Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

LábatlanMagyarországKomárom-Esztergom vármegyeEsztergom történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Lábatlan - Református templom

A Nyugati-Gerecse peremének szélén helyezkedik el Lábatlan település, melynek első okleveles említése 1267-ből való. A község déli felében emelkedő dombtetőn áll a középkori eredetű temploma.

1969 nyarán a templom renoválása alkalmával középkori részletek kerültek elő. Ennek során bebizonyosodott, hogy a szentély mellett a templomhajó fala a tető magasságáig középkori eredetű. A hajó három sarka armírozott volt, az ÉK-i saroknál ÉK-i irányba induló fal csonkja, a sekrestye falindítása mutatkozott. A szentély É-i oldalán pedig elfalazott, a sekrestyébe vezető ajtó nyílása vált láthatóvá. A vakolat leverésekor jól láthatóvá vált, hogy a torony és az annak  ÉK-i oldalán lévő toldaléképület későbbi hozzáépítések a hajóhoz.

A templom és a körülötte található sírok Lábatlan középkori templomának és templomkörüli temetőjének a maradványai. A valószínűleg Árpád-kori eredetű templom helyére felépített templomról 1400-ból származik az első okleveles adatunk. Azt nem tudjuk, hogy a református lakosság mikor vette használatba a templomot, de 1732-ben már mint református imaház szerepel.

A török-kort a templom viszonylag épségben átvészelte. Nyugati homlokzatához 1788-ban építették a támpilléres tornyot. Ilyen álapotban használták a templomot 1894-ig, amikor a nagy átalakítás alkalmával nyerte el mai formáját. A még meglévő középkori elemek java részét elbontották, illetve elfalazták. Eredeti körítőfala ma már csak részben áll.

Forrás: MRT 05 - 1979 - Komárom megye

GPS: É 47° 44.393 (47.739883)
K 18° 30.540 (18.509001)

Információk: A Nyugati-Gerecse peremének szélén helyezkedik el Lábatlan település. A község déli felében emelkedő dombtetőn áll a középkori eredetű temploma.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció