Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pestyere - PeşteraRomániaErdély és PartiumHunyad történelmi vármegye - Boli vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Petrozsény városától ÉNy-ra, Banica községet elhagyva, Pestyere (Peştera) falu közelében, az E79-es út fölé magasodó, 902 m magas, meredek, sziklás hegyen (Vurvu Bolean) magasodott egykor Boli-vár. Mai nevét a várhegy északkeleti lábával szemközt nyíló, jókora csarnokból álló Boli-barlangról kapta, melyet egy ott meghúzódó, környékbeli rablóról neveztek el.

A legújabb kutatások szerint először a dákok építettek várat erre a sziklaszirtre az i. e. II. évszázad 2. felében, amely a római hódításig fennállt. Az 1960/61-ben zajló feltárásból ismertté vált, hogy a dák erődítési rendszer kőből és földből készült sáncból, habarccsal kötött helyi nyers mészkőből rakott falból, továbbá kváderkőből épített falakból, tornyokból állt. Mind az oromzat felső szintje, mind a teraszok kis méretűek voltak. Utóbbiak többségét mesterségesen képezték ki, ami támfalak építését tette szükségessé. Feltártak többek között a várfalon egy kaput, amelyhez ugyanabból a mészkőből faragott hatalmas lépcsők vezettek. A várfalakat és a teraszok támfalait két, kőtömbökből rakott, gerendákkal összekötött homokfalból képezték ki, közüket pedig kővel és földdel töltötték fel.

Ezeknek a falaknak a vastagsága mégsem haladja meg a 2 métert. Az épületeket mind a felső szinten, mind a teraszokon fából készítették, egyeseket pedig kőlapokra helyeztek. Nagymennyiségű kerámia, öntőformák és egy szentély maradványai is előkerültek.

A régészeti kutatások során azonban feltártak olyan kőfalakat is, melyek kétségtelenül középkori eredetűek. Egy habarcsos falazással emelt torony maradványa és a mellette lévő palánkfal nyomai azt bizonyították, hogy a dák falakat a középkorban újra felhasználták, illetve kiegészítették ezekkel a habarccsal kötött, helyi nyers mészkőből rakott falakkal. A középkori vár fennállásának pontosabb kormeghatározásához segítséget nyújtanak azok a Dévai Múzeumban őrzött leletek, melyek a Boli-várból származnak. E kerámiadarabok többsége – így pl. egy kancsó töredékei – a 13-14. századból valók, sőt, szinte biztos, hogy a 13. század 2. fele és a 14. század eleje közötti időkből. Ennek alapján feltételezhető, hogy Boli-vár a tatárjárás (1241/42) utáni évtizedekben épült fel és I. Károly uralkodásának kezdetén még állt. Egyes vélekedések szerint a király építtette és királyi helyőrség állomásozott benne. A vár köveit 1872 körül a hegyről legörgetve az itt épülő vasút hídjainak, valamint alagútjának építéséhez használták fel. A romról a szétdúlása előtti időből rajz, felmérés vagy részletes leírás nem készült.

A várat napjainkban rendkívül nehéz megközelíteni, a hegyoldal biztosítókötél nélküli megmászása életveszélyes.

2005. május 10-én Jakab József túratársunk vállalkozott a hajmeresztő mutatványra és feljutott a sziklákon Boli-vár maradványaihoz. Elmondása és helyszíni vázlata, valamint fotói nyomán némi képet kaphatunk a várhelyet rejtő, „madárlátta” sziklacsúcsról. A hegy kb. 40 x 15 méteres, keskeny platóján ma már csak kőtörmelék, bizonytalan eredetű terepalakulatok, keskeny, árokszerű mélyedések figyelhetők meg, melyekből a vár egykori alakját pontosan megállapítani nem lehet.

A plató közepe táján egy hosszúkás gödörben faragott kövekből álló, részben földbe fúródott kősorok figyelhetők meg. A kövek formája, faragási módja alapján feltételezhető, hogy a korábbi, dák várból származnak és 45 évvel ezelőtt, a régészeti kutatás nyomán kerülhettek felszínre. A jól felhasználható, szabályosan kifaragott kövek láttán érthetővé válik, hogy miért hordták el őket szinte maradéktalanul a 19. század második felében, a völgyben zajló vasúti építkezésekhez. Azt, hogy e megmaradt, összeroskadóban lévő dák eredetű falazat a vár mely részéhez tartozhatott, nem tudni.

Forrás:

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 374.

 

GPS: É 45° 27.078 (45.451302)
K 23° 18.790 (23.313173)

Petrozsény városától ÉNy-ra, Banica községet elhagyva, Pestyere (Peştera) falu közelében, az E79-es út fölé magasodó sziklás hegyen (Vurvu Bolean) magasodott egykor Boli-vár. A várba ösvény nem vezet, csak sziklamászással lehet feljutni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció