. nigra var. Piradimalis, Tilia cordata, T. tomentosa, Ulmus carpinifolia.
80) A bellyei kastély parkot az irodalomban alig említik, a néhány szemtanú által előadottak körülményei bizonytalanok.: Čerimović, V. 1979, 498. oldal, �urić, T. és Feletar, D. 1983. 152. oldal, Jurčić, V. és Kurtela, M. 1985. 58-59. oldal, Rauš, �. 1977b. 96-99. oldal.
81) Heiszler, V. Szakács, M. Vörös, K. 34. oldal, Karaman, I. 1986. 84, 90. oldal, Novaković, Š. 1986. 244. oldal, Rajczi, P. 1986. 171, 178, 179. oldal, Rozs, A. 1986. 215-216. oldal, Sršan, S. 1995, 11. oldal.
82) TESCHENI FRIEDRICH (1856-1936), Károly Ferdinándnak (1818-1874) és Erzsébet (1831-1903) főhercegnőnek a fia volt. Feleségétől, Croy-Dülmen Izabella hercegnőtől nyolc lánya és Albrecht (1897-1955) fia született, akinek nem lett fiú örököse. Albrecht csak rövid ideig a volt az uradalom tulajdonosa (1941-1944), csak a II. világháború folyamán.
fordította: Szatanek József
Forrás:
Rauš, Đ. 1997b. 9. tábla
Heiszler, V. Szakács, M. Vörös, K. 37. oldal, Novaković, S. 1986. 243-245. oldal
