Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Glod - GlodRomániaErdély és PartiumHunyad történelmi vármegye - barlangvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A Glod falu határában rejtőző barlangvár most a Zidita-barlang nevet viseli. Megközelítése a község déli feléből a legcélszerűbb, innen egy 1,5 km hosszú földút vezet a Glodi-szurdok északi bejáratához. A szurdokba lépve a sziklakatlan alját szinte kitöltő Erdőfalva /Ardeu/-patak partján haladunk tovább. Fél kilométernyi gyaloglás után végül megpillantjuk a barlangot fent, balkéz felől, a szurdok déli falában. A fiatal fák erősen takarják, ezért igencsak figyelni kell, nehogy elmenjünk mellette. A patak fölött 20-25 méterre lévő, 4 méter széles, csúcsív alakú barlangot a meredek hegyoldalba felkapaszkodva közelíthetjük meg. Téglás 1889-ben elégedetten állapította meg, hogy a barlangnyílás „még most is egész szélességében megőrizte védőfalazatát”. Szerinte a fal egykor 2-3 m magas volt, amely mögé csak létra segítségével lehetett bejutni. Részletesen ír a két sorban, alul és felül látható 3-3 lőrésről is. Megjegyzi, hogy Várady Ferenc nagyalmási jegyző ősei itt találtak menedéket 1784-ben, a Horea-Kloska féle román parasztlázadás idején. A várfal keletkezési idejéről nem tesz említést, ez a 16/17. századra tehető.

Manapság a barlang szájához érve jóval szerényebb kép tárul elénk. A várfalból mindössze a barlang bejáratának nyugati oldalában omladozó 20 cm magas, 1 méter hosszú, 1,8-2 méter vastag falcsonk maradt meg hírmondónak. A barlang mennyezete üregekkel erősen tagolt. Fő járata kb. 25 méter hosszú, a barlangnyílás irányába lejt.

Források:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 209.

Karczag Ákos-Szabó Tibor: Barlangváras kalandozások Erdélyben. Várak, kastélyok, templomok. 2007/4. 34-35.

 

GPS: É 46° 2.532 (46.042194)
K 23° 9.140 (23.152330)

Megközelítése Glod község déli feléből a legcélszerűbb, innen egy 1,5 km hosszú földút vezet a Glodi-szurdok északi bejáratához. A szurdokba lépve a sziklakatlan alját szinte kitöltő Erdőfalva /Ardeu/-patak partján haladunk tovább. Fél kilométernyi gyaloglás után végül megpillantjuk a barlangot fent, balkéz felől, a szurdok déli falában.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025