Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Aranyosmóric - Moritzdorf - MoruţRomániaErdély és PartiumSzolnok-Doboka vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

A Mezőség É-i felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában a Csaló-patak mellett fekszik Aranyosmóric (Moritzdorf, Moru�) község. A falu szélén találjuk erődtemplomát, melynek mára csak romjai maradtak fenn.

A helységet már 1278-ban Sanctus Mauritius ill. Mowruch néven is említik az oklevelek. A falunak 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 3 garast fizet. A XV. századból való szász evangélikus erődtemplom feltehetően a korábbi templom helyén, annak átépítésével gótikus stílusban épült, a hajóból és szentélyből álló egyházat a hajó előtt, de attól távolabb emelkedő erős torony védte. A védelmet a templomot kerítő ovális erődfal fokozta, ez azonban mára elpusztult.

Egy 1622. évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszítette. Kőtornyában az összeíráskor harang volt. A torony aljának csúcsíves, boltozatos kiscsarnoka gótikus ablakkereteivel a középkort idézi. Egyik harangjára 1656-os dátumot karcoltak. Oldalajtójának zárján az 1624-es évszám olvasható.

A templomot 1836-ban még javították, de a század végére már erősen romlásnak indult. A XX. század közepére már inkább rom, mint templom.

GPS: É 46° 57.664 (46.961063)
K 24° 16.057 (24.267624)
NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban
Civertan Studió - Vár-webáruház