Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KominHorvátországHorvát-SzlavónországZágráb történelmi vármegye - Háromkirályok templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Komin (Szentivánzelina) - –Szent Háromkirályok templom 

A jelenleg hozzáférhető meglehetősen szűkös adatok alapján a horvát szakemberek Komin településre, vagy annak környékére lokalizálják a római-kori Pyrri települését. Engel Pál adatai szerint a falu 1498-ban a Szapolyai család tulajdonában levő zelnai uradalom része volt. Az 1598-as esztendőben szintén a zelnai birtok részeként említik. 

Komin Háromkirályoknak szentelt temploma az elhelyezkedése és övező falai miatt erődítettnek néz ki, ám a források alapján a falu fölé emelkedő dombon elterülő templom-együttest csak a barokk-korban építették ki, feltehetően a 17. sz. végén, vagy a 18. szd. első évtizedében.

A jelenleg látható barokk templom fekvése és formai kialakítása alapján egy korábbi, erődített templom helyén épülhetett fel, ám ennek már nyoma nem látszik. 

A mostani templomról annyi tudható, hogy a fogadalmi oltára 1710-ből, a főoltára 1728-ból, a szószéke 1748-ból való. A templomhajó mennyezetét, háromdimenziós képekkel díszítették. 

A templomot 2008. 03. 14-én Keserű László és Szabó Tibor társaságában jártam be.

/Szatanek József/ 

GPS: É 46° 0.138 (46.002304)
K 16° 16.917 (16.281944)

Információk: A templom a település feletti magaslaton áll. Sajnos több bejárásunk időpontjában zárva volt a templom és a belső udvara is.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025